Kurucz Adrienn: Ma délután megmondtam a férjemnek, hogy elhagyom

–

Ma délután megmondtam a férjemnek, hogy elhagyom.

Félreértette, azt hitte, elhagytam megint valamit, kulcsot, telefont, pénztárcát.

Ordított a tévé persze.

Megkértem, hogy halkítsa le, de nem találta a távirányítót, nekem kellett a kezébe adnom végül.

Mondtam neki újra, hogy elhagyom.

Felröhögött, hogy elment az eszem (nem mondta, csak ez a nevetése azt jelenti, hogy lepattint). Aztán elment biciklivel. Nem mondta, hova, mindig ez van, ha dühös rám.

Régen ilyenkor sírtam, vagy felhívtam az anyámat, hogy nem tudom, hol a férjem, és a biciklit tekeri ebben a nagy sötétben, még elsodorja valami kamion.

Anyám a csalánt emlegette mindig, hogy abba nem csap a ménkű.

És a hangjából éreztem, azt kívánja, bár ne lenne igaza.

Fura, hogy nem bírja a férjemet, az anyósommal nagy barátnők voltak régen, igaz, a barátság elmúlt, miután mi összeházasodtunk. Nem fért a fejükbe, hogy összejöttünk. A férjem addig mindig csak úgy került szóba otthon, hogy az Iri kis hülye Józsikája. Azután meg, hogy elvett, úgy emlegették, az Ágika pincsikutyája, még csak titkot se csináltak belőle.

Az Ágika az én vagyok.

Mindig arra vágytam, hogy Ágnesnek szólítsanak, de kinevettek, hogy játszom itt Mucsaröcsögén a grófkisasszonyt. Az egyik tanító nénimet sikerült meggyőzni, hogy ne ágizzon, de ő meg egy idő után ágneskézett.

Így jártam a nevemmel.

Az a férfi, akit szeretek, Ágnesnek hív.

Meg se kellett kérni rá, magától így hív.

Ágnes.

Meg Ágnes asszony, ha húz valamivel.

Sokat nevetünk együtt.

Szép, nagy lapátfogai vannak. Ad magára. A férjemnek bezzeg hiába mondom, hogy csináltassa meg a fogait, nem érdekli, hogy néz ki. Pedig régen helyes fiú volt, a barátnőim irigykedtek, hogy megfogtam az isten lábát, mert nemcsak jóképű, de van rendes állása meg lakása is, ahová vihet anyáméktól. Akkor halt meg a nagyanyja, a tata meg gutaütéssel kórházban volt már hónapok óta, ki se jött többet, így maradt ránk a ház, de megsirattuk őket becsülettel, nemcsak úgy beleültünk a tutiba szív nélkül, nehogy azt higgye bárki.

Sokat játszottunk náluk kölyökkorunkban, rendesek voltak a kisöregek.

A mama mindig sütött nekünk palacsintát, azt, mondjuk, eldobtam a nyulak ketrece mögött, amikor nem néztek oda, mert azt mondta egyszer a nagynéném, hogy húsos leszek majd én is, mint az Oli, rá ütöttem.

Olit senki se szerette a családunkban, csak az anyja. És pont ezért nem bírták a többiek, kivételezett vele, rá hagyta a házát, pedig volt még egy csomó gyereke, unokatestvérei mind apámnak.

Szóval, az egész falu csodálkozott, hogy mi összekerültünk végül a Józsival.

Olyanok voltunk a világ szemében, mint a tesók. Össze is fektettek minket gyerekkorunkban a kisszobában, ha lakodalom, tor vagy keresztelő volt a háznál. Mondom, az anyáink barátnők voltak, amíg össze nem vesztek az esküvő után azon, hogy ki mennyit adott a közösbe. Anyám a görög nászutat vágta a fejükhöz folyton, anyósom meg a sok bort, pálinkát, miegymást, amit nagyon jutányosan szerzett a vendéglátós kapcsolatain keresztül, pedig a mi rokonságunk háromszor akkora, ráadásul sok a piás (ezt anyám kikérte magának, de igaz).

Anyósom különben a lángosos az út mellett, biztos ismeritek. Nagyon megy nekik. Szerette volna, ha beállok a bódéba segíteni, mert nehezen bírja már, kéne protézis is a csípőjébe. De anyám nem engedte, cirkuszolt, hogy nem azért taníttatott, hogy egy útszéli nő legyen belőlem, akinek csipkedik az állát a gazdák. Na, anyósom persze halálra sértődött, hogy őt leriherongyozta a nászasszonya a fél falu előtt, akkor már szó sem volt barátságról persze. Azóta se beszélnek, velem üzengetnek egymásnak, ha kell valami.

A férjem meg az apósom csak röhögnek rajtuk, mondjuk, ők mindenen csak röhögnek, nem lehet azokkal komolyan beszélni.

A férfi, akit szeretek, egészen más, mint ők.

Nem olyan, mint az itteni férfiak.

Nem érdekelte azt az ágy, csak a lelkemet akarta megismerni először. Emlékszem, úgy mondta: a szívedet add, Ágnes, az kell nekem, örökre.

Ilyen szépeket mond, nem fél az a szavaktól, mint a Józsi.

Hogy szeret, édes istenem!

Nem tudtam én, hogy van ekkora szeretet!

Ami csak úgy ki-kicsordul a szájból, mint a pörköltszaft.

Olvastam persze könyvekben, hogy van az embernek egy másik fele a világban, egy igazi társa, és ha megleli, az maga a tökély, csak nem hittem benne, hogy nekem, az Áginak is jár efféle találkozás, nem csak a díváknak, mert igazság szerint én nem tudok felmutatni semmit az életben, ami miatt megérdemelném ezt a nagy szerencsét.

Anyám is mindig azt mondta, gyenge vagy te, lányom, visznek, amerre akarnak a népek, nincs neked saját akaratod!

Gyereket se szültem, meg is szóltak, ki is beszéltek ezért is, tudom, visszamondta mindig valamelyik rokon. Azt mondták az ivóban, biztos féltem az alakomat, azért nem esem teherbe inkább. De olyat is hallottam, hogy töketlen a Józsi, ami különben nem igaz, velem van baj, nekem fejletlen a méhem. Mondta a nőgyógyász, hogy olyan vagyok belül, mint egy kislány, és vigyázzon rám a férjem, mert ő olyan derék nagy ember, én meg kicsi vagyok, gyenge, bánjon velem úgy, mint a hímes tojással. Adott pirulákat is, hogy könnyebb legyen teherbe esni, de azokat mindig kihánytam, nem tehetek róla, nem bírja a szervezetem a hormont.  

 

A Józsi azt mondta, nem bánja, neki így is kellek, majd hozunk legfeljebb egy árvát a zaciból, ha nem jön össze a saját gyerek. Meg hadd beszéljenek összevissza, elég, ha én tudom, hogy nincs baja a micsodájának.

Rég voltunk együtt, de akkor tényleg nem volt baja. De tőlem akár lehetne is.

Nem érdekel a Józsi már úgy.

Mindig az a férfi van a fejemben, akit szeretek. Nem jó így, ha a Józsi tapogat.

Sokszor mondtam a szerelmemnek, hogy férjem van, hagyjon, menjen a közelemből, ne írjon, és ne keressen, de olyan, mint egy bogáncs. Azt mondja, nem ereszt, rám várt egész életében.

Ilyeneket mond, esküszöm! Énnekem!

Különleges egy férfi.

Sose kukul meg. Sose durva. Szépen beszél hozzám. Nem ordibál. Bármikor felhívhatom, ha szükségem van rá.

Ha a felesége a közelben van, akkor visszahív.

Megbeszéltük, hogy ez így most már tényleg nem mehet tovább.

Rövid az élet, és mi egymás karjában szeretnénk eltölteni, ami hátravan.

Sürgetett, hogy itt az idő, meg kell mondanunk odahaza, hogy eljövünk.

Nehéz lesz, de bátornak kell lennünk, kis Ágnesem, ezt is mondta, én meg arra gondoltam, hogy milyen lesz, ha kivet magából a család, milyen lesz nekem nélkülük.

Meg a Józsi nélkül, mert már nem emlékszem, milyen volt régen, amikor még nem volt ott reggel, amikor felébredtem.

És ki leszek én egy másik helyen, egy másik férfival, milyen asszony?

És mi van, ha csalódást okozok, és elhagy, nekem meg már nincs hova visszamennem, és árva leszek, magamra maradok a nagyvilágban?

Ki fog rám vigyázni akkor?

Haragudott rám a szerelmem, amikor ezt elmondtam neki, bántotta, hogy nem bízom őbenne.

Meg hogy azt hiszem, ez is véget ér, már ami köztünk van, mint a többi szerelmek. Holott tudnom kell, hogy ez különleges valami. És ilyen csak egyszer van az életben, vagy egyszer se, szóval meg kéne becsülni.

Gondolom, igaza van.

Úgyhogy összeszedtem magam, és megmondtam a férjemnek, hogy elhagyom.

De először félreértett, azt hitte, valamit elhagytam, mert ez amúgy gyakran megesik. De ezt már meséltem.

Meg azt is, hogy elment biciklivel valahova, mint mindig, ha nem akar valami csúnyát mondani, vagy összeveszni velem.

Megbeszéltük a szerelmemmel, hogy hétkor találkozunk a kis téren, a kultúrház előtt. Oda jön értem autóval, és amíg nem találunk jó albérletet, a bátyja házába költözünk innen harmincpercnyire, haza tudok majd jönni busszal az anyámékhoz. Van egy kis lakás az alagsorban, egy szoba csak, de hát egy szoba pont elég a szerelemhez, nem?

Lassan indulnom kell, hogy ne kelljen sokat várnia. Ő is most beszél szerintem épp a feleségével. Biztos sír szegény, sajnálom, nagyon sajnálom, igazán. Nem akartam elvenni a férjét. Nem vagyok olyan nő. Csak hát így alakult. És ilyen szerelem csak egyszer, vagy egyszer se…  

Elmosogatok, még van egy kis időm, ne maradjon a Józsira a sok fazék. Nem szeret mosogatni. Én se, de megszoktam anyám mellett, hogy ez az én dolgom, a mosogatás. Neki nem bírja a keze a forró vizet, ekcémás.

Vajon mit fog gondolni, ha megtudja, hogy elhagytam a férjemet?

Talán tényleg fel kellene hívnom, mielőtt elmegyek.

De tudom, mit fog mondani. Hogy hülye vagyok. Meg egyik kutya, másik eb, és a hangos kutya… ja, ez egy másik szólása, szóval úgy érti, egyik férfi se normális, minek váltani?!

Mindig legyint, ha hallja, hogy összeállt valaki egy másik nővel. Vagy egy másik férfival.

Anyámnak fogalma sincs róla, mi a szerelem.

Szerelem, szerelem, szerelem.

De szép is, istenem!

Futok máris, rohanok, anyám pukkadjon meg, de hol lehet a telefonom?

Csak nem hagytam el?

Józsi szokta megtalálni a lakásban, de ő nincs itthon, hol marad el vajon? Neki jó szeme van, ügyesebb mindenben.

Jól van, itt van, becsúszott a terítő alá.

Tessék, megtalálom én nélküle is.

Jött egy üzenetem!

Tőle.

Talán már ott van, és vár!

Mit ír?!

Nem megy. Nem tudom ezt megtenni vele. Felejts el, Ágikám!

 

Kurucz Adrienn

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Getty Images/ Tatiana Maksimova