– Francba! – nyög fel a férfi, és visszaejti a szövetnadrágot a bokájára. Aztán egy székre rogyva tárcsázza a barátját, hogy kellene egy öv.

– Fel akarod kötni magad? – kérdez vissza röhögve a haver, de aztán megígéri, hogy segít.

Egy hónapja vették a nadrágot, direkt a nagy napra, akkor pont jó volt, most meg látványosan lötyög. Fogyott pár kilót, az arcán is látszik, mondta is az anyósa, illetve jövendő anyósa, hogy „olyan nyúzott vagy, fiam”.

És gyanakodva méregette, ahogy gyakorta amúgy is.

A férfi mindig úgy érezte, kérdezni szeretne tőle valamit, csak nem meri.

Egyedül öltözik, a barátnőjének segít a másik szobában az egész pereputty, nevetésük, izgatott kis sikkantgatásaik áthallatszanak a falon.

Időnként piros arccal kiszédeleg valaki a lakosztály nagy közös teraszára, ahol a lány apját körülvéve férfiak dohányoznak egymás hátát lapogatva, fel-felröhögve a bennfentes poénokon, amelyeket a vőlegény akkor sem értene, ha figyelne.

De nem figyel, a nadrággal szerencsétlenkedik még mindig.

Aztán ingben, nyakkendőben és alsónadrágban a minibárhoz megy, és rövid turkálás után a vodkát választja.

Bekapcsolja a tévét, és hanyatt vágja magát az irdatlan nagy franciaágyon, amely a szoba háromnegyedét elfoglalja,

A szőnyegpadló fura, áporodott szaga csak az első kortyig zavarja. Vágyik egy cigire is, de semmi kedve nincs csatlakozni a kinti kompániához.

A Columbo megy a tévében, azt nézi inkább.

A szeme lassan lecsukódik, nem alszik el egészen, de egy álom, vagy inkább egy emlék kúszik elő valahonnan a mélyből.

A lány sokkal fiatalabb nála, abban sem volt biztos, mikor először meglátta, hogy már leérettségizett. Nem sokkal azelőtt, hogy először megcsókolta, derült csak ki, hogy egyetemista.

A férfi arra gondolt, milyen jó lehet mellette ülni egy előadáson. Nézni a kis a kerek gyöngybetűit meg a firkákat a füzet szélén. Az ilyen lányok mindig firkálnak, egy percig sem tudnak nyugton maradni. Olyanok, mint a pezsgő. A hatásuk is hasonló. Az arcuk összefolyt egy masszává, de emlékezett a szagukra, az ízükre, a rágójukra, amit az asztal alá ragasztottak, mielőtt csókolózni kezdtek. Mindegyik sokat beszélt, sokat nevetett, de időnként sírtak is, és soha nem tudták elmagyarázni, miért.

Néha azután is felbukkantak, hogy ő már nem egyetemre járt, hanem dolgozni, és a 7-es buszt is egyre jobb autókra cserélte. Volt, hogy egy-egy estére beléjük is habarodott, hozzátartoztak a bulizáshoz, mint a lüktető fejfájás másnap, de hajnalban, amikor már félig lefolyt a szemfestékük, mindig kitette őket a taxiból az albérletüknél, és nemigen gondolt rájuk többet azután, hogy bebújt otthon Zsófi mellé az ágyba.

Nyolc éve költöztek össze, és bár volt közben ez-az, sosem merült fel, hogy inkább fejezzék be.

Zsófi egy másik polcon volt mindig, a Zsófipolcon, a csajok meg címkézetlenül, egy rakáson, porosan.

Csak ennek az utolsónak, ennek nem találta még a helyét. Három hónapja keveredett mellé egy koncerten. Ismert valakit a társaságból, vagy őt ismerte valaki, már nem emlékszik, csak arra, hogy egyszer csak ott állt előtte, és két vékony karjával a magasba nyújtózkodva, tekeregve táncolt, a haja az arcába lógott, tisztára bolondnak látszott, és képtelenség volt nem bámulni.

Sosem szokott Zsófiról mesélni az efféle lányoknak. Nem tartozik rájuk az élete, így gondolta. De ennek a kiscsajnak már aznap este megmondta, hogy nemsokára megnősül.

És szokatlan volt az is, hogy találkoztak egy hét múlva.

Igaz, félig-meddig véletlenül, összefutottak az utcán – mondjuk, a férfi sosem került volna arra, ha nem emlékszik, hol tette ki a lányt azon a hajnalon, a koncert után.

Egy parkban ücsörögtek, amíg rájuk nem esteledett, és a lány mindenfélét mesélt, alig lehetett követni, galamblövészetnek tűnt elcsípni egy-egy gondolatmenet elejét-végét: a férfi meg megállás nélkül vigyorgott, hogy milyen kis hülye még.

Zsófi sosem volt ilyen dumagép. Húszévesen se. Tetszett neki benne, hogy olyan elegáns, visszafogott, idegenekkel egyenesen tartózkodó. Kemény meló volt közel férkőzni hozzá.

De neki sikerült.

Néha ezt érezte a férfi, néha meg azt, hogy nem is ismeri, fogalma sincs, mi járhat abban a gyönyörű, okos fejében. Mire vagy kire gondol vajon, amikor percek óta bámul ki némán az ablakon? Vagy mikor nem hallja meg a teáskanna sípolását, pedig egy méterre ül tőle.

Sosem nézett még rá úgy, mint az a lány a padon. Sosem nézett még így senkire valószínűleg.

A Zsófi más.

Nagyon más. Nem találkozott még soha hozzá hasonlóval.

Ez a lány meg pont olyan volt, mint a csajok a bulikban.

Se több, se kevesebb.

Akadt a múltban szebb is, okosabb is, ez a kukac mégis befúrta magát a bőre alá.

A tekintetében volt valami. Vagy talán a mozdulataiban, ahogy a füle mögé tűrte a haját, vagy ahogy oldalra biccentette a fejét, amikor nevetett a kis egérke fogaival.

Zsófi legalább egy fejjel magasabb nála.

A férfi a lánynál aludt pár héttel később. Pont olyan suta volt az az éjszaka, mint kamaszkorában, amikor végre sikerült felimádkoznia az akkori barátnőjét a szülei üresen álló lakásába. A lány le sem mert vetkőzni egészen, pedig lekapcsolták a lámpát.

Mégis visszament hozzá még egyszer, és még egyszer, maga sem értette, miért.

A lány egyszer reggelit akart csinálni neki, de túlfőzte a tojást. Nem volt se lágy, se kemény, nem tudta, mihez kezdjen vele, kocogtassa kiskanállal a tetejét, vagy pucolja meg inkább?

Zsófi aznap jött meg egy külföldi kiküldetésből. Kiment elé a reptérre. Amikor meglátta, és szaladni kezdett felé, a férfi érezte, hogy vörös a nyaka meg a füle, mint mikor az anyja füllentésen kapta gyerekkorában.

Háromszor szeretkeztek Zsófival aznap éjjel, először gyorsan, aztán lassan, aztán megint gyorsan, és mielőtt összegabalyodva elaludtak volna, megfogadta, hogy reggel kitörli annak a lánynak a számát a telefonjából.

De egy hét múlva megint a ládákból összeszegelt kanapéján feszengett, és hallgatta az édes, semmi kis fecsegést, miközben egymásnak adogatták a borosüveget, aztán a lány lehúzta a bugyiját, majd a ruháját a fején át, és az ölébe ült, de hiába vágyott rá, a teste egészen leblokkolt. A lány azt mondta, nem számít, és úgy meztelenül, ahogy volt, aludt el az ölében, a vállára hajtva a fejét, alig tudott kimászni alóla úgy este tíz körül.

Zsófinak aznap volt a lánybúcsúja, érte kellett menni hajnalban, annyira eláztak a barátnőivel.

Mind a ketten röhögőgörcsöt kaptak, amikor megpróbálta felcipelni az emeletre.

Zsófi egész éjjel hányt, és azt mondta, sosem iszik többet.

A férfi is tett egy fogadalmat, de már másnap megszegte, igaz csak félig, mert telefonon beszélt a lánnyal, mondjuk, órákon át.

Nem tudott akkor már nem gondolni rá, fájt a gyomra, a feje, szorított a mellkasa. Csak ha dolgozott, akkor sikerült megfeledkeznie róla, így aztán megállás nélkül a gépnél ült.

Az esküvő előtti héten azt mondta neki, hogy felugrik hozzá, mert beszélni szeretne vele. A lány erre letetette a telefont.

Egyszerűbb így, gondolta, és nem kereste többet.

Aztán eljött az esküvő napja.

És most Zsófi ragyog, a rokonok viháncolnak, kivéve az apósát, de ő mindig olyan, mintha citromba harapott volna. Nemsokára befutnak a haverok is, pillanatok alatt be fognak nyomni, ez tudható, de a legjobb barát hozza az övet a nadrágba, amelyből észrevétlenül kifogyott.

Már csak fél óra van hátra a ceremóniáig, és a férfi ingben, nyakkendőben és alsónadrágban még mindig az ágyon hever és a Columbót nézi. Aztán feltápászkodik, úgy dönt, kisurran a szálloda személyzeti lépcsőjére, ott is van biztos hamutartó.

A folyosón szerencsére épp egy lélek sincs – isteni csodának lehet ezt értékelni egy százötven fős esküvőn – így senki sem látja meg, ahogy a folyosó vége felé oson. Nagyot sóhajt, amikor a hűvös levegő arcon csapja. És ekkor meglátja Zsófit a lépcsőn kuporogni a gyönyörű, ekrü esküvői ruhájában. Felnéz rá, és egyáltalán nem tűnik meglepettnek. Megpaskolja maga mellett a fém lépcsőfokot. A férfi egy szó nélkül huppan mellé. Összeér kicsit a válluk, hallgatnak. Egy félig elszívott cigarettát nyom a nő a férfi kezébe. Az beleszív és kellemesen megszédül az első slukktól.

Egészen addig ülnek ott szorosan egymás mellett, amíg a nyoszolyólány el nem kezdi hisztérikusan szólongatni a menyasszonyt valahonnan a háttérből. Itt az idő.

Kurucz Adrienn