„Azt hiszem, megtettem a magamét”

Így kommentálta sajátos humorával Fülöp a hivatalos megjelenésektől való visszavonulását 96 évesen, miután 70 éven át szolgálta a királyi családot és feleségét szerte a világban. Ez idő alatt több mint 22 ezer eseményen vett részt úgy, hogy egymaga képviselte a monarchiát, 5496-szor mondott beszédet rendezvényeken, és majdnem 800 szervezetben vállalt valamilyen tisztséget. 

Karakteréről, kapcsolatáról Erzsébet királynővel, a királyi családban betöltött szerepéről és az ezzel kapcsolatos kihívásairól eddig talán A korona című sorozatból jutott el a legtöbb a nagyközönséghez, de az ott megjelenített konfliktusok, pletykák, feszültségek alapja soha nem nyert egyértelmű bizonyítékot. Így javarészt puszta spekuláció kapcsolatuk válsága az ’50-es években, állítólagos hűtlensége és frusztrációi a királynő mellett betöltötte szerepét illetően. Persze azért nem kell hatalmas képzelőerő ahhoz, hogy feltételezzük,

a komoly katonai karrier előtt álló, sportos, karizmatikus fiatal férfinak nem volt olyan egyszerű elfogadni az előző század közepén, hogy le kell mondania saját céljairól és egész életét a felesége, történetesen Nagy-Britannia királynőjének szolgálatába kell állítania.

Valljuk meg, ez még 2020-ban sem menne könnyen sok férfinak, de nekik talán jó példával szolgálhat a 70 évnyi házasság, ami Erzsébet és Fülöp háta mögött van, akiknek számtalan, saját országukat és az egész világot megrázó krízisen és történelmi eseményen keresztül kellett a megbonthatatlan egységet, a stabilitást képviselniük. 

Fülöp herceg és Erzsébet királynő 2007-ben - Forrás: Getty Images/Tim Graham

A korona iránytűje

1947. november 20-án keltek egybe a westminsteri apátságban. Az eseményt a BBC rádió élőben közvetítette, amit 300 millió ember hallgatott szerte a világon. Hetvenhárom éve tartó házasságuk a monarchia eddigi leghosszabb frigye. „Egyszerűen ő az erőm és stabilitásom, aki mindig irányt mutatott nekem” – jellemezte kapcsolatukat Erzsébet a 70. házassági évfordulójukon. Ez az egyetlen mondat volt talán a legszemélyesebb megjegyzés a királynő részéről a férjével kapcsolatban.

1934-ben találkoztak először, de visszaemlékezések szerint Erzsébet 1939-ben, tizenhárom évesen szeretett bele az akkor tizennyolc éves Fülöpbe, amikor a királyi család látogatást tett a dartmouth-i Brit Királyi Haditengerészeti Akadémiáján. Ezután kezdtek el levelezni egymással. Tartották a kapcsolatot a II. világháború alatt is, amikor a haditengerészet kötelékében Fülöp a csendes-óceáni és a mediterrán tengeri hadszíntéren teljesített szolgálatot.

1946-ban kérte meg Erzsébet kezét VI. Györgytől, aki azzal a feltétellel adta áldását a menyegzőre, hogy az eljegyzést csak azután jelentik be, miután Erzsébet betöltötte a 21. életévét.

A II. világháború utáni közhangulatban némiképp rossz fényt vetettek Fülöpre német családi kötelékei, így az esküvőjükön testvérei nem vehettek részt (német származású férjeik miatt).

1947-ben - Forrás: Getty Imges/Topical Press Agency

Multikulti háttér

Fülöp Korfun született, és inkább dánnak vallotta magát, mint görögnek (a nyelvet sem beszéli), hiszen mindössze egyéves volt, amikor elmenekültek Görögországból, és Párizsban telepedtek le.

A királynővel való házassága előtt le kellett mondania görög és dán hercegi rangjáról, felvette a Mountbatten nevet, brit állampolgár lett, áttért az anglikán vallásra és VI. György neki adományozta az Edinburgh hercege, Merioneth grófja és Greenwich bárója nemesi címeket.

VI. György halála előtt a pár Máltán élt két évet, ahol Fülöp a haditengerészetnél szolgált, Erzsébet pedig viszonylag normális hétköznapi életet élhetett. Ennek az időszakban emlékére, a 60. házassági évfordulójuk alkalmával visszautaztak a szigetre.

Amikor 1952-ben Erzsébetet királynővé koronázták, feladta katonai pályafutását, amelyben parancsnoki címig jutott. Ekkor már két gyermekük volt, a négyéves Károly herceg és a hároméves Anna hercegnő.

1949-ben - Forrás: Getty Images/Keystone

Minek nevezzelek?

Gyermekeik születése körül komoly feszültséget okozott a királyi család (és Winston Churchill közreműködése a vitában) és Fülöp között a leszármazottak családi nevének megválasztása. A herceg nagybátyja a Mountbatten nevet javasolta, míg Fülöp az „Edinburgh-ház” megnevezést részesítette előnyben hercegi címéből fakadóan. Amikor ez Mária királyné (Erzsébet nagymamája) fülébe jutott, Winston Churchill közreműködésével meggyőzték Erzsébetet, hogy maradjon a Windsor előtag a családtagok neve előtt.

„Én vagyok az egyetlen férfi ebben az országban, aki nem adhatja a saját a nevét a gyerekeinek”

– ez volt Fülöp állítólagos reakciója a helyzetre, amelyen 1960-ban sikerült megváltoztatni, tizenegy nappal András herceg születése előtt, és azóta a család azon leszármazottai, akik nem viselnek hercegi rangot, viselhetik a Windsor-Mountbatten nevet.

Összesen négy gyermekük született Károly, Anna, András és Eduárd. 

Családi fotó 1972-ből: Anna hercegnő, András herceg, Fülöp herceg, Erzsébet királynő, Eduárd herceg és Károly herceg - Forrás: Getty Images/Fox Photos/Hulton Archive

Fülöp társadalmi szerepvállalása igen sokrétű

Többnyire a sport, oktatás, környezetvédelem és az ipar fellendítése iránt elkötelezett szervezetekben vállal szerepet. Legismertebb elköteleződése az a díj, amelyet 1956-ban alapított, és a világon több mint 140 országban nyerhetnek el olyan fiatalok, akik részt vesznek a többlépcsős programban, ahol sokrétűen bizonyíthatják társadalmi felelősségvállalásukat és egyéni fejlődésüket – nemcsak akadémiai szinten, de a sportban, önkénteskedésben, a világ felfedezésében. Jelenleg majdnem félmillió résztvevője van a programnak csak Nagy-Britanniában. Érdekesség, hogy 1956-ban még csak fiúk vettek részt a programban és csupán a meghirdetése után egy évvel kaptak meghívást lány résztvevők is.

A sport iránti elköteleződése mindig is nyilvánvaló volt, 1971-ig lovaspólózott, majd áttért a fogathajtásra, a sportág alapszabályainak megfogalmazásában maga is részt vett, és nagyon sokat tett azért, hogy népszerűvé tegye a világban. Emellett a tengeren és a levegőben is otthonosan érezte magát, élénken érdeklődött a vitorlázás iránt és mire 70 éves lett, már több mint ötezer repült órát tudhatott maga mögött.

1967-ben - Forrás: Getty Images/Daily Express

A művészet területén is otthonosan mozog, ő maga is szívesen vett ecsetet a kezébe, és előszeretettel alkotott olajfestékkel. Hugh Casson építész úgy jellemezte Fülöp műveit, hogy azok pontosan olyanok, mint ő maga: egyenes, semmi mellébeszélés. Erős színeket, határozott ecsetvonásokat használ.

Humorfelelős

Ez az egyenesség, a szemében állandóan ott csillogó huncutság és sajátos humora okozott neki néhány olyan pillanatot a pályafutása során, amelyet utána magyarázni kellett.

Például amikor egy IRA-bombatámadásban a látását elvesztő sérültet látogatott meg a királynővel, aki megkérdezte a fiút, hogy milyen mértékben vesztette el a látását, amire Fülöp rávágta, hogy a nyakkendőjéből ítélve elég súlyos lehet a helyzet. A fiú egyébként nem vette sértésnek a megjegyzést, és úgy emlékezett vissza az esetre, hogy Fülöp csak oldani akarta a hangulatot, kicsit jókedvre deríteni őt.

Persze, amikor a helyzet úgy kívánta, akkor sziklaszilárd támaszként állt a családja mellett. Diana halála után napokig védték unokáikat a média figyelemtől és Harry és Vilmos mellett állt akkor is, amikor édesanyjukat kísérték végső útjára.

Fülöp herceg, Vilmos herceg, Charles Spencer, Harry herceg és Károly herceg vonulnak Diana temetésén - Forrás: Getty Images/Boris Spremo/Toronto Star

Superman

Mindig is kiváló fizikai állapotnak örvendett, csak az elmúlt tíz évben lehetett hallani egészségügyi problémákról. De remek fizikuma még most, 90 felett is megmutatkozik: 91 évesen még egy ötkilós akkumulátor cipekedésével is megbirkózott, amelyről több fotó és készült, Harry és Meghan Markle esküvőjén pedig segítség nélkül sétált a helyére, hat héttel csípőprotézise behelyezése után.

Tavaly az a hír kavart nagy port, hogy 97 évesen (már nyilvános szerepvállalástól visszavonulva) sandrighami birtokuk közelében autóbalesetet okozott, amelyben ő volt a vétkes sofőr, és amelyben a másik autó utasa könnyebb sérüléseket szenvedett. 

2018-ban - Forrás: Getty Images/Alastair Grant - WPA Pool

2019 májusa óta sehol nem jelent meg nyilvánosan, a koronavírus idején teljes izolációban élt Erzsébettel együtt Windsorban.

Azt hiszem, a Nagy-Britanniára súlyosan lesújtó járványban talán az egyetlen pozitív az lehet, hogy csöndben, nyugalomban, a világtól elzárva ünnepelheti születésnapját Erzsébettel.

Boldog születésnapot!

Pásztory Dóri

Kiemelt kép: Getty Images/Danny Lawson - WPA Pool