Akiből áradt a szabadság – 94 éve született Jeanne Moreau

–

Öt éve halt meg, pedig azt hittük, örökké élni fog

A bejárónő talált rá a 89 éves színésznő élettelen testére 2017 júliusának utolsó napján. Kisebbfajta csoda, hogy annyi önpusztító évtized után mégis ilyen sok esztendő adatott neki. De mindig is híres volt szívósságáról, talán ezért hittük azt, hogy rajta nem fog a halál.

A kis Jeanne a párizsi Montmarte-on nőtt föl, és ki nem állhatta az apja vendéglőjéből áradó folyamatos ételszagot. Első szabadságharcát is apjával vívta, aki hallani sem akart arról, hogy a lánya színésznő legyen. Pedig egy táncosnőt vett feleségül, aki szintén a színpadon élte az életét. Nem csoda, hogy anyja mintája nyomán Jeanne is oda vágyott.

Comédie Francaise

Húszévesen már társulati tagként játszott az egyik leghíresebb párizsi színházban: a Comédie Francaise pedig sem azelőtt, sem azóta nem ajánlott szerződést senkinek ennyi idős korában.

Mindig erős volt benne a drámaiság, már egészen fiatalon is ennek megfelelő figurákat játszott, de később – a legkönnyedebbnek tűnő szerepekben – is mindig ott rejlett a végzet asszonya az összes alakításában.

Megszámlálhatatlanul sok filmben játszott a színházi szerepek után, 1957-ben kezdődő filmes karrierje Louis Malle Felvonó a vérpadra című filmjének főszerepével indult, és egy évvel később szintén az általa jegyzett Szeretőkben robbant be. Onnantól kezdve hetvenkilenc éves koráig folyamatosan forgatott.

A francia film nagyasszonya

Igen hamar a francia újhullám egyik ikonikus szereplőjévé vált Moreau, különösen, miután Francois Truffaut 1962-es Jules és Jim című szintén nem kevésbé ikonikus filmjében eljátszotta a csodálatos Oskar Werner (Jules) és Henri Serre (Jim) mellett Catherine szerepét. 

 

Szeretném megmutatni nektek a film egyik csúcsjelenetét, szerintem ebben a varázslatos dalban minden benne van, amit a szerelemről tudni lehet:

Ezerszer megnéztem, meghallgattam már ezt a dalt, és a filmet is minimum tízszer láttam. Magam sem tudom az okát, miért nyűgözött le mindannyiszor.

Talán azért ültem le elé újra és újra, mert úgy éreztem, hogy Jeanne Moreau a női lét esszenciáját sűrítette bele ebbe a szerepébe.

Azon túl, hogy rengeteg televíziós fellépése volt, amikor különböző sanzonokat énekelt összetéveszthetetlen hangján, még egy lemeze is megjelent. Azt viszonylag kevesen tudják, hogy egy magyar zenész, Bacsik Elek volt állandó zenekarának vezetője és dalainak hangszerelője. Még egy lemezt is kiadtak, melyen tizenkét dalt adott elő a nagyszerű színésznő a magyar zenekarvezető hangszerelésében, és amellyel hangos sikert arattak, 1967-ben például övék lett a Grand prix du disques.

Nem volt jó anya

Nyilvánosan be is vallotta, hogy nem tud mit kezdeni az anyaszereppel. Nem kevés bátorság kellett ehhez akkoriban. Még csak huszonegy éves volt, amikor férjhez ment Jean-Louis Richard rendezőhöz, akitől hamarosan megszületett egyetlen fia, Jérôme Richard. 

A szárnyaló karriert, az utazásokat megnehezítette a kisfiú érkezése, szülés után pár perccel már telefonon hívta a színház igazgatóját Jeanne, mert nem akarta elszalasztani az általa kínált szerepet, és mivel rendben lezajlott a szülés, a színésznő nem látta akadályát annak, hogy tovább folytassa a munkát, amit elkezdett.

Talán szívtelennek tűnik ez a hozzáállás, de miután tudjuk, hogy szinte pusztító szenvedéllyel imádta a szakmáját, és majdnem minden alakításában különlegeset nyújtott, beláthatjuk, hogy valóban nem az anyaság volt az ő útja.

A fiának nyilván nehéz lehetett megküzdenie azzal, hogy anyjának sokkal fontosabb a munkája, mint ő, de miután felnőtt, Amerikába költözött, és sikeres festőművész lett belőle. Ekkorra rendeződött a viszonyuk is. 

A legnevesebb rendezők versengtek a kegyeiért

Gyakorlatilag a kor összes zseniális rendezője dolgozni akart vele, Orson Welles például kijelentette, hogy „Jeanne Moreau a legjobb színésznő a világon”. Igaz, őket egészen különleges viszony fűzte össze a közös munkán túl, erre majd még visszatérek kicsit később.

Roger Vadim Veszedelmes viszonyok című filmjében, amit egyébként lehúzott a kritika, egyedül Moreau alakítását dicsérték a kemény szívű ítészek, később, 1960-ban a Moderato cantabile című filmért pedig megkapta a cannes-i filmfesztivál legjobb női alakításának díját. 

 

De dolgozott Antonioni Éjszakájában, Tony Richardson Mademoiselle című filmjében, felfedezője, Louis Malle pedig Brigitte  Bardot mellett a Viva Maria című nagyon vicces filmjében is főszerepet adott neki. Luis Buñuel zseniális Egy szobalány naplója című filmjében is megcsodálhattuk sokszínű tehetségét, ahogy Elia Kazan Az utolsó filmcézárjában vagy Rainer Werner Fassbinder Querelle című klasszikusában is.

Nekem az egyik legnagyobb filmélményem vele a Jules és Jimen kívül mindenképp az 1991-ben készült A világ végéig című filmje, amelyet Wim Wenders rendezett. Erről írtam is már korábban ITT.

Egy nő, aki nem akar megfelelni semmilyen szerepnek

Amellett, hogy forgatókönyveket is írt, 1975-ben Fény címmel rendezett egy saját filmet négy színésznőről, az egyik főszerepet ő alakította. Önéletrajzi ihletésű A kamaszlány című filmjét is leforgatta, de operát is rendezett. Roppant fontos volt számára az irodalom és az olvasás, nagyon sok íróval mély barátságot kötött, és tényleg ő írta a saját önéletrajzát, amit – tudtommal legalábbis – sajnos azóta sem olvasható magyarul.

Bár láncdohányos volt, és néhány elvonókúrán is meg kellett tapasztalnia, hogy a szenvedély, amivel élte az életét, túlságosan eluralkodott rajta, a szakmájában soha nem kötött kompromisszumokat.

Kétszer is elnöke volt a cannes-i filmfesztiválnak, és két éven át elnökölte a Francia Filmművészeti Akadémiát.

Még a Becsületrend tisztjévé is avatták 1991-ben, 1995-ben pedig a francia filmművészet legrangosabb kitüntetését kapta: a César-díjat. Az Európai Filmakadémia életműdíját 1997-ben érdemelte ki, 2001-ben pedig a Francia Művészeti Akadémia első női tagjává választották.

Magyarok a láthatáron

Bár szinte nincs olyan nagynevű filmrendező, aki ne hívta volna forgatni, Jeanne Moreau a magyar Tóth Barnabásnak is igent mondott, és szerepelt az egyik vizsgafilmjében. Így mesélt az Origónak Jeanne Moreau halála után Tóth Barnabás a nagy találkozásról:

„A Vonaton című kisfilmemmel részt vettem az európai elsőfilmesek egyik legfontosabb fesztiválján, az angersi filmfesztiválon, aminek a nyári filmkurzusára engem is meghívtak kilenc másik rendezővel együtt. Ennek a nyári szabadegyetemnek Jeanne Moreau volt az egyik szervezője, és az egyik feladat az volt, hogy a végére készítsünk egy egysnittes kisfilmet, amiben valamilyen drámai esemény történik. Krysztof Zanussit, a másik vezető tanárt ugyanis kiborították a semmitmondó, unalmas kisfilmek. Én pedig úgy gondoltam: ha már ott van Moreau, felkérem őt. […] Nem úgy éltem meg, hogy az egyik kisfilmemnek Jeanne Moreau volt a főszereplője. Annál sokkal lazábban készült, amatőr körülmények között. Ez egy vizsgafeladat volt, amit családi hangulatban, tét nélkül hoztunk össze, és filmtechnikai szempontból egyáltalán nem profi. Igazából ez egy home movie. […]

Amikor vetítettük a filmet, mindig mellém ült, kicsit megrángatta a hajamat, és azt mondta azon a jellegzetes hangján: »Barna, Barna!«”

Mészáros Márta pedig így mesélt a nagy színésznőről szintén az Origónak:

„Jeanne fantasztikus nő, okos és szellemes. Nem csodálom, hogy a fél világot meghódította, annyi nőiesség, sárm és nagyvonalúság szorult belé. Szeretett volna velem dolgozni, és én is vele, így hát Laci felhívta, és felmentünk hozzá. Ideges volt, épp elvonókúrán, és közölte, itt semmilyen pia, se bor, se whisky nincs, kávét, teát ihatunk. Elkezdtünk beszélgetni a tervezett filmről, Laci viszont megőrült, hogy nem ihat, ezért leszaladt a kocsmába, és hozott egy üveg vörösbort. Jeanne elkezdett vele kiabálni, majd fogta az üveget, és kiöntötte a lefolyóba.

Csöngettek. Ott állt Orson Welles, ez a kétméteres ember egy kétliteres whiskysüveggel. Bekiabált: »Jeanne, most berúgunk!«

Mi akkor gyorsan elpucoltunk. […] Köztük egy csodálatos viszony volt, barátság, szerelemmel együtt. Nekem tetszik a franciák felfogása a létről, a szexről, a szeretetről. Náluk a szerelem és a barátság örökké megmarad.Ha valakibe szerelmes voltál, és az a szerelem elmúlik, az nem azt jelenti, hogy a másik múlt el. Örökké a barátod marad, és ha később találkoztok, ugyanúgy szereted, átöleled, talán még le is fekszel vele. Én soha nem felejtettem el azokat a férfiakat, akikkel csodálatos, különös pillanatokat éltem át szerelemben, művészetben.”

  

Jeanne Moreau bár földi valójában már nincs itt velünk, de filmjei örökké őrzik búgó hangját, pajkosan fájdalmas tekintetét, finom gesztusait, a valóját. Talán az volt a titka, hogy mindig csak magát adta, soha nem akart másmilyennek mutatkozni, mint amilyen valójában.

Ha egyszer eljutok Párizsba, biztosan beülök majd a róla elnevezett moziba, és ha szerencsém lesz, talán pont olyan filmet adnak, amelyben ő a főszereplő…

Both Gabi

Olvasd el Gyárfás Dorka Hollywoodi alteregóink című cikkét is, amelyben szerzőnk természetesen Jeanne Moreau-t választotta, de Dorka másvalakit ajánlott neki.

Források: ITT, ITT, ITT, ITT, ITT és ITT 

Kiemelt kép: Getty Images/Micheline Pelletier/Sygma