–

Zseni. Egyszemélyes társulat. A kabaré királya. Efféléket mondtak róla a pályatársak: életében is, akárcsak halála után. Nem volt megosztó személyiség, nem tartozott a meg nem értett tehetségek közé: imádta humorát a professzor és a gyári munkás, az elit és a kisember, a rajongó és a kolléga. Igazi sztár volt, az előadásaira évtizedeken át alig lehetett jegyet kapni, a lemezeit szétkapkodták, és még az is lehet, hogy neked is van otthon egy kósza bakelit, amelyen, mondjuk, azt énekli, hogy „söprik az utcáááát” vagy „próbálj meg lazítani”.           

A szállóigévé lett idézetek meg úgy keringenek a nyelvben, úgy öröklődnek generációról generációra, hogy a fiatalok talán már azt sem tudják, hogy Hofitól valók, de citálják őket, mint régi közmondásokat, mert ma is telitalálat valamennyi.

Helyettünk mondta ki az igazat

Hofi Géza – eredeti nevén Hoffmann Géza – a nép nyelvén szólt, mert a nép fia volt, egyszerű körülmények között élő kőbányai munkáscsaládból származott, a Maglódi útra járt iskolába, a porcelángyár mellett lakott. Humorát ebből a közegből hozta, egy odamondogatós, sértett igazságérzetű, indulatos, szabadszájú melós stílusában beszélő éles szemű, bölcs és bátor udvari bolond volt.

Középiskolás korában a téglagyárban robotolt a nyári szünetben.

Érdekes módon ez a gyakorlat változtatta meg az életét, a gyárban ugyanis működött egy amatőr színjátszó társulat, amelyet Jászai Mari egyik leszármazottja vezetett, és amelyhez a kamasz Hofi, illetve akkor még Hoffmann Géza csatlakozott. Az élmény meghatározó volt, olyannyira, hogy érettségi után a Színművészetire jelentkezett. Háromszor is. De nem vették fel. A vizsgáztató Ascher Oszkár állítólag mindig azt kérte, szavaljon, hiába mondta, hogy az neki nem megy, ő parodista. Ascher erre azt válaszolta, ahhoz meg ő nem ért. Így lett Hofi a Kőbányai Porcelángyárban festő.

Fortepan.hu/RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ ÚJSÁG

Humoristává válás és dübörgő sikerek

De álmait nem adta fel, beiratkozott Rózsahegyi Kálmán Színiiskolájába – Sas József és Sztankay István voltak az osztálytársai. Hamar kiderült, hogy neki az áll igazán jól, ha a saját szövegét, poénjait mondja, nem pedig a másét. De egy ideig még színészkedett: Szendrő József, a debreceni Csokonai Színház igazgatója kínált neki státuszt. Hofira is ő keresztelte.

A színházi munka mellett egyre gyakrabban lépett fel paródiákkal a kultúrházakban, egyre népszerűbb lett. A kollégáit sem kímélte, kifigurázta őket a banketteken, kibírhatatlanul vicces volt, értékelték. Ráérzett, hogy váltani kell. Nem hosszabbította meg a szerződését, három év után búcsút mondott Debrecennek és a színdaraboknak, 1963-ban visszaköltözött Budapestre, de járta az országot, saját számokat írt, a zenét is maga állította össze. Fellépett többek közt Alfonzóval, Bilicsi Tivadarral, Mezey Máriával, Toldy Máriával, Kovács Katival és persze Koóssal. Állandó szerzőtársa lett Malek Miklós és Szenes Iván.

A hatvanas évek végére országos sztár lett, a televíziónézők és rádióhallgatók kedvence. Innentől haláláig gyakorlatilag töretlen volt a népszerűsége.

A Mikroszkóp Színpad, később a Madách Kamara szerződtette, egész estés, pótszékes, legendás előadásai voltak, Hofélia, Élelem bére… Külföldi vendégszereplésekre is hívták, minden létező díjjal kitüntették, még Déryné-díjjal is, amit általában (színész)nők kaptak.

Holtodiglan-holtomiglan

Hofi Géza a magánéletét mindig óvta, de azt tudni lehet, hogy kétszer nősült. Első feleségét, Vnoucek Margitot, Gittát, még a tánciskolában ismerte meg húszas évei elején, és a szülők tiltakozása ellenére egybekeltek. Harminchat évig, az asszony haláláig éltek együtt nagy szeretetben – velük lakott különben a jelenetekben sokszor emlegetett Mama is, az anyós, aki egyébként addigra már réges-rég megbékélt a vejével, igen jóban voltak. A házaspárnak gyermeke nem született, de volt egy keresztfiuk, egy kicsi rokon, akit szinte sajátjuknak tekintettek, és szerették volna örökbe fogadni, de ez végül nem sikerült.

A 90-es években Gitta beteg lett, utolsó heteit kórházban töltötte, Hofi pedig óriási virágcsokrokkal érkezett a kórterembe. A felesége már nem ismerte meg. Halála nagyon megviselte, hónapokig kora hajnalban járt ki a temetőbe, hogy ne lássák az emberek a gyászát.

Amikor újra közönség elé lépett, előadása záródalát feleségének énekelte, egy szál rózsával a kezében, szem nem maradt szárazon a Madáchban.

Öt évvel később házasodott újra, és 2002-ben bekövetkezett haláláig Kövér Ildikó volt a társa, akit egy telefonos félrekapcsolásnak köszönhetően ismert meg. Az asszony visszaemlékezéseiből, nyilatkozataiból kiderül, hogy Hofi odaadó, romantikus, rendkívül szeretni való társ volt, és nagyon boldogok voltak együtt. Csak kevés idő jutott már nekik.

Hofit a szíve vitte el 65 évesen, mindössze hét évvel élte túl Gittát. 1990-ben volt már egy infarktusa, utána sokat betegeskedett, és bár elmondása szerint áttért a szójapörköltre, szójafasírtra, és a vörösborról is lemondott, tizenkét évvel később álmában leállt a szíve.

„A temetőre az van kiírva: FELTÁMADUNK! Akkó má’ jobb a kocsma, me’ oda meg az, hogy SOSE HALUNK MEG.” – Hofi Géza

Kurucz Adrienn

Kiemelt kép: YouTube