Nehéz kezdetek

Még csak ötéves volt a zsidó származású Susan Rosenblatt, amikor szőrmekereskedő apja egy kínai üzleti úton tüdőbajban életét vesztette. Susan húga, Judith pedig asztmás lett. A New York-i szmog nem kedvezett ennek a betegségnek, ezért több városban éltek, egyebek között Los Angelesben is. Tizenegy éves volt Susan, amikor alkoholproblémákkal küszködő anyja feleségül ment Nathan Sontag katonatiszthez, aki a nevét adta ugyan a lányoknak, de a szeretetét kevésbé. Az otthoni légkör miatt Susan az olvasásba menekült, és gyerekkorában elhatározta, hogy író lesz.

Az okos lány meséje

Susan tizenhárom évesen már Thomas Mann Varázshegy című könyvét olvasta. Nem volt híján az önbizalomnak, hiszen levélben megkereste az épp emigrációban élő írót, mert a súlyos filozófiai kérdéseket felvető könyvvel kapcsolatban voltak kérdései.

A világhírű író nemcsak hogy válaszolt, hanem még teát és süteményt is küldött neki.

Tizenhat éves volt, amikor először a Berkeley-n, majd később a Chicagói Egyetemen kezdett tanulni. Filozófiát, irodalmat és történelmet hallgatott.

A Kafkáról szóló egyik előadásról elkésett néhány percet, amit az egyetem legfiatalabb tanára, a szociológus Philip Rieff tartott. Szerelem volt első látásra. A hatalmas fellángolásból tíz nap múlva esküvő lett, és 1952-ben megszületett a fiuk, David. Susan tehát még húszéves sem volt, amikor anyává vált. Ám mindeközben nem hagyta abba a tanulást, és első diplomájának megszerzése után a Harvardra is járt, majd 1957-ben ösztöndíjat nyert Oxfordba. Ám nehezen bírta az ottani szerinte szexista légkört, ezért Párizsba menekült, ahol a francia filmművészettel, irodalommal és filozófiával foglalkozott. Először az egzisztencialistákat tanulmányozta, de élete végéig táplálkozott abból a tudásból, amit a francia radikalista gondolkodóktól tanult, például Roland Barthes is mélyen hatott rá. Ezt a fajta társadalomelméletről vallott strukturalista gondolkodást ő képviselte a New York-i értelmiségiek körében.

Forrás: Getty Images/William E. Sauro/New York Times Co.

Megromlott kapcsolat és változó nemi identitás

Mire Párizsból visszatért, már tisztában volt vele, hogy nem akar a gyereke apjával élni, és azt is tudta, hogy jobban érdeklik a nők, mint a férfiak. Kilenc szerelme közül öt nő volt és négy férfi.

A kiábrándulás egyik oka lehetett talán az az esemény, amely nemrégiben derült ki. Elég csúnya ügy.

Volt férje egyik könyve, amellyel nagy népszerűséget szerzett magának (Philip Rieff: Freud: The Mind of the Moralist), nagyrészt Susan szellemi terméke, amelyet a férje nehezen ismert el, az első kiadásban még szerepelt ugyan Susan neve, de a többiben már nem. Úgy tudni, férje ezt kérte azért, hogy ne tartson igényt közös fiukra. Susan tehát a fiáért cserébe lemondott arról, hogy társszerzőként szerepeljen a könyvben. Benjamin Moser nemrég megjelent könyve magyarul még nem olvasható, de a Sontag: Her Life and Work című hétszáz oldalas kötet kellően dokumentált információi alapján igaznak tűnik a hír.

Szellemi szabadság

Férjétől elválva Susan szerkesztőként kezdett dolgozni egy kiadónál, majd 1963-tól a New York Review of Books állandó szerzőjeként tartották számon, de emellett rengeteg folyóirat állt sorba nagy hatású és népszerű írásaiért, ezek között volt a New York Times vagy a New Yorker, ahogy a New York Review of Books is. A The Times irodalmi mellékletében is rendszeresen publikált. Nagyrészt a folyóiratokban közölt esszéiből állította össze könyveit, amelyeket több mint harminc nyelvre lefordítottak.

Mélyen hitt az egyenlőségben, feminista kutatásokat végzett, nagyon érdekelte a tömegkultúra és a közízlés határa, ő vezette be a „szellemi rágógumizás” fogalmát is, miszerint a tömegkultúra termékei annyira csúnyák, hogy szinte már szépek. Szót emelt a vietnámi háború ellen, de Szarajevóba is elment forgatni a háború idején.

Az írás mellett a szépirodalommal és a filmrendezéssel is próbálkozott, de nagyon fontosnak érezte, hogy mások jogaiért is kiálljon. 1987-től 1989-ig a Nemzetközi PEN Club amerikai központjának elnöke volt. A véleménynyilvánítás szabadsága és az irodalom fejlesztése volt a szervezet munkájának fő célja, de a kemény, dacos, elszánt és hihetetlenül okos Susan vezetésével számos üldözött és bebörtönzött íróért is kiálltak.

Forrás: Getty Images/Jean-Regis Rouston/Roger Viollet

Köz- és magánügyek

Susan társadalmi és tudományos élete ugyanúgy lázban tartotta a New York-i szellemi elitet, ahogy a magánélete is.

Sugárzóan gyönyörű és kivételesen okos ember volt, ezért rengetegen vonzódtak hozzá mind a férfiak, mind pedig a nők köréből.

Sontag nyíltan vállalta biszexualitását, és naplójában nagyon sokat írt arról, hogy mennyire felszabadító számára az orgazmus: „Az orgazmus figyelmessé tesz. Nem akarok írni. Az orgazmus eljövetele nem az üdvösség, hanem inkább az ego születése.”
Susan Sontag szabad és radikális gondolkodóként az egyik legnagyobb hatású társadalomkritikus volt, aki mélyen hitt a humanitás és az egyenlőség eszméjében.

Maradandót alkotott

A betegség mint metafora című esszéjét áttétes mellrákja alatt írta, és vitatkozott azokkal a leegyszerűsítő pszichológiai tételekkel, amelyek minden betegséget bizonyos lelki okokra vezettek vissza. „Az én véleményem szerint a betegség nem metafora, és a betegséghez való emberi viszony legigazabb változata – egyben a betegség elviselésének legegészségesebb módja is – az, amely a leginkább meg van tisztítva a metaforikus gondolkodás elemeitől. Tudom, szinte lehetetlen feladatra vállalkozik, aki előítéletek nélkül szándékozik letelepedni a betegség birodalmában, ahol a tájat baljós metaforák népesítik be. Könyvemet e metaforák megvilágításának és felszámolásának eszközéül ajánlom” – írta az előszóban.

Bár hallatlanul népszerű volt, és rengetegen olvasták radikális gondolatait, szépirodalmi próbálkozásai soha nem jártak átütő sikerrel.

Hiába készült gyerekkorától kezdve írónak, prózáiban mégsem találta meg azt az elbeszélői hangot, amelyet olyan könnyedén alkalmazott esszéiben.

Ismertebb könyvei: Az AIDS mint metafora, Halálkészlet, A pusztulás képei, A fényképezésről.

Mindemellett nagyon sok irodalmi elismerést is kapott: 1976-ban az amerikai művészek irodalmi díját, 2000-ben pedig az amerikai Nemzeti Könyvdíjat. A Frankfurti Könyvvásáron pedig a Német Könyvkereskedelem Békedíját vehette át 2003-ban. Ekkor már elkezdődött küzdelme a leukémiával.

Forrás: Getty Images/Ludz/ullstein bild

A fényképek és a szerelem ereje

1977-ben jelent meg nagy hatású esszéje a fényképezésről, amit azóta is nagyon sokan használnak elméleti fogódzóként. A könyv fotótörténeti érdekesség, minden kort és kultúrát végigkísér. Kép- és társadalomelemzések találhatók benne egyetlen fotó nélkül.


Sontag talán e könyvnek is köszönheti élete nagy szerelmét, Annie Leibovitzot, aki az utolsó tizenöt évében testileg-lelkileg és szellemileg is hű társa volt.

1999-ben jelent meg közös művük Women címmel.

Fotóival Leibovitz végigdokumentálta életük minden mozzanatát, és Sontag halála után rendszeresen ki is állította őket. Lefotózta magát meztelenül, amikor ötvenkét évesen először szült, méghozzá Sontaggal közös gyereküket, Sarah-t. Négy évvel később, már Sontag halála után béranyától is születtek ikrei, akik a Susan és a Samuelle neveket kapták (Susan halála után nem sokkal ugyanis Annie Leibovitz apja, Samuel is elhunyt).

Fotó: Annie Leibovitz: Susan és Sarah, West 23rd Street (2001)

Volt szerencsém személyesen is látni Berlinben a tíz évvel ezelőtti c/o Berlin című kiállítását, amely az 1990 és 2005 között készült képekből állt.

Megrendítő volt látni a fotókon Susan Sontag leépülésének stációit, majd Leibovitz ugyanezt a folyamatot az édesapjánál is végigkísérte.

Örökre belém ivódtak Susan Sontag halála előtti, szenvedéssel teli vonásai, amelyeken mégis keresztülragyogott az a hihetetlen, kristálytiszta szellem, amely egész életét jellemezte.

Fotó: Annie Leibovitz: Vandam Street studio, New York (1999)

Susan íróasztala fölött szerepelt a címben idézett francia mondás: „Az igazság keresése azért rettentő, mert rátalálunk”.

Egész életében szenvedélyesen kereste az igazságot, és talán meg is találta…

2004. december 28-án halt meg hosszú-hosszú szenvedés után leukémiában, New Yorkban. Végakarata mégis az volt, hogy Párizsban temessék el: közel akart lenni a két nagy egzisztencialista gondolkodóhoz, így Samuel Beckett és Jean-Paul Sartre sírja közelében alussza örök álmát.

Both Gabi

Főbb források: ITT, ITT, ITT, ITT, ITT, ITT és ITT

Kiemelt kép: Getty Images/Colin McPherson/Corbis