Szmokingos hírolvasók, náci angol úriemberek, burjánzó spagettifa – 5 történet, amit talán nem tudtál a BBC-ről
Nyolcvanhét évvel ezelőtt, ezen a napon kezdte meg adását a BBC (British Broadcasting Corporation), az első televíziós csatorna Angliában. Persze ez csak a televízió, hiszen a BBC rádió 1922 novemberében kezdett el először sugározni. Ebből az alkalomból elmesélek öt olyan történetet, amit talán nem is tudtál a BBC-ről. Fiala Borcsa írása.
–
1. A spagetti aratásának története
A BBC fő célkitűzése, hogy informáljon, oktasson és szórakoztasson. Ez utóbbit pedig sokszor teszi végtelenül mókásan. Ezerkilencszázötvenhét tavaszán például az egyik tévéműsorban bemutattak egy svájci családot, amint épp spagettit szüreteltek a spagettifáról. A műsorvezető, Richard Dimbleby azt is elárulta, hogy
március vége mindig nagyon kényes időszak, ha túlságosan hűvösre fordul az idő, és megcsípi a dér a spagettit, az furcsa mellékízt kölcsönözhet a tésztának.
Azt is elmondta, hogy spagettitermesztők generációinak fáradságos munkájának köszönhetően, minden egyes szál egyforma hosszú. Természetesen jó páran beugrottak a tréfának, és azonnal tudni akarták, hogyan ültethetnének ők is otthonra ilyesmit. A BBC hivatalos válasza az volt, hogy tegyenek egy szál tésztát egy konzervparadicsomba, és reméljék a legjobbakat. Sajnos arra nem találtam adatot, hogy pontosan hányan álltak neki a házi spagetti termesztésének, mielőtt rátévedt volna a tekintetük a naptárra: a hír április elsején jelent meg. Ezt tartják az első olyan alkalomnak a televízió történetében, amikor bolondok napi tréfát sütöttek el hivatalosan (és angolos fapofával).
2. A királyi angolt beszélő nácik
A BBC rádió első ügyvezető igazgatója egy skót mérnök volt, bizonyos Sir John Reith, aki ragaszkodott hozzá, hogy a bemondók kiejtése a lehető legtökéletesebb, leghivatalosabb, leginkább köznyelvi és „legbritebb” legyen, megfosztva minden tájnyelvi vonástól, azaz ne lehessen kihallani, hogy az adott bemondó az ország mely régiójából származik. A kiejtés azonban egyértelműen felső-középosztálybeli hátteret sugallt, ami a munkásosztály tagjai között nem feltétlenül tette otthonossá a csatornát. Az úgynevezett királyi angolt, vagy még találóbban,
a BBC-angolt külföldiek is könnyebben megérthették – annak ellenére, hogy valójában a brit népességnek mindössze két-három százaléka beszéli.
A minőségbiztosításhoz idővel komplett szabálykönyv is született. Hogy még tökéletesebb legyen az összkép, Reith 1926-ban utasításba adta, hogy este nyolc után a bemondóknak szmokingot kell viselnie, miközben beolvassák a híreket, annak ellenére, hogy azt a kutya sem látta. A szigorú kiejtés-felügyeletnek aztán a II. világháború vetett véget. A nácik ugyanis a BBC műsorainak segítségével szakmányban kezdték el a kémeiket tökéletes angol gentlemannek trenírozni, így biztonsági okokból végül begyűrűzött a tájszólás is a BBC-re. Az első „vidéki” bemondó Wilfred Pickles volt, aki 1941-ben erős Yorkshire-i kiejtéssel nyitott új fejezetet a rádió történetében. Sok hallgató azonban mélységesen fel volt háborodva a változáson, és dühös levelekkel kezdte el bombázni a társaságot.
3. Nincs itt semmi látnivaló
Ezerkilencszázharmincban, egy szép napon csupán annyi hangzott el a csatornán, hogy „ma nincsenek hírek”. A továbbiakban lágy zongorafutamokat hallgathatott az úri közönség.
4. Elveszett anyagok
Sajnos bevett gyakorlat volt egy időben, hogy a műsoros kazettákat egyszerűen letörölték, hogy új anyagokat vehessenek rá, így veszett el közel száz Doctor Who-epizód is, amit aztán külföldre küldött másolatokból és otthon felvett videókból tudtak csak helyreállítani. Monty Python jó pár része is majdnem erre a sorsra jutott, mígnem az utolsó pillanatban meg nem vásárolta őket Terry Jones, a Monty Python csapat egyik tagja a BBC-től.
5. Köszönjük a népnek!
A BBC állami tulajdonú, független csatorna (egy üdvös kombináció, ami nem feltétlenül adott minden országban, ugye), és szinte reklámmentes. Fenntartásához a britek járulnak hozzá adó formájában, melynek hetvennyolc százalékát a tévé, tizennyolc százalékát pedig a rádió kapja.
A függetlenség azonban nem feltétlenül jelent teljes sajtószabadságot. Egy ízben a szerkesztők arra kérték a Rage Against the Machine együttest, hogy élő közvetítés során húzzák ki a trágár szavakat az előadásukból. Az együttes elsőre úgy tűnt, belemegy a dologba, ám a kritikus pontnál az énekes mégis meggondolta magát, és az üvöltötte a refrénben: „Fuck you, I won’t do what you tell me!” – azaz: „Basszátok meg, nem fogom azt csinálni, amit mondtok!” – mielőtt a szerkesztők ijedten le nem keverték.
Fiala Borcsa
Kiemelt kép: Getty Images/PNA Rota
