John Lennon a második világháború idején, 1940. október 9-én született, Liverpoolban. Hogy kifejezzék a miniszterelnök, Winston Churchill iránti tiszteletüket, szülei a Winston nevet adták neki második keresztnévként.

Mindössze ötéves volt, amikor apja, Alfred, aki matrózként dolgozott, otthagyta a családot. Ekkor került John az édesanyjától, Juliától a nagynénjéhez, Mimihez. Ő és a férje, George nevelte fel Johnt. Ekkor Julia már új élettársával élt együtt, akitől két lánya is született: Julia és Jacqui. John nagyon szerette a féltestvéreit, gyakran járt át az édesanyjához, akinek jókedve és életszeretete szöges ellentétben állt Mimi merev, szigorú természetével.

Julia bátorította Johnt zenei álmai megvalósításában – ő maga is játszott bendzsón –, és nagyon boldog volt, amikor fia megalapította a The Quarryment, ami gyakorlatilag a Beatles elődzenekara volt. 

Lennon tizenhét éves volt, amikor egy szolgálaton kívüli részeg rendőr elütötte Juliát, aki a helyszínen meghalt. John egész életére hatással volt ez a tragédia. Tulajdonképpen ez kovácsolta össze Paul McCartney-val, aki szintén nagyon fiatal volt, mindössze tizennégy éves, amikor elvesztette az édesanyját mellrákban, és az első feleségével, Cynthiával is, aki pedig az édesapját vesztette el tüdőrákban ugyanennyi idősen.

Cynthia és John Lennon 1964-ben - Forrás: Getty Images/Keystone-France/Gamma-Keystone

Cynthiával a Liverpooli Művészeti Főiskolán ismerkedett meg. John című könyvében Cynthia így emlékezik vissza rá: „A jampi kinézetével, felzselézett hajával, szűk csőnadrágjával és régi, viharvert kabátjával, amely nagy volt rá, nagyban különbözött azoktól a jóvágású, rendezett külsejű srácoktól, akikhez addig szokva voltam.” A hetek múlásával Cynthia egyre jobban várta a közös órákat a lázadó, osztály bohóca fiúval, aki mindig megnevettette. Nemcsak az volt a közös bennük, hogy mindketten fiatalon elvesztették az egyik szülőjüket, hanem hogy mindketten iszonyú rövidlátóak voltak: szemüveg nélkül semmit sem láttak, de utálták viselni. 

Cynthia inspirálta a Beatles All my loving című slágerét. John így akarta kifejezni Cyntiának, hogy mennyire hiányzik neki, a Beatles folyamatos turnézása miatt ugyanis alig láthatták egymást

Azt, hogy Lennon megnősült, titokban kellett tartani, nehogy elpártoljanak tőlük a rajongók.

Ebből a házasságból született Julian, és a szülők válópere idején neki írta Paul McCartney a Beatles egyik talán legismertebb dalát, a Hey Jude-ot. Ekkor Lennon már Yoko Onóval járt. 

Sokan Yokót vádolják a Beatles feloszlásáért: annyira elválaszthatatlanok voltak, hogy Yoko még a stúdióba is elkísérte Johnt. Ez rém furcsa és szokatlan volt a többieknek, nem is igen tudtak mit kezdeni ezzel. Ringo egyszer megkérdezte Johntól, hogy miért kell Yokónak állandóan a stúdióban lennie, és a következő választ kapta: „Ringo, ha te este hazamész Maureenhoz, és a feleséged megkérdezi tőled, milyen napod volt, elintézed annyival, hogy jó napom volt, mi viszont mindent szeretnénk tudni egymásról.” 

Yoko Ono és John Lennon – Forrás: Getty Images/Susan Wood

1969 szeptemberében végül Lennon otthagyta a Beatlest, és nem sokkal később szólókarrierbe kezdett az Egyesült Államokban. Rengeteg sláger született ez alatt a tíz év alatt is, elég csak a megbékélés és tolerancia nemzetközi himnuszává váló Imagine-re gondolni.

Miközben azonban a békéről és szeretetről énekelt, sokszor megbántotta azokat, akik a legközelebb álltak hozzá. Fiával, Juliannel nem nagyon törődött, és a Beatles tagjaival is megromlott a kapcsolata.

Yoko Onóval sem volt felhőtlen a kapcsolata, olyannyira, hogy Yoko 1973-ban másfél évre szakított is vele, de Lennon továbbra is az Egyesült Államokban maradt, miközben May Panggel, a személyi asszisztensükkel járt. Mindez Yoko tudtával és beleegyezésével történt, és gyakorlatilag ő is vetett véget az „elveszett hétvégének”, ahogy később emlegették ezt a másfél évet.
Nem sokkal ezután, John 35. születésnapján, 1975. október 9-én jött világra közös gyerekük, Sean. Ezután visszavonultan éltek New Yorkban, a híres-hírhedt Dakota-házban. 

Yoko Ono fiukkal, Sean Lennonnal, 1985-ben – Forrás: Getty Images/ADN-Bildarchiv/ullstein bild

Lennon 1980 végén éppen a Double Fantasy című album kiadására készült, amelynek a legismertebb dala a (Just like) Starting Over’ . Éppen elkezdte rendezni a kapcsolatát barátaival és családtagjaival is, amikor 1980. december 8-án lelőtték. A Newsweeknek nem sokkal korábban adott interjújából kiderül, hogy szeretne jó kapcsolatot kialakítani Juliannel is.

„Nem láttam felnőni az idősebb fiamat, most pedig már motorbiciklikről beszélgetek telefonon egy tizenhét éves férfival. A gyerekkorában egyáltalán nem voltam otthon; turnéztam. Nem tudom, hogyan működik ez, de azt hiszem, megfizeted az árát annak, ha nem figyelsz oda a gyerekedre.

Ha nem adod meg neki a figyelmet nullától ötéves koráig, akkor nagyon meg kell adni neki tizenhattól húszéves koráig, mert ezzel tartozol neki, ez olyan, mint a világegyetem törvénye.”

Már nem derülhetett ki, hogy sikerült volna-e a jó apa-fia viszony kialakítása Juliannel. Mint ahogy az sem, hogy a Beatles később ismét összeállt volna-e. Ahogy George Harrison fogalmazott: „A Beatles addig nem áll össze újra, amíg John Lennon halott.”

Forrás: Getty Images/Peter King/Fox Photos

Sajnos nagyon rövid idő adatott egy kreatív zseninek, aki a zeneszerzésen kívül a képzőművészetben és az irodalomban is jeleskedett. Humora is egyedülálló volt. Egyszer megkérdezték tőle, hogyan jutott el a Beatles Amerikába, mire szemrebbenés nélkül rávágta: „Balra fordultunk Grönlandnál.” Vagy amikor a Beatles 1963-ban a Királyi Varieté Show színpadán lépett fel, és John az anyakirálynő és Margit hercegnő jelenlétében a következőt mondta:

„Az olcsóbb helyeken ülők tapsoljanak, a többiek csak csörgessék az ékszereiket.”

Mint a zsenik általában, ő sem volt könnyű ember, biztosan nem lehetett egyszerű vele az élet, de ahogy az egyik, ha nem a legkedvesebb Beatles-dalom szövegéből kiderül, tele volt érzelemmel.

In my life (Életemben)

Vannak helyek, melyekre mindig emlékezni fogok, 
Bár néhány közülük megváltozott,
Van, amelyik örökre és nem éppen előnyére,
Van, amelyik eltűnt, van amelyik megmaradt.

Mindegyik helynek megvolt a maga jelentősége,
Szerelmekkel és barátokkal, akikre még mindig emlékszem,
Néhányan meghaltak, néhányan még mindig élnek
Mindegyiküket szerettem életemben.

De ezek közül a barátok és szerelmek közül
Egyik sem ér fel Veled
És mindezen emlékek elvesztik értelmüket,
Mikor valami újként gondolok a szerelemre.

Bár mindig ragaszkodni fogok
Azokhoz az emberekhez és dolgokhoz, amik elmúltak,
Tudom, gyakran megállok majd, és gondolok rájuk,
Egész életemben jobban foglak szeretni
Egész életemben jobban foglak szeretni

Tóth Viktória

Kiemelt kép: Getty Images/Gijsbert Hanekroot/Redferns