Mindenkinek van olyan kedvence, akivel kapcsolatban a metoo-hoz köthető vádak érzékenyebben érintik. Ilyenkor az ember vagy hárít (tuti, nem igaz, csak tönkre akarják tenni, valójában nyerészkedni akarnak rajta), vagy úgy dönt, ebben az esetben kivételt tesz, és nem hajlandó az illető életművét megtagadni. Én azt mondom: nem is kell. Az addig felépített életművet lehet tisztelni. Johnny Depp esetében mindenképpen – nem akármilyen színészi pálya áll mögötte, és ezt ne vegyük el tőle. Az pedig, hogy egyszer csak kiderült, képes megütni egy nőt (különösen alkoholos vagy kábítószeres befolyásoltság alatt)… hát, talán nem is annyira meglepő. Elvégre sosem mutatta magát „jófiúnak”.

1994-ben - Forrás: Getty Images/CHRISTOPHE D YVOIRE/Sygma

Ettől még persze ne bagatellizáljuk el – most már hivatalosan is kimondhatjuk, hogy feleségverő, mióta pert vesztett a The Sun című brit bulvárlappal szemben, amelyik ezt a jelzőt aggatta rá, és bebizonyította a bíróságon, hogy joggal. Elég csúnya dolgok történtek ott, a legutóbbi házasságában Amber Hearddel, amiknek napvilágra kerülése mindkettejük karrierjét megtépázta. Hiába állt ki a gyermekei anyja, Vanessa Paradis, és a volt barátnője, Winona Ryder Depp mellett, azt állítva, hogy köztük soha semmilyen erőszak nem történt (sőt, ennél távolabb semmi sem állhat Depptől), a Heard által bemutatott felvételek és tanúvallomások elég meggyőzőek voltak. 

 

A többiről pedig csak találgathatunk

Összerakhatunk a fejünkben egy képet egy olyan sztárról, aki valójában mindig is nagyon zűrös srác volt – szétzilált családból érkezett, és soha, sehol nem érezhette magát otthon –, aki mindig is rocksztár akart lenni, de a színészet az ölébe pottyant, és váratlanul sikeres lett benne, aki ezután megtalálta azt az alkotót, aki a legjobbat tudta belőle kihozni (Tim Burtont), és aki ezáltal nagy színésszé avatta, és aztán azt a produkciót, amivel elképzelhetetlenül sok pénzt kereshetett (A Karib-tenger kalózai-szériával). Mindeközben szerelmek jöttek-mentek az életében (de a Winona Ryderrel alkotott párosukat sosem feledjük), ám még idejében sikerült megtalálnia azt a partnert, aki mellett 14 évig (az azért nem kevés) „normális”, családi életet élhetett, és akitől két gyereke született.

De amikor ennek vége szakadt, visszazuhant oda, ahonnan érkezett: a delíriumos, zűrös életbe, ahol a szenvedélyek uralkodnak.

Az is milyen beszédes ma már, hogy a Rumnapló című film forgatásán ismerkedett meg Amber Hearddel, akivel egymásba bolondultak, és akivel – úgy tűnik – kölcsönösen a legrosszabbat hozták ki egymásból, legalábbis erről tanúskodik az az indulat, amit egy hangfelvételen 2020 januárjában a Daily Mail hozott nyilvánosságra:

Heard: Bocsáss meg, nem akartam… nem is ütöttelek meg, csak véletlenül eltaláltalak. Bébi, ez nem egy pofon volt, csak véletlen ütközés. Már nem emlékszem, hogy mozdult a kezem, de úgy látom, jól vagy, és nem akartalak bántani.

Depp: Tegnap este azért mentem el, mert komolyan úgy éreztem, nem tudok elviselni több fizikai tettet, több bántást közöttünk. És ha maradok, akkor a dolgok csúnyán elfajultak volna.

Bébi, mondtam már neked, kurvára félek attól, hogy mindjárt egy bűncselekmény helyszínévé válunk.

Heard: Nem tudom megígérni, hogy nem jön ki belőlem több fizikai dolog. Basszus, néha olyan dühös leszek, hogy elszáll az agyam.

Amber Heard és Johnny Depp 2015-ben - Forrás: Getty Images/Jason Merritt

Mindezek után sikerült a The Sunnak olyan bizonyítékokat bemutatnia, amik a brit bíróságon meggyőző erővel támasztották alá Depp bántalmazásait Hearddel szemben – ez a per azonban csak a szóhasználatért (a „feleségverő” jelző jogosságáért) zajlott, a két volt házastárs bántalmazási perére Amerikában kerül majd sor. Illetve emellett Depp is indított egy keresetet a volt felesége ellen egy cikk miatt, amelyet Heard a Washington Postban jelentetett meg, és amiben – szerinte – valótlanságokat állított. Sőt azzal is megvádolta Heardöt, hogy az eddig tőle elperelt hétmillió dollárt valójában nem is utalta át jótékony célokra (ahogyan ígérte), hanem megtartotta magának, hiszen eleve ezért robbantotta ki a botrányt.

Szövevényes, és egyre sötétebb ügy, ami az évek során nemhogy a megoldás felé látszana haladni, hanem mind mélyebbre süllyed az indulatok sűrűjében. Mindeközben Depp elveszítette a szerepét a Legendás állatok harmadik részében (amit Mads Mikkelsen vett át tőle), és ahogy ma a dolgok Hollywoodban zajlanak, nem is számíthat túl sok ajánlatra a közeljövőben. Pedig utolsó munkája, a pandémia miatt moziban egyelőre nem látható Minamata előzetese azt sugallja: még mindig egy igazi átváltozóművész.

A Minamata című filmben

Depp mindig is az a fajta szépfiú volt, aki a legjobban különleges, extrém karakterek bőrében érezte jól magát, nem a csábító szerepében. Vagyis:

imádott másvalaki lenni. Imádott elrugaszkodni a valóságtól, és kipróbálni olyan figurákat és dolgokat, amikre a való életben nincs lehetőség.

Persze ízlés kérdése, kinek milyen szerepében maradt emlékezetes, de az Ollókezű Edward megszeppent érzékenysége, a „világ legrosszabb rendezője”, Ed Wood naiv elhivatottsága, Donnie Brasco két tűz közé szorult esendő figurája, vagy a Félelem és reszketés Las Vegasban eszeveszett tombolása biztosan közte lesz – ahogy persze van, aki meg a Csokoládé bohém zenészére, vagy Jack Sparrow kapitány ingatag járására szavazna.

Benicio Del Toroval a Félelem és reszketés Las Vegasban című filmben - Forrás: Getty Images/Universal

Tény, hogy az utóbbi tíz évben nem sikerült igazán maradandót alkotnia, de melyik színész életében nincsenek hullámvölgyek? Magánéleti válság nélkül is… Az én szememben Johnny Depp a nagy példaképe, Marlon Brando nyomában jár ebben is: a kezdeti nagy sikerek, majd érett alakítások után most egy válságos periódusba jutott, amiből nehéz lesz kimászni, de nem lehetetlen! Drukkoljunk neki, hogy szembe tudjon nézni a démonaival, vállalja a valóban elkövetett bűnök és vétkek következményeit, és amikor mindezektől megtisztul, akkor találkozzon azzal a rendezővel, aki egy újabb színészi aranykorba segíti át, mint ahogy annak idején Francis Ford Coppola emelte fel Brandót A keresztapával. Mert megérdemelné. Mert mi is csak nyernénk vele. És legyen neki igaza, amikor azt mondja: „Az életemet és a karrieremet nem ez a jelenlegi pillanat fogja meghatározni.” 

Gyárfás Dorka
Kiemelt kép: Getty Images/Thomas Niedermueller/Getty Images for ZFF