Keep it RÍL

Az ügynökségi élet előtt angoltanárként és szakfordítóként dolgozott, majd négy és fél év szövegírói munka után cserélte le a klaviatúrát a betonkeverőre. (Ennél messzebbről igazán nem is érkezhetett volna a melós életébe.)

Van egy kisfia és egy kutyája, ismertetőjele: ő az a srác, aki olykor még építőanyagért is gördeszkával jár.

Rílmelós ennél jobban nem szeretné felfedni a kilétét, noha reklámos körökben mindenki tudja, kit rejt a felhasználónév. És neki ennyi pont elég is. Nem szeretne népmesei hőst csinálni magából, sem idolt vagy celebet. Egyszerűen csak „instázza” azokat a dolgokat, amik megtörténnek vele. Rílmelós válaszai is bitang rílek, öröm vele beszélgetni:

„Voltak szövegíró munkák, amiket megpróbáltam a kirúgás után, de nem sikerültek, úgyhogy ezt a pályát kicsit elengedtem. Korábban is éreztem olyat, hogy tök jólesne olyan alkotómunkát végezni, aminek van valami tapintható, kézzel fogható eredménye. Nem csak egy okos Facebook-poszt vagy egy tévéreklám. Mindig azt gondoltam az építőiparról, hogy az olyan »valódi, igazi«. Kemény fizikai meló, ahol a nap végére jó dolgok születnek.”

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Reklámszakember ➡️ Segédmunkás (@rilmelos) által megosztott bejegyzés,

„Jelenleg építkezési segédmunkás vagyok a tápláléklánc alján. Nincs szakirányú végzettségem. Amikor kezdtem az építkezést, első nap odamentem, bemutatkoztam a munkásoknak, és mondtam nekik, hogy nem értek semmihez, ami itt releváns lenne.

Onnantól rengeteg kérdezéssel, utánaolvasással, YouTube-videó megnézésével képbe jöttem bizonyos dolgokról. De két hónap után sem vagyok szakembere semminek.”

A melósélet tanulságai

A melósélet minden nehézségével együtt szép, főként azok számára, akik napi nyolc-tíz órányi ülőmunkából tekintenek le Rílmelós Instagramjára. Mióta elindította oldalát, nem győzi olvasni az üzeneteket, mennyire szeretik úgy emberileg, mint íróilag. Hiába nem szeretne népi hős lenni – ez nem választás kérdése (szerintem). Sokakat – köztük engem is – elgondolkodtatott, hogy lehetne még ennél is „rílebben” élni. Például az ilyen válaszaival:

„Sok dolog van, ami miatt élvezem a melóséletet, például vannak nagyon pihentető feladatok: sittet cipelni, festékpöttyöket felvakarni, rendet rakni, megtalálni a szerszámokat. Valahogy ez rendbe rakta a lelkemet, nagyon jólesett.

A másik nagy tanulság számomra, hogy a Covid rámutatott arra: reklámosok nélkül (ha nagyon szigorú akarok lenni a szakmámmal) is menne tovább a világ.

Nagyon sok ügyfél, márka behúzta a kéziféket, megvágták a marketingbüdzsét. Mindez rámutatott arra, hogy nem feltétlenül létfontosságú, amit mi csinálunk, ezzel szemben dolgokat felépíteni, felújítani egy fontos és hasznos dolog.

A reklámügynökségeknél – ellentétben az építőiparral – nem divat a túlórákat kifizetni, viszont nagyon sokszor van éjszakázás. A nap vége mindig egy elmosódott dolog, sosem tudhatod előre, hogy pontosan meddig tart a munka.

Egy jó kreatív egész nap dolgozik, próbál lépést tartani a világgal. A túlórákat, éjszakázásokat nem fizetik meg. Elosztottam a legutolsó reklámos fizumat a ténylegesen ledolgozott óráimmal, és az eredmény mélyen alatta van az építős órabérnek.

Mi, reklámosok egy szép színes buborékot fújunk, de nem gördítjük előre a világot, nem hagyunk nagy emlékeket magunk után. Nagyon elenyésző az, amikor valakinek ez sikerül. Ha viszont szépen megcsinálunk egy padlót, burkolást, falazást – az időtálló.”

Előítéletek kontra valóság

A melósokról számtalan rossz előítélet él, hogy kummantanak az anyaggal, a pénzzel, naplopók, és csak buta emberek állnak be dolgozni. (Sorozatunkból persze kiderül, hogy általánosítani nem szabad, de azért okkal kell résen lenni)

Rílmelós erről is mesél:

„Az első napomon egy picit meg voltam szeppenve, tartottam tőle, hogy lesz majd »az új srácnak a szívatása«, de tökre nem volt. Azt is gondoltam, hogy a »catcalling« (a nők után füttyögés vagy súlyosabb esetben verbális zaklatás – a szerk.) intézménye is van, és biztos történik – de nálunk nem történik.

Eleinte azt gondoltam, az építkezési munkások nem túl okos emberek. Erre is nagyon gyorsan rácáfoltak: gyakorlatiasak, logikusan gondokodnak, tök jól helytállnak az életben. Esténként talán nem kortárs irodalommal fekszenek, de senki sem buta.

Akikkel én dolgozom, azok talpig becsületes emberek. 

A másik előítélet, ami nem helytálló, hogy nők ezt a munkát nem tudnák végezni. Ez sincs így. Az építőiparban, amennyire beleláttam, csak kevés poszton szerepelnek nők – én csak belsőépítész vonalon találkoztam velük.

Női munkások majdhogynem nincsenek, pedig az építkezés összes munkája olyan, amit meg tudnak csinálni.

Ha akad egy szakember, akiben van mentori hajlandóság, tökre meg lehet tanulni tőle mindent.”

Ilyen a melós szeretetnyelv

„Ugyanakkor az is tény, mennyire megérezte a lakosság, hogy rengeteg munkás kiment külföldre dolgozni, ahol nyolcszor ennyit megkeresnek ugyanezzel a munkával. Mindenki be van táblázva” – meséli válaszul arra a kérdésemre, miért nehéz ma jó szakembert találni.

Rílmelós szerint fontos megadni a kölcsönös tiszteletet, és hogy a munka kereteit pontosan lefektessétek. Hisz abban, hogy a súrlódások ezzel elkerülhetők.

„Fontos, hogy emberszámba vedd őket, hogy szólítod meg őket, megkínálod-e kávéval, biztosítod, hogy legyen vize, vagy magas lóról beszélsz hozzájuk, lenézően. Ha segítesz, közreműködsz a munkájukban, egészen máshogy állnak majd hozzád.

A jószándék egy nagyon jó valuta, ami mindenki szívében autópályát képez.

Emellett érdemes szerződést is írni: ki, mit, mennyiért vállalt, és vissza lehet térni ezekre időnként. Ha szükséges, lehet hívni műszaki ellenőrt is, akik rendszerint építőmérnöki diplomával rendelkező nagyon rutinos emberek, és egy megbízatás végén szemlézik az elkészült munkát. Ez plusz költség, de elébe lehet menni rengeteg dolognak.”

Hogyan tovább?

„Érkeztek megkeresések, hogy legyek influenszer, mások pedig mondták nekem a gipszkartonos szakmát, mert abban van a della. Amibe bele tudtam kukucskálni, és nagyon tetszik még, az az asztalos szakma.

Nem egy ilyen ordenáré, koszos munka, szép elegáns szakma. Időtálló, gyönyörű dolgokat lehet alkotni. Elkezdtem nézegetni, milyen asztalosképzések vannak, de ezt még ki kell sakkoznom” – meséli Rílmelós.

Hosszú távon számára az lenne az ideális, ha szövegíróként és melósként is tovább dolgozhatna, két-két hónapos projektekben.  

Ami biztos, hogy hétfőtől indul a „második évad”, friss kontenttel vár mindenkit egy új építkezésről.

Az olvasóknak pedig azt üzeni, SITT happens és keep it RÍL!

1.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Reklámszakember ➡️ Segédmunkás (@rilmelos) által megosztott bejegyzés,

2.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Reklámszakember ➡️ Segédmunkás (@rilmelos) által megosztott bejegyzés,

3.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Reklámszakember ➡️ Segédmunkás (@rilmelos) által megosztott bejegyzés,

4.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Reklámszakember ➡️ Segédmunkás (@rilmelos) által megosztott bejegyzés,

5.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Reklámszakember ➡️ Segédmunkás (@rilmelos) által megosztott bejegyzés,

6.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Reklámszakember ➡️ Segédmunkás (@rilmelos) által megosztott bejegyzés,

7.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Reklámszakember ➡️ Segédmunkás (@rilmelos) által megosztott bejegyzés,

8.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Reklámszakember ➡️ Segédmunkás (@rilmelos) által megosztott bejegyzés,

9.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Reklámszakember ➡️ Segédmunkás (@rilmelos) által megosztott bejegyzés,

10.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Reklámszakember ➡️ Segédmunkás (@rilmelos) által megosztott bejegyzés,

11.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Reklámszakember ➡️ Segédmunkás (@rilmelos) által megosztott bejegyzés,

12.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Reklámszakember ➡️ Segédmunkás (@rilmelos) által megosztott bejegyzés,

13.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Reklámszakember ➡️ Segédmunkás (@rilmelos) által megosztott bejegyzés,

14.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Reklámszakember ➡️ Segédmunkás (@rilmelos) által megosztott bejegyzés,

15.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Reklámszakember ➡️ Segédmunkás (@rilmelos) által megosztott bejegyzés,

16.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Kedves követő, ki ezt most olvasod! ⠀ ⠀ Tudd meg: a Rílmelós saga első felvonását koppig olvastad. Kész vagyunk ugyanis a Margit körúton: vállt vállnak vetve megoltuk az épit... És elég baszó lett! ⠀ ⠀ Hamarosan jelentkezem egy lapozgatós 10-es multiposzttal a végeredményről. (Ebből az első két képet még meg is fogod nézni, hogy aztán tovagörögj a feedben, hiszen kinek van ennyi ideje instázni, ugye? 😘)⠀ ⠀ Csüggedésre azonban semmi ok, a piros cipős kalandozások folytatódnak egy következő cementporos haknin. Nincs megállás, hiszen sitt happens. ⠀ ⠀ Köszönöm a rengeteg szerit és biztatást, amit küldtetek! ⠀ ⠀ Stay tuned, keep it ríl! ❤️💪⠀

Reklámszakember ➡️ Segédmunkás (@rilmelos) által megosztott bejegyzés,