Kettős mérce 

Sweeney az Independentnek adott interjújában elmondta, hogy az összes szerepére büszke, azokra is, amikben meztelen jelenetei is voltak, de a reakciókban azért komoly különbségeket vél felfedezni. Ez elgondolkodtatta arról, min is megy keresztül, amikor a teste kiemelt szerephez jut egy-egy karakter ábrázolásánál. „Nem az én kezemben van a döntés ezekben a helyzetekben, bár persze tudtam, mire vállalkozom, amikor ezt a szakmát választottam. A legegyszerűbben úgy tudom kezelni, hogy amikor visszanézem a felvételeket, leválasztom magam a szerepről. Az ott a képen Cassie. Vagy Pippa. A karaktert látod, nem engem, én egy teljesen különálló személy vagyok”.

Az Eufória sztárját leginkább nem is ez, hanem a szakmai fogadtatás döbbentette meg: „Játszom a Fehér lótuszban is, és hirtelen minden kritikus odafigyel rám. Imádnak. »Úristen, vajon mi lesz a következő projektje?« Én meg erre azt tudom mondani, hogy nem láttátok az Eufóriát? Vagy A szolgálólány meséjét?” – mondta az interjúban – „Amikor egy férfinak van szexjelenete és megmutatja a testét, simán nyerhet díjakat, és kaphat jó kritikákat. De amint egy nő teszi ugyanezt, teljesen más a helyzet. […] Akkor mindenki úgy reagál, hogy biztos azért mutatta meg a melleit, mert nem tud játszani.”

A Fehér lótuszban

A huszonnégy éves Sweeney szerint az emberi test a művészet egyik eszköze, amellyel kiválóan be lehet mutatni az érzelmeket, a szerelmet és sok minden mást is. 

„Amit nem értek, hogy az emberek végignéznek egy olyan filmet, amiben brutális gyilkosságokat ábrázolnak, de amint valaki megmutatja a testét, azonnal elakad a szavuk.”

A trollok támadása

A Fehér lótusz kibírhatatlan Oliviájaként és A szolgálólány meséje engedelmes Edenjeként ismertté vált Sweeney azt éli meg, hogy azokat a színésznőket, akik levetkőznek, megbélyegzik, ráadásul az online trollok is elkezdik zaklatni. Például úgy, hogy kifotózzák azokat a képkockákat, amiken ruha nélkül szerepel, és betaggelik az öccsét a posztokon. „Ez volt a legrosszabb dolog, amit megéltem. Amit csinálok, az teljesen független a családomtól. A karakter, akit alakítok nem én vagyok. Ez annyira tiszteletlen és bántó.”

Sydney Sweeney A szolgálólány meséjében

De nemcsak az öccsét érte támadás, a Twitteren többen felszálltak arra a gyűlölethullámra, miszerint a színésznő „nem szép, csak nagyok a mellei és ezért tartják vonzónak”, ami odáig fajult, hogy Sweeney zokogva beszélt a rajongóihoz egy Instagram élőzésben, arra kérve őket, legyenek egy kicsit kedvesebbek mindenkivel az interneten. Mindezek ellenére nem bánta meg, hogy megmutatta az érzékenyebb oldalát is. A Palm Springs Life-nak adott interjújában elmondta, hogy ezzel talán felhívta a figyelmet mindazokra, akik internetes zaklatás áldozataivá váltak. Az eset után rengetegen keltek a védelmére szinte az összes közösségi platformon, milliónyi csodás fotóval nyomva el a gyűlölködők hangját, gyönyörűnek kikiáltva Sweeneyt.                                          

A kettős mérce a meztelenséget illetően a közösségi platformokon is jelen van: a színésznők fotóit jóval gyakrabban osztják meg, mint a férfi színészekét,

olyankor is, ha nem egy szerepről, hanem egy kiszivárgott felvételről van szó – gondoljunk csak Jennifer Lawrence, Bella Thorne vagy Ariana Grande hackerek által publikált képeire. Ám amikor Chris Evans posztolt magáról véletlenül egy meztelen fotót, közel nem osztották meg annyian, sőt, igyekeztek a hashtaget teljesen más jellegű, családcentrikus képekkel elárasztani a sztár privát szférájának megőrzése érdekében.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Sydney Sweeney (@sydney_sweeney) által megosztott bejegyzés

Vetkőzni, csak ha szükséges 

A Twitteren egyébként egy másik mondat mellett is gyakran feltűnik Sweeney neve, mégpedig, hogy ő szerepel a legtöbbet meztelenül az Eufóriában. Sokak szerint szükségtelenül sokat, és csak egy klisét erősít, ami a nőies alkatú szőke hölgyek tipikus ábrázolásához kötődik. Ő azt mondja, meg is kérte Sam Levinsont, a sorozat író-rendezőjét, hogy kevesebb topless-jelenete legyen: „Voltak pillanatok, amikor Cassie-nek félmeztelennek kellett volna lennie, de jeleztem Samnek, hogy szerintem ez egyáltalán nem szükséges, mire ő annyit felelt, hogy rendben, nem kell. […]

Sosem éreztem, hogy Sam rám erőlteti a vetkőzést, vagy hogy mindenképpen bele akar tenni egy meztelen jelenetet. Amikor nem akartam, nem kellett.”

Ezt azért is hangsúlyozza, mert korábban, más produkciókban voltak negatív élményei is, amikor nem volt beleszólása ebbe: „Volt, hogy haza akartam menni és addig mosni a bőrömet, amíg le nem kopik, mert undorítónak éreztem magam, mert nem éreztem magam kényelmesen a kollégámmal, vagy a stábbal, vagy mert úgy éreztem, a karakter nem tenne ilyet.”

Szerinte a felelősség a rendező kezében van, neki kell megfelelően kommunikálnia az ilyen helyzetekben, illetve egy kicsit rugalmasabbnak lennie a forgatókönyvet illetően, hogy a színészek komfortosan érezhessék magukat a forgatásokon.


Források: ITT és ITT