–

Miatta lettem jogászból galériatulajdonos

Gross Arnolddal karácsony táján ismerkedtem meg egy kis keretezőboltban, ott csodálkoztam rá különös képeire, amelyekben apró figurák, járművek, egy egész kisváros élte az életét.

„Ezeket a csuda dolgokat ki csinálta?” – kérdeztem elragadtatottan, és rögtön jött a válasz a hátam mögül: „Én.” Ekkor kezdődött a barátság, ami közel tíz éven át tartott. Sok közös ebéd, csavargás, kirándulás, művészetről való beszélgetés fért bele.

Megismerkedésünkkor még jogászként dolgoztam, de nagyon érdekeltek a grafikák. Ő unszolt, hogy foglalkozzam a képzőművészettel hivatásomként.

Lakásában állandó „beavatóórákat” kaptam, megmutatta kedvenc művészeit, albumokat lapozgattunk, kortársak műveit nézegettük. Kérdezte a véleményem, történeteket mesélt.

Szoborpark dioráma, 1990-es évek eleje, papír, rézkarc dioráma 40 mm mély keretben, kézzel festett modellfigurák és rézből maratott kerítés és kandeláberek, növények, 370 x 270 mm, Jászi Galéria Gyűjtemény – Fotó: Jászi Galéria

Kedves időtöltésünk volt, hogy ha kifogytunk a szóból, kért, mutassak egy dobozra, kinyitottuk, megnéztük, mi van benne, utána arról beszélgettünk tovább. Így ismertem meg izgalmas gyűjteményeit, ásványait, legszebb karácsonyfadíszeit, öntött gyertyáit, a kézzel festett modellfigurákat, rengeteg apró ereklyét a hozzá tartozó történettel.

Sok ajándékot kaptam tőle, szinte sosem eresztett el anélkül, hihetetlennek tűnik, de olyan volt, mintha gyerekkori barátok lennénk… Éreztem, hogy a vele töltött órák különleges élményei később számomra még fontosabbá válnak. Így is lett.

Biztatására végül 2008-ban nyitottam meg a galériám a belvárosban

Jászi Orsolya, Gross Arnold és Schäffer Erzsébet 2008. november 29-én, a Jászi Galéria megnyitóján

Ő volt az első művész, akinek kiállítást rendeztem. A születésnapja körül, november végén nyitottunk. Ő éppen kórházban volt, mégis eljött a megnyitóra mamuszban, kis táskával, mosolyogva. Rengeteg látogatónk volt az első év decemberében, akkor szembesültem vele, hogy mennyien ismerik és szeretik a műveit.

Az évek során nyilvánvalóvá vált, hogy ő az egyik legismertebb magyar grafikusművész, akinek a műveit generációkán át azonos intenzitással szeretik.

Halála után ezt írtam a blogomba:

„Több mint tízéves barátság kötött vele össze, személyes biztatásának eredménye a galériás munkám. Összekötött minket a magyar grafika szeretete, később az ásványok szeretete, az apró ajándékok szeretete. Nem lehetett csuda lakásában őt meglátogatni anélkül, hogy könyvet, képeslapot, rézkarcrészlettel díszített gyufásdobozt, kis játékot, ásványt, karácsonyfadíszt vagy rajzot ne kapjon tőle az ember. Fontos eseményekre hívott, hogy legyünk ott együtt: az Operába a Diótörőre kislányommal, Kondor Béla emlékszobrának avatására, Kass János temetésére, sok-sok ásványbörzére és karácsonyi apróságok vásárára, különleges gyertyaboltba, parkba.

Minden kis kirándulásunk olyan volt, mint a rajzai; gyerekesen kalandosan tudott a világban élni. Rengeteg ereklye vette körbe, ő is sokaknak adott, nagyon sokan szerették, még többen lírai, kedves, színes rézkarcait.

Rengeteg történetet őrzök tőle, majd igyekszem őket elmesélni. Örülök, hogy ismerhettem, nagyon sokat tanultam tőle, nagyon kedvesen tanította a neki fontos dolgokat, amik már nekem is fontosak lettek. Remélem, az égi barátkozások országútján majd ismét összetalálkozunk!”

A művész halála után fiával, Gross Andrással kerestük a művészhez illő megemlékezés lehetőségét

A december 6-án nyíló kiállítást többéves gyűjtő- és kutatómunka előzte meg, ennek eredménye a most nyíló kiállítás a hozzá készülő katalógussal és a Gross András gondozásában megjelenő monográfia, amelyet Révész Emese művészettörténész írt.

Az életmű legteljesebb bemutatásán közel 120 mű, köztük rézkarcok, festmények, diorámák és rengeteg apró dokumentum egy különleges karácsonyi installáció keretében eleveníti meg Gross Arnold csodavilágát.

Jó lesz újra vele együtt lenni! Mindenkit szeretettel hívunk egy sétára Gross Arnold kertjébe!

Jubileumi kiállítás, katalógus- és monográfiabemutató

A kiállítás alatt – az MTVA Archívumának jóvoltából – folyamatosan látható lesz Sós Mária 1978-as Játék-film című portréfilmje Gross Arnoldról.

A kiállítás anyaga a Gross Arnold Galéria és a Jászi Galéria gyűjteményéből állt össze, kiegészítve magángyűjtők, az Ibis Mercure Castle Hill, a Magyar Képzőművészeti Egyetem és az Iparművészeti Múzeum gyűjteményéből származó alkotásokkal.

A kuriózumok között látható lesz Gross Arnold legnagyobb olajfestménye, az 1969-ben festett A barátkozások országútján, avagy Pest-budai történetek című kép.

A barátkozások országútján, avagy Pest-budai történetek, 1969, fatábla, olaj, rézkarcról átnyomott, rézkarcfestékkel készült grafikai részletekkel, réz dombormű, üveggolyó berakással, 120 x 240 cm, egykor a Hotel Duna Intercontinental szálloda cukrászdájában kiállítva, ma magántulajdon

A fél évszázadig tartó, elismert pálya alatt Gross Arnold a rézkarcolás egyik legjobb hazai mesterévé vált. Kifinomult grafikáin olyan jól felismerhető tündéri mesevilág kelt életre, amelyben mosolyogtak az emberarcú virágok, jelezve, hogy az úgynevezett élővilág valóban él, a madarak, angyalok és tündérek is állandó szereplői voltak ezeknek a meseszerű képeknek.

Ezen a kiállításon Gross Arnold legismertebb kompozíciói is láthatók tematikus csoportosításban.

A tárlat középpontjában a karácsony és a játék áll. A művész maga is örök gyermek volt, aki nemcsak játékos rajzain, hanem a valóságban is imádott játszani. 

Gross Arnold grafikus Keleti Károly utcai lakásában. 1970. Magyarország, Budapest II. - Forrás: Fortepan/HUNYADY JÓZSEF

A kiállításon nem kizárólag Gross műveit láthatjuk, hiszen az egész kiállítótér hangulatos karácsonyi installációvá válik. A karácsony szimbóluma amúgy is igen közel állt Gross Arnoldhoz.

Szentkuthy Miklós ezt írta róla: „Nem holmi olcsó aktualizálás íratja le velünk a döntő meghatározást Gross Arnold életművéről, mikor ezt mondjuk: ez az egész életmű tulajdonképpen egy nagy (ezer mikro-miniatűrjében nagy) karácsonyfa-opus. A karácsonyfán csüngnek-csengnek és hintáznak havas vagy repkényes házak, házikók, gombák, diók, autók, buborékholdvilágok, babák, harangok, bájos vagy furcsa-torz állatok: a gyűjtemény valami babett-balett világvitrinnek mondható.”

Kis-karácsony 1970, papír, rézkarc, 80 x 145 mm
Kis-karácsony 1970, papír, rézkarc, 80 x 145 mm – Jászi Galéria Gyűjtemény, fotó: Jászi Galéria

Jászi Orsolya

A tárlat kurátora: Révész Emese művészettörténész
A helyszín: Széphárom Közösségi Tér, 1053 Budapest, Szép utca 1/B
Kiállításmegnyitó: 2019. december 6., 18.00 
Ingyenesen látogatható 2020. január 31-ig, keddtől péntekig: 10.00–18.00, szombaton: 10.00–14.00 (december 24. – január 2. között zárva)

A kiállított műtárgyak listája ITT látható

Kiemelt kép: Gross Arnold grafikus Keleti Károly utcai lakásában (1970) – Fortepan/Hunyady József