Transzgenerációs traumákból akadt bőven

Justin Bieber édesanyja, Pattie Mallette csupán tizennyolc éves volt, amikor teherbe esett fiával, akit aztán születésétől kezdve egyedül nevelt. Az asszony élete jócskán bővelkedett nehézségekben, könyvében mesélt arról, hogy már hároméves korában szexuális zaklatás áldozatává vált, és a molesztálások folyamatosan ismétlődtek, míg végül tizenöt éves korában egy randevún meg is erőszakolták.

„Olyan sokszor bántalmaztak szexuálisan, hogy a végén már normálisnak tűnt”

– mondta.  

Tizennégy évesen már gyakran élt alkohollal és drogokkal, tizenöt évesen bolti lopáson kapták, tüzet gyújtott az iskolájában, ahol ezért felfüggesztették, majd megismerkedett Jeremy Bieberrel. Mellette ezután dílerkedett és egyéb piti bűnügyei voltak, miközben folyamatos depresszió és öngyilkossági gondolatok gyötörték. Tizenhét évesen meg is próbált véget vetni az életének, egy teherautó elé vetette magát, ezért pszichiátriára került, ahol megtért. Miután elhagyhatta az intézményt újra közel került Jeremy Bieberhez, teherbe esett, de a fiát már egyedül nevelte fel a szülei segítségével.

Bieber és édesanyja, Pattie Mallette 2012 novemberében az American Music Awardson - Forrás: Getty Images/Kevin Winter

Mindezek ismeretében talán kijelenthetjük: az énekes nem olyan családi légkörbe született, ahol adottak lettek volna a körülmények, hogy kiegyensúlyozott felnőtt válhasson belőle. A róla készült dokumentumfilmsorozat, a Seasons egy egész epizódot szentel Bieber legsötétebb időszakának, The Dark Season címmel. Ebben a részben az énekes el is mondja:

soha nem volt rá alkalma, hogy megtapasztalja, milyen egy biztonságos, kiszámítható, otthoni közeg, ahol segítenek egy gyerek számára megérteni a világ működését.

„Jó gyerek voltam, mégis egy seggfej, aki nem teljesített jól az iskolában, mindig az osztály bohóca volt, és soha nem tisztelte kellőképpen a tanárait. Úgy éreztem, hogy rossz ember vagyok.”

Kamaszként csapott rá az elsöprő siker

A Baby 2010-es sikere után aztán olyan médiafigyelem irányult rá, amelyet felnőttként is nehéz lehet kezelni, hát még gyerekként, főleg, ha az ember eleve nem kapott stabil alapokat. Rengeteg gyereksztár sínylette meg azt, hogy éppen a kiemelkedő tehetség nyomán irántuk ébredő érdeklődés vált a legszörnyűbb démonukká, és kényszerítette őket mindig többre és többre, és torzította el a még csak teljesen ki sem fejlődött személyiségüket. (A showbiznisz gyermekei címmel készült dokumentumfilmről Gyárfás Dorka ITT írt már korábban, Macaulay Culkinről szóló portrémat pedig ITT olvashatjátok.)

Justin Bieber drog- és alkoholproblémái tizenkilenc éves korára odáig vezettek, hogy Miamiban letartóztatták, közben állandó botrányaitól volt hangos a sajtó, testőreinek éjszakánként ellenőrizni kellett, hogy van-e még pulzusa, és saját bevallása szerint is sok ostobaságot csinált.

A szakításuk után, például Selena Gomez az NPR-nek 2020 januárjában adott interjújában egyértelműen kijelentette, hogy bizonyos szempontból érzelmi bántalmazásnak volt kitéve a kapcsolatukban. Ekkor a magazin Justin Biebert is megkereste, ő azonban nem kommentálta az énekeső kijelentéseit. A GQ-nak tavaly májusban adott interjújában aztán megrendülten nyilatkozott, hogy mennyire üresnek, magányosnak és boldogtalannak érezte magát minden siker ellenére. Nem szeretné azonban, ha a korábban elkövetett hibái stigmaként határoznák meg egész hátralévő életét: 

 

„Nem szeretném hagyni, hogy a múltam iránt érzett szégyenem szabja meg, mit tehetek most az emberekért. Sokan hagyják, hogy a múltjuk súlya elhatalmasodjon rajtuk, és soha nem teszik azt, amit szeretnének, mert úgy gondolják, hogy nem elég jók. Én meg úgy vagyok vele, hogy csináltam egy csomó hülyeséget. Rendben van. De még itt vagyok. Készen arra, hogy másokon segítsek. És én is méltó vagyok a segítségre.”

Lonely című dala még azok közül is sokakat megérintett, akik egyébként soha nem kedvelték sem Bieber személyét, sem a munkásságát.

A sötétségből a fénybe

Az énekes elmondása szerint a hitében, Istenben és feleségében, Hailey Baldwinban (igen, rokona a színész Alec Baldwinnak, az unokahúga) találta meg azt a szeretetet, támogatást és stabilitást, ami erőt adhat ahhoz, hogy jobb emberré válhasson, noha az énekessel szemben gyakori vád, hogy egyes megnyilvánulásai és a lencsevégre kapott felvételek alapján ebben a kapcsolatban is bántalmazóként van jelen. Baldwin azonban töretlen kitartással és türelemmel fordul szerelme felé, arról pedig már több helyen nyilatkoztak mindketten, hogy a házasságuk sok nehézséggel és kihívással teli.

Justin Bieber és felesége, Hailey Bieber - Forrás: Getty Images/Alberto E. Rodriguez

A korábban már említett dokumentumfilmből egyébként az is kiderül: az énekes nagyon komoly lépéseket tett annak érdekében, hogy helyre hozza az egészségügyi károkat, melyeket magának okozott. Orvosa elmondta, hogy míg korábban bipoláris zavarral diagnosztizálták a sztárt, soha nem vizsgálták meg az agyát. Azóta kiderült, hogy

Bieber Lyme-kórral és Eppstein-Barr-vírussal, azaz mononukleózissal fertőződött, melyek hatással voltak a hangulatára, a szorongásaira, az energiaszintjére, és a rendszeres droghasználatból kifolyólag az agyi örömközpontja sem működik már úgy, mint korábban,

ezt pedig infúziós kezeléssel igyekeznek helyreállítani.

Justin Biebernek olyan hétköznapi dolgokat kellett megtanulnia, mint az időbeosztás, a megbeszélések ütemezése, a rendszeresség. Elmondása szerint a felesége a segítsége és támasza.

Az énekes nagy hangsúlyt fektet rá, hogy fiatal tehetségeket mentoráljon, és az utóbbi évek egyfajta megvilágosodást eredményeztek nála. Azt álltja, folyamatos kapcsolatban van Istennel, és igyekszik a mindennapjait neki tetsző módon élni.

Kevés gyereksztárnak sikerül, de úgy tűnik, ez a tékozló fiú hazatért. Rajongói – akik magukat csak Beliebersnek hívják – és én is őszintén kívánom, hogy ne vágyódjon el soha többé.

Krajnyik Cintia

Kiemelt kép: Getty Images/Mike Rosenthal