„Attól, hogy valaminek vége van, még nem múlt el” – Olvassátok el ti is Orvos-Tóth Noémi Szabad akarat című könyvét

 –

Elvárások tömkelege

Orvos-Tóth Noémi könyvéről nehéz elfogultság nélkül írni, – hisz évekkel ezelőtt, amikor még rendszeresen írt pszichológiai témájú cikkeket a WMN-re, én voltam a szerkesztője – most mégis megpróbálom. Noémi később is szoros kapcsolatban maradt velünk, a Beszélnünk kell! podcastsorozatunk állandó szakértője, ha jól számoltam, huszonnyolc adás készült már, mindegyikben kendőzetlenül beszélgettek kifejezetten nehéz témákról D. Tóth Krisztával.

Mindenki, aki olvasta az Örökölt sorsot, nagyon várta a „folytatását”. De ez nem egy folytatásos regény, és nem is filmsorozat valamelyik népszerű csatornán, hanem komoly pszichológiai könyv azoknak, akik valóban elég bátrak ahhoz, hogy elmélyüljenek önmagukban.

Akik ugyanazt a revelatív, felszabadító élményt remélték a Szabad akarattól, mint az Örökölt sorstól, talán úgy érezhetik, hogy ez most valami nagyon más, de azzal mindenki tisztában van, hogy az első csók vagy az első randevú csiklandozó élményét soha nem élhetik át újra, hiszen az elsőből csupán egy van. Az pedig már megvolt.

Én is csak a századik oldal környékén kezdtem úgy érezni, hogy valóban megszólít a kötet

Holott addig is nagyon sok értékes információval szolgált, de eltartottam magamtól a témát, ugyanis leginkább a pénz körül forgott a párkapcsolati nehézségeket is taglaló fejezet. A pénz pedig nálam olyan terület, amitől automatikusan összeugrik a gyomrom. Mint később kiderült, ez nem véletlenül van így. A státuszszorongásról és a szégyenről is sokat megtudhattam ebből a passzusból.

Nem is gondolnánk, hány kapcsolatot tett már tönkre az, ahogyan felmenőink viszonyultak a pénzhez… Zavarba ejtő, igazi tabukérdés a pénz ma Magyarországon, noha szinte az egész életünk ekörül forog.

Sok kérdésben megvilágosodtam, különösen, amikor eljutottam a „Transzgenerációs önismeretet segítő kérdések” oldalához. Ti is tegyétek fel magatoknak, és válaszoljátok is meg ezeket a húsba vágó kérdéseket! 

 

Innentől viszont újra elkapott az a repülős érzés, amellyel az Örökölt sorsot habzsoltam be kétszer egymás után. Olyan gátakat, kapukat nyitottak meg bennem ezek a jól megfogalmazott kérdések, amelyek közelebb vittek magamhoz, és egy csomó addig érthetetlennek tűnő döntésem háttere is világossá vált számomra.

„Az első lépés a gyógyulás felé, ha nevet tudunk adni a bajnak”

Nem tagadom, ceruzával a kezemben olvastam a Szabad akaratot, és ez volt az első gondolat, amit bekarikáztam magamnak. Az esetleírásokból is világosan kiderült, hogy sokan egész más problémával fordultak segítségért Noémihez, mint ami valóban gondot okozott az életükben.

Ebben a kötetben beleláthatunk a terápiás folyamatokba is, dokumentumszerű párbeszédeket olvashatunk a kliens és a terapeuta között zajló eseményekről, a legfontosabb pillanatokat örökítette meg a szerző: amikor hosszas keresés után szinte egyszerre jöttek rá, miről kellene beszélgetniük valójában.

Irtó izgalmas volt végigkövetni, hogyan vezeti rá klienseit jól irányított kérdésekkel a lényegre a szakember.

A gyakorlaton túl ehhez elengedhetetlen a hatalmas elméleti tudás és a mély empátia. Orvos-Tóth Noémi szerencsére egyiknek sincs híján. 

Korai kapcsolati traumák

„Ahhoz, hogy a felnőtt személyiség működéséhez, életének nehézségeihez közel tudjunk kerülni, nekünk is időutazásba kell kezdenünk, és egészen a pólyáig visszakanyarodnunk” – írta Noémi.

A második nagyobb etap a születésünk körülményeit taglalja, nem véletlenül, hiszen ez az egyik legfontosabb kérdés az életünkben: „Beszámolók és kutatások igazolják, hogy fizikai és lelki betegségeink kialakulásában a korai kapcsolati traumák nagy szerepet játszanak.”

Ma már mindannyian tisztában vagyunk azzal, hogy a rendszerszintű szülészeti erőszak traumatizálhatja az anyát, és ily módon persze hathat a gyerekkel való korai kötődés kialakulására, milyenségére, de nem ez az egyetlen ok – vagy a leghangsúlyosabb –, ami kötődési sérüléseket okoz (hiszen ott vannak az anya magával hordozott, feldolgozatlan traumái, ahogy az is, ő hogyan kötődik a saját anyjához). A kapcsolódás hiánya az ősbizalom elvesztéséhez vezethet, erről pedig ezt írta a pszichológus: „Egyszerre vész el a hit önmagunkban, a másikban és a világ jóságában is.” 

Nyilván nem kérdés, hogyha az anya-gyerek kapcsolat már a kezdeteknél sérül, az egész életünkre kihat majd, hiszen azt is olvashatjuk a könyvben, hogy: „A belső jelzéseket a külvilágnak kell elismernie, hogy mi magunk is érvényesnek érezhessük azokat.” Ha nem kapjuk meg ezeket az elengedhetetlen visszajelzéseket, annak nyomát egész életünkben cipeljük magunkban, hiszen az általános kötődési bizonytalanság is a feldolgozatlan traumák következménye

Ami megnyugtató, hogy kellő türelemmel, sok időt, energiát beletéve a legtöbb trauma gyógyítható. Nem spórolhatjuk meg azonban a szembenézést önmagunkkal, erről így ír Noémi:

„A terápia nem a megúszások terepe. Az árnyékainkhoz, énünk nehezen vállalható részéhez, megterhelő érzéseinkhez közel kell kerülnünk, hogy megtörténhessen az az átalakulás, amire vágyunk. Pillanatnyi katarzisok, értékes felismerések az igazi mélységek érintése nélkül is lehetségesek, ám nagy átalakulás elképzelhetetlen.”

A toxikus pozitivizmus előretörése

Szintén igen részletesen ír Orvos-Tóth Noémi a mindinkább elburjánzó, hamis képzeteket keltő toxikus pozitivizmusról, ami szerinte nem más, mint a traumatizált társadalmak válasza a feldolgozatlan fájdalomra, és a kapcsolat elvesztése önmagunkkal. Az elfojtás könnyű megoldásnak tűnik pillanatnyilag, ám ha nem éljük meg a fájdalmakat, azok egészen biztosan más formában kerülnek elő, és sokkal jobban fájnak. „A szervezetben kerengő stresszhormonok magas szintje idővel különböző megbetegedések kialakulásához vezet: magas vérnyomás, szív- és érrendszeri problémák, diabétesz, alvászavarok és egyéb pszichoszomatikus tünetek” – írta a szerző. 

 

„A trauma az, ahogy a múlt uralkodik a jelenen”

Sok pontos definíciót olvashatunk a kötetben a trauma természetéről. Csak akkor érhetjük el a traumáktól való megszabadulást, ha tudattalan motivációinkat feltérképezve már nem a gyerekkorunkban megtanult alkalmazkodási forma érvényesül a mindennapjainkban, és feltesszük azt a kérdést magunknak, amit az egyik kliens így fogalmazott meg: „Mi volt az életemből tényleg az enyém?”

A szabadság, a valóságos szabad akarat nem azt jelenti, hogy bármit megtehetünk, hanem folyamatos és tudatos jelenlétet, önismeretet, időt és türelmet kíván tőlünk. Ehhez hozzásegíthetnek minket a Transzgenerációs önismeretet segítő kérdések. Én már ez elsőnél elkezdtem zokogni… 

„A befelé fordulás célja, hogy visszaszerezzük az irányítást az életünk felett, és bátran ki tudjuk jelenteni: »szabad akaratomból cselekedtem«” – számomra ennek a kötetnek ez az egyik legfontosabb summázata.

„Hogy rendezzük végre közös dolgainkat”

Nem véletlenül hívtam segítségül József Attila A Dunánál című katartikus erejű versének részletét:

[…] „A harcot, amelyet őseink vivtak,
békévé oldja az emlékezés
s rendezni végre közös dolgainkat,
ez a mi munkánk; és nem is kevés.”

A találó kulturális utalások és az irodalmi idézetek is sokáig visszhangoztak bennem mindkét kötet olvasása után.

Az ember végül szabaddá is olvashatja magát. Nagyon sok támpontot kapunk ehhez Orvos-Tóth Noémi könyveitől.

A feldolgozatlan traumák nem csupán egyéni szinten jelennek meg, hanem súlyosan hatnak az egész társadalmunkra. Ahogyan ezt Noémi megfogalmazta: „A szolidaritás elvesztése az egész társadalomra bénítólag hat, amelyből mindannyian vesztesen jövünk ki.” És még egy nagyon fontos alapmondat a könyvből: „Akit bántottak, nem érez bűntudatot, amikor ő is bánt, mert akkor úgy érzi, valamit törleszthet a saját sérelmeiből.” 

Egy biztos, én minden ország vezetőjének kötelezővé tenném a traumafeldolgozást.

Az őszinte beszélgetés, az értő figyelem, a másik érzéseinek elfogadása, valamint az érzelmi összehangolódás segíthet ezeken társadalmi és egyéni szinten is Orvos-Tóth Noémi szerint. Ebben is igazat kell adnom neki.

A kötet végén biztos fogódzókat, jó technikákat mutat arra, hogyan segíthetünk magunkon. Légzőgyakorlatokkal, autogén tréninggel, teljes tudatosítással nagyon sokat tehetünk magunkért és másokért is.

  

A megtartó közösségek fontos szerepére is kitér. Azt kell éreznünk, hogy van egymáshoz közünk. Vannak közös dolgaink. És rendeznünk is kellene őket, méghozzá közösen úgy, hogy megtartjuk a saját határainkat testileg és lelkileg.

Ez a kötet rengeteg segít abban, hogy kellőképp felvértezhessük a lelkünket, és ha egyedül nem boldogulunk, akkor se féljünk segítséget kérni.

Noémi ars poétikájaként is értelmezhető a következő bekezdés:

[…] „Az elmúlt években megtanultam türelmesen várni és elviselni a velem szemben ülők könnyeit. Velük lenni, és nem igyekezni minél gyorsabban megnyugtatni őket, hiszen ezzel azt üzenném, a fájdalmuk nekem is nehezen elviselhető, ne időzzünk ebben az érzelemben túl sokáig. Többnyire azonban pont az a feladat, hogy megmutassuk, nem kell rohanni.

A szenvedésnek is meg kell adni az időt, hogy valóban feldolgozható legyen.”

Mindannyiótoknak azt kívánom, hogy ha egyszer majd felteszitek magatoknak a kérdést: „Mi volt az életemből tényleg az enyém?”, tiszta szívből válaszolhassátok: „Szabad akaratomból élem a saját életemet.”

Both Gabi