Szem nem maradt szárazon, amikor 2016-ban végigsétált a nyári olimpiai játékok nyitóceremóniáján Rio de Janeiróban, a The Girl from Ipanema című zeneszámra, amit élőben énekeltek zongorakísérettel. Egy fényes, ezüstösen csillogó ruha volt rajta, amit elöl felslicceltek a combja felső részéig, a lábán egy vékony pántos, magas sarkú szandál, és olyan éterien vonult, hogy úgy tűnt, siklik a reflektorfény közepén, ami végig tűpontosan követte a mozgását. 

Gisele Bündchen a világ egyik legszuperebb modellje, és még annál is több

Majdhogynem botrányok nélkül (a környezetvédelmi ügyeket leszámítva), a drogokat, a partikat mellőzve futott be egy olyan karriert, amivel örökre beírta magát az egyetemes modelltörténelembe. 

Sally Singer, a New York Magazine szerkesztője nem is szupermodellnek, hanem egyenesen übermodellnek nevezte 1999-ben, amikor berobbant a nemzetközi porondra is. Ekkor volt 19 éves.

De akkorra már túl volt az Elite Model Look világversenyen is, ahol hazai pályán második, nemzetközi szinten pedig a kimagasló negyedik helyet érte el 1994-ben, mindössze tizennégy éves korában. 

I am grateful that at 14, I was given the opportunity to start this journey. Today after 20 years in the industry, it is a privilege to be doing my last fashion show by choice and yet still be working in other facets of the business. #firstrunway #14yearsold PHOTO: Paulo Guerra 🙏🙏🙏 Sou muito grata por ter tido a oportunidade, aos 14 anos, de iniciar esta jornada. Hoje, após 20 anos nesta carreira, é um privilégio estar fazendo meu último desfile por escolha própria e ainda continuar trabalhando em outras facetas da indústria. #primeirodesfile #14anos Foto: Paulo Guerra

344.3k Likes, 10.3k Comments - Gisele Bündchen (@gisele) on Instagram: "I am grateful that at 14, I was given the opportunity to start this journey. Today after 20 years..."

Gisele abban az időben lett úttörő, amikor a modellszakmában és az őket (is) felhasználó reklámpiacon a Kate Moss által ikonikussá avanzsált heroin chic volt a menő. Ez azt jelentette, hogy elmosódott, szanaszét folyt sminkek, kába tekintet, egészségtelenül sovány kinézet dívott. Sok kampányban még ennél is jobban rájátszottak arra, hogy a modell olyannak tűnjön, mintha be lenne tépve. Persze a kilencvenes évek végén néhány nagy név erre simán rá is tett a magánéletben is egy lapáttal, gondoljunk csak arra, hogy például Mosst hányszor fotózták le beállva, és/vagy egy-egy kokós zacskó vagy fehér csíkocska társaságában. 

Ezt a trendet váltotta le Gisele elsőként azzal, hogy megteremtette a brazil bombshell prototípusát

Egészséges vonalak, izmos, kisportolt test, fénylő szempár, szép haj és csodás, napbarnított bőr. Gisele üstökösként robbant be a piacra, de Brazília nem állt meg itt, szórta a bombákat (Alessandra Ambrosio, Adriana Lima vagy a valamivel fiatalabb Izabel Goulart is ebbe a kategóriába tartozik). 

1999-ben, élete első Victoria’s Secret-show-ján - Forrás: Getty Images/ PL Gould/IMAGES/

És nemcsak a kifutókon meg a reklámokban aratott elsöprő sikert, hanem meghódította Hollywood kedvenc és betörhetetlen fenegyerekének a szívét is. Leonardo DiCaprióval a kétezres évek elejétől, öt éven keresztül járt, amit később, önéletrajzi könyvében élete egyik legsötétebb időszakának nevez.

Na, nem a színész miatt, hanem mert szorongásos zavarral, pánikrohamokkal és öngyilkossági gondolatokkal küszködött:

„Úgy éreztem, nem oszthatom ezt meg senkivel. Úgyhogy elnyomtam, amitől csak egyre rosszabb lett […] Többé nem hallgattattam el saját magam cigizéssel, ivással és a túl sok munkával, így egyre inkább feltűntek olyan dolgok, amiket addig nem akartam észrevenni” – írta a Lessons: My Path to a Meaningful Life (Leckék: Utam egy tartalmas élet felé) című könyvében. „Hogy egyedül voltam-e komoly lelki munkámban, míg ő ugyanaz maradt, aki volt? Végül, sajnos, azt kellett látnom, hogy igen.”

Amikor erre rájött, akkor szakított Leóval. 

Erre az időszakra datálható az is, amikor a modellt beszippantotta a környezetvédelem. Szintén ebben a könyvben meséli el, hogy 2004-ben tett egy látogatást a szülővárosához közeli kis településre, Xingura. Az ott élő törzs az élet és a természet egy olyan oldalát mutatta meg neki, ami arra sarkallta, hogy ő is cselekedjen. Azóta az ENSZ jószolgálati nagykövete.

Today is Earth Day! Have you ever stopped to realize how lucky we are to live in on this magical planet? This beautiful blue dot floating in space is our home and we need to take care of it. Plastic has become a serious issue in our world. It's polluting our land, our beaches, rivers, oceans, killing our marine life. It's affecting the health of all of us! How can we change that? Please take a moment to reflect on how our actions affect our environment. After all, it's our home we are talking about. Each one of us can take small steps to reduce plastic consumption and waste. Learn how: https://www.earthday.org/earthday #Earthday #beatplasticpollution #BeatPollution 💙🙏🌎 ♻️ Hoje é o Dia da Terra! Você já parou para pensar na sorte que temos em viver neste planeta mágico? Este belo ponto azul flutuando no espaço é a nossa casa, e precisamos cuidá-la. Um dos sérios problemas que estamos enfrentando no mundo hoje é o plástico. Ele está poluindo nossas terras, nossas praias, rios, oceanos, matando nossa vida marinha, está afetando a saúde de todos nós! Como podemos mudar isso? Por favor, dedique um momento para refletir sobre como nossas ações afetam nosso meio ambiente, afinal, é do nosso lar que estamos falando. Cada um de nós pode, através de pequenas atitudes, reduzir o consumo de plástico e o desperdício. Aprenda como:https://www.earthday.org/earthday #Diadaterra #acabecomapoluiçãoplástica

518.7k Likes, 2,334 Comments - Gisele Bündchen (@gisele) on Instagram: "Today is Earth Day! Have you ever stopped to realize how lucky we are to live in on this magical..."

„Elgondolkodtál már azon valaha, mennyire szerencsések vagyunk, hogy ezen a varázslatos bolygón élhetünk? Ez a gyönyörű, kék, lebegő pont a világűrben a mi otthonunk, és nekünk kötelességünk vigyázni rá. A műanyag hatalmas problémává vált a világunkban. Szennyezi a földjeinket, a partjainkat, folyóinkat, óceánjainkat, kinyírja a tengeri életet. Mindnyájunk egészségére hatással van. Hogyan tudjuk ezt megváltoztatni? Kérlek, gondolkodj el egy pillanatra, hogy a cselekedeteink hogyan befolyásolják a környezetünket! Elvégre az otthonunkról beszélünk. Mindannyian tehetünk kis lépéseket, hogy csökkentsük a műanyag-felhasználást és a -hulladékot”

– írja ebben az Instagram-posztjában. 

Pár évvel ezelőtt olvastam Gisele-ék szakácsával egy interjút, amiben Allen Campbell elmeséli, milyen étrenden él a szupermodell és a családja. Eleve a háztartásuk is arra rendezkedett be, hogy bioalapanyagokból, komposztálással, szelektív gyűjtéssel, és minél kevesebb műanyaggal létezzenek. Nyolcvan százalékban zöldségeket és gyümölcsöket fogyasztanak, havonta kétszer esznek húst, valamivel többször vesznek magukhoz halat, de sok fehérjetartalmú növényt esznek. Minden alapanyag piacról vagy kiskereskedésektől származik. Cukrot, lisztet szinte soha nem esznek. És így élnek a gyerekeik is. 

De valójában ennyire makulátlan ezen a téren Gisele Bündchen? Soha nem érhette szó a háza elejét? Hááát…

A modell még a kétezres évek elején szerepelt egy 320 ezer font értékű nyércbundát reklámozó kampányban, ami igen erős indulatokat váltott ki az állatvédő szervezetekből. A PETA egészen addig ment, hogy a 2001-es Victoria’s Secret-show-t meghackelte. Amikor a modell lejtett végig a kifutón, a szervezet aktivistái a színpadra rohantak, és obszcén feliratot tartalmazó transzparenseket lengettek Bündchen előtt és mögött. Ő szemrebbenés nélkül végigment a kifutón, majd miután visszaért a színfalak mögé, lekapcsolták a fényeket, az aktivistákat kivezették, és hatalmas ováció közepette megismételték a vonulását. A PETA viszont első számú közellenségnek nevezte a manökent. 

Az eset óta majdnem húsz év telt el. Egészen másként állt akkoriban a világ az állatkísérletekhez és a szőrmeviseléshez. Ma már elképzelhetetlen, hogy közszereplő szőrmét viseljen vagy teszem azt, reklámozzon. 

2011-ben viszont megint bakot lőtt. Saját, organikus kozmetikumokat forgalmazó cégét reklámozta, amire sokan mondták: hiteltelen. 

„Soha nem kennék mérget magamra. Nem használtam soha semmiféle szintetikus anyagot” – mondta a termék sajtóbemutatóján. 

Ám sokan emlékeztek arra, amikor még egy erősen szintetikus (és állatkísérleteket is alkalmazó) világcéget reklámozott. Ciki.

Gisele a közösségi médiában erőteljesen azt a képet mutatja magáról, hogy tökéletes élete van

A kapcsolata a szupersztár amerikaifutball-játékos Tom Bradyvel nem indult éppen zökkenőmentesen. Brady nem sokkal azután kezdett randevúzni a szupermodellel, hogy elhagyta színésznő barátnőjét, Bridget Moynahant (aki nem emlékszik rá, a Szex és New Yorkban alakította Mr. Big második feleségét, akit végül elhagy Carrie-ért). Az újdonsült szerelmespár csupán két hónapja randizgatott, amikor Moynahan bejelentette, hogy várandós Brady gyermekével. 

Gisele így emlékezik vissza arra az időszakra:

„Két hónapja jártunk együtt, amikor Tom közölte, hogy a volt barátnője terhes. Másnap az összes újság címlapján ez szerepelt, óriási botrány volt, teljesen felborult az életünk. Ráadásul a legrosszabb az volt, hogy azt találgatták, vajon megcsalt-e engem, úgy fogant-e meg a baba, vagy sem. Gondolkoztam rajta, hogy elhagyom. Beismerem, nem ez volt a legjobb periódusunk, de tudtam, hogy most van a leginkább szüksége a szeretetemre és a megértésemre” – vallotta önéletrajzi könyvében.

A kisfiú már lassan tizenkét éves, és Gisele a harmadik, bónusz gyerekeként emlegeti a könyvében. Azt persze nem tudjuk, a színésznő milyen szívvel gondol vissza arra az időszakra.

You are my inspiration every day. Amo vocês! #family #love Photo: @ninomunoz ❤️ Vocês são minha inspiração todos os dias. Amo vocês! #família #amor

1.3m Likes, 7,220 Comments - Gisele Bündchen (@gisele) on Instagram: "You are my inspiration every day. Amo vocês! #family #love Photo: @ninomunoz ❤️ Vocês são minha...

Gisele Bündchen és Tom Brady látszólag tökéletes pár. A szupersztárjátékos és a világ legjobban kereső modellje tizenhárom éve él együtt, és éppen tíz éve házasok. Két gyermekük született, Benjamin és Vivian.

A modell 2015-ben jelentette be visszavonulását a kifutókról. Közel húszéves pályafutását zárta le ezzel. Utoljára a fent említett olimpiai játékok nyitóünnepségén láthatta a nagyközönség vonulni. Mindenesetre azt meg kell hagyni, hogy emlékezetes lezárása volt ez karrierjének.

Bündchen reklámkampányokat azért vállal még, de manapság az idejét inkább családjának és környezetvédelmi tevékenységének szenteli. Instagramja tele van jógázó, természetben fotózott, családi környezetben lekapott felvételekkel.

Idén ősszel pedig egy exkluzív albummal készül, amiben közel háromszáz fotója és a hozzájuk fűzött gondolatai lesznek lapozgathatók. A könyv hozzávetőlegesen kétszázezer forintba kerül majd, limitált kiadás lesz, csak ezer darabot dobnak piacra, mindet a modell aláírásával. 

És ma harminckilenc éves. Szinte hihetetlen.

Isten éltesse!

Szentesi Éva

Források: Lessons: My Path to a Meaningful Life (Allen & Unwin, 2018), Gisele Bündchen 

Kiemelt kép: Getty Images/Ronald Martinez