Nagyapánknak volt szőlője Tokajban, minden nyarat ott töltöttünk, anyám is imádta, és rendszeresen bikiniben kapálta a tőkéket. Kardos dédanyám pedig árgus szemekkel figyelte eme tevékenységét, mire egyszer csak kibökte: 

„Erika! Neked meg kilóg a katulyád!”

Ez a mondata még évtizedekig feldobta a családi összejöveteleket. Amikor közeledett a nyár, és anyám levetkőzött a kedvenc munkaruhájára, akkor felemlegették neki a katulyás sztorit. (A katulya dobozt jelent egyébként, innen pedig ki lehet találni, mire értette a dédanyám.)

A bikinit, azaz a kétrészes fürdőruhát 1946. július 5-én mutatta be Louis Réard francia tervező, aki magát a bikini nevet egy Marshall-szigeteki nukleáris kísérleti helyről, a Bikini-atolltól vette. Az inspirációs elképzelés pedig az volt, hogy maga a fürdőruha is legalább olyan elementáris erejű hatású a divatra, mint az atombomba.

„Ha szabadon hagyjuk a nők köldökét, annak olyan hatása lesz, mint a bombának!”

Nagyon mellé, mondjuk, nem lőtt. 

A merész darabot annyira pimasznak gondolták, hogy Gérard alig talált modellt a bemutatóra. Végül egy Micheline Bernardini nevű táncosnőre adta rá, és ő viselte a világ első bikinijét. Legalábbis, amit így neveztek. 

Micheline Bernardini 1946-ban

Merthogy kétrészes fürdőruhát már az ókorban is hordtak (ha épp nem meztelenül fürödtek), és ha harmincas évekbeli kópiákat nézegetsz, mondjuk, a budapesti Palatinusról, akkor kiderül, hogy a bikini bizony már Gérard előtt is létezett, csak nem nevezte el, és nem forradalmasította senki. 

Strandolók a Palatinuson, 1939-ben

De a bikini ezután még kábé tíz évig üldözött darab volt, sok európai országból kitiltották, csakúgy mint az Egyesült Államokból. Végül Brigitte Bardot 1956-os filmje, az És Isten megteremté a nőt (rendező: Roger Vadim) volt az indikátora annak, hogy a falatnyi fürdőruha megállíthatatlan legyen. Bardot viselt először bikinit a vásznon, és egy évvel később, amikor a film premierjén Cannes-ban tartózkodott, és egy sereg fotós lefényképezte, ahogyan bikiniben napozik a tengerparton, akkor tényleg robbant az atombomba: a bikini megállíthatatlanul hatással lett a nők és egyben a férfiak életére is. 

Bardot bikiniben napozik Cannes-ban, 1957-ben

A hatvanas években pedig valóságos térhódításba kezdett a bikini szerte a világon, hála a filmtörténelemnek. (Merthogy egy percig se gondoljuk, hogy a filmek nincsenek szoros kölcsönhatásban azzal, hogy az emberek mit viselnek.)

Ebből a korszakból olyan ikonikus filmjelenetet mutatok nektek, amelyek egytől egyig beíródtak a híres jelenetek közé, vagy épp híres viselőik miatt lettek emlékezetesek.

(Katt a képre a galériáért!)

Ki ne emlékezne Ursula Andress tengerből kivonulós jelenetére a Dr. Nóból? Egyébként a James Bond-filmek innentől előszeretettel alkalmazzák a bikinis Bond-lányokat alapmunícióként, szinte szó szerint minden filmjükben. Persze nem villanthatott mindenki Ursula Andresst, de azért volt rekonstrukciós próbálkozás, például Halle Berryvel, és nem mintha rossz lett volna, csak azért az eredeti az mégiscsak eredeti. 

Andress Dr. No-beli bikinis „kosztümje” egyébként visszatért nemegyszer az üzletek polcaira. Legutóbb nem is olyan régen, talán tavaly (de igazából még most is rendelhető a netről) volt elérhető öves bikini. Nagyon csinos amúgy.

Hasonlóan elementáris erejű volt Raquel Welch bikinis jelenléte az 1966-os Egymillió évvel időszámításunk előtt című filmben. Welch szexszimbólummá válása ekkorra datálódik, és csakúgy mint Andress, ő is sokat köszönhet a tenyérnyi kosztümnek.

 

Tangás hátsó a nyolcvanas évek elejéről

Ahogy haladunk előre az időben, úgy lesz a bikini egyre tenyérnyibb, és úgy szalad fel a fenékről egyre több anyag. A tanga térhódítása Brazíliából indul Amerika felé, majd beveszi Európát is. Merésznek, szemtelennek, pimasznak mondják azt a nőt, aki ilyenben vonulgat a strandokon. Legalábbis a mi szubkultúránkban a kilencvenes években is azok a csajok hordtak a strandokon tangás fürdőruhát, akik szép szóval fogalmazva is szabad erkölcsűek voltak (ez a nagy átlag véleménye volt ott, ahol én felnőttem). Egy rendes lány nem vett tangás fürdőbugyit, az csak a ribik rucija volt. Legalábbis ilyen kifejezéseket ragasztottak a lengébben öltözött csajokra, bár ez nem csak a fürdőruhákra volt érvényben. Máskor is használták rájuk ezeket a jelzőket. 

Én nagyon sokáig nem mertem hordani ilyen fürdőruhát, a címkék és a szégyenlősség miatt. Aztán amikor tavaly megvettem életem első tangás bikinijét, a barátnőm azt mondta, hát lehet, nem kéne. Engem meg már nem érdekelt. 

A nyolcvanas–kilencvenes években tovább forrósodott a filmes bikinikínálat is.

(Katt a képre a galériáért!)

Leia hercegnőtől kezdve Salma Hayeken át Bridget Fondáig és Denise Richards Kegyetlen játékok-beli szerepléséig (ami a bikinis csók miatt égett be sok rajongó retinájába) színesítették a nevek az ezredforduló előtti filmes vetkőzős kínálatát. 

Bár vitatható, hogy pont Leia hercegnőnek miért épp aranybikiniben kellett rohangálnia az egyébként nem szexközpontú Csillagok háborújában (értem, értem, rabszolga volt), meg hát ugye Denise Richards mellei nélkül mennyire lett volna eladható a Vad vágyak, ami amúgy és ezzel együtt is csak egy kilencvenes évekbeli divathullámos tinifilm, de ezek a jelenetek felhígultságuk ellenére is emlékezetesek. 

Akkor nézzük a 2000–2010-es éveket!

(Katt  képre a galériáért!)

Jó, nekem a Tomb Raider személyes kedvencem, és akkor itt álljunk is meg egy szóra, és figyeljük meg, hogy egyből visszaköszön Ursula Andress bikinijének stílusa. Ahogyan a következő fotón, az egyébként szintúgy James Bond-filmben is megidézik (azaz szó szerint lekopizzák) Andress tengerből kisétafikálós jelenetét Halle Berryvel (mára mindkettő történelem). 

De emlékezetes lehet az akkor negyvenegy éves Demi Moore tengerparti bikinis jelenete a Charlie angyalai: Teljes gázzal című filmben, amiben a gonosz karakter szerepét osztották rá. Emlékszem, mennyit cikkeztek akkor arról, hogy a negyvenes éveiben járó Moore mennyire dögös még mindig, a kora ellenére is. De baszki, egy negyvenes nő miért ne lenne dögös?

A Spring Breakers – Csajok szabadon című, eléggé fura és sokszor idegesítő film pedig már totálisan a mai kort idézi meg fürdőruhaízlésben: színes-szagos, neonos, fordros fürdőruhák, amilyeneket előszeretettel viselnek ma a csajok a strandon. 

Nos, ezek voltak a filmek, a csupa jó testű, feszes fenekű, kemény keblű álomnő, akik igazából zsákot is húzhatnának, bármi jól mutatna rajtuk. Mert mondj egy olyan példát a filmtörténelemből, amikor úgy mutattak be nőt bikiniben, hogy az ne dögös lett volna, vagy mondjuk ne a nevetség tárgya kövérsége okán (de lehet, hogy az én memóriám hézagos).

De nemcsak a filmek, hanem a magazinok sem azt sugallták legfőképpen a 2010-es évek közepéig, hogy a bikinihez nem a pompás bikintest dukál. Magát a szót (bikini body) 1961-ben használták először egy kampányban, és aztán gyorsan elterjedt. Csak a 2010-es években láthattunk törekvéseket arra, hogy ezt a kifejezést némiképpen megreformálják. 

Nézzük, milyen transzfomációt mutat az egyik leghíresebb, fürdőruhás lányokat szerepeltető magazin, a Sports Illustrated!

(Kattints a képre a galériáért!)

Szóval, miután végigmustráltad a képeket, amelyek persze csak nagyon kicsi szeletét mutatják be annak, hogyan alakult az elmúlt évtizedekben a női test bikiniben való prezentálása, merthogy ebbe a sorba nem vettük bele a férfimagazinokat meg a glossykat sem, akkor emlékezz vissza a fiatallány-korodra. Vagy a mostani lánykorodra.

Tudom, mindenki csak a saját nevében tud beszélni, így én is azt teszem.

Viszonylag arányos a testalkatom, nagyjából vékony a lábam, a bokám sem vastag, nem vagyok kimondottan hízékony alkat, de ha zabálok, akkor oda kell figyelnem magamra. Mondhatjuk azt, hogy kábé szerencsés vagyok a genetikai lottót illetően. Mert átlagos testalkatú vagyok. Másfél éve aktívan sportolok, azóta még többet ki tudok hozni az alapokból. Ha odafigyelek a kajára, akkor fogyok, ha nem figyelek oda, akkor hízom. Nyolcvan kiló fölé még sosem mentem, és majdnem bírtam a normál tartományban maradni a 174 centis magasságomhoz. 

Ennek ellenére a húszas éveimben sokszor szégyellős voltam a testemet illetően, és át kellett esnem pár átszűzteakapszulázott nyáron ahhoz, hogy tudjam, mekkora baromság csak azért nem felvenni a bikinit, mert nem vagyok tökéletes. 

Lássuk be, elég sokaknak nincs olyan testalkatuk, amit, mondjuk, a trend és a bikini body diktál. 

Amikor tavaly azt mondták nekem, hogy nem kéne bikinit vennem még az idénre, mert van még rajtam legalább nyolc kiló fölösleg, akkor úgy döntöttem, nem akarok több fehér hasú nyarat, csak mert nem úgy nézek ki, mint szűztea-kapszulás koromban. (Amikor egyébként lófaszt nem mozogtam, csak vékony voltam, a kapszulának és a bakfis éveimnek köszönhetően.) 

De tudjátok, mennyiszer hallom azt az egyébként csodás barátnőimtől, hogy nem jönnek ki a strandra, nem vetkőznek le a vízparton, mert ők bizony nem mutatják meg magukat? Nem tunya nők, hanem többnyire anyák, dolgozók, átlagos, normális emberek, akik sok esetben sportolnak is. Valaki pajzsmirigyes, valakinek narancsbőre van (ez is alkati kérdés, nem csak a kövéreknek van), valakinek rövid a lába és azt szégyelli, valakinek nem áll peckesen a melle, valaki hasra hízékony. Ezerféle női test, amely ezért vagy azért úgy néz ki, ahogy. De nem mennek ki a strandra, mert nincs bikini bodyjuk. 

De az egy baromság, hogy bikinit csak az vehet fel, akinek olyan teste van, mint Elle Mcphersonnak 1980-ban!

A Sports Illustrated címlapra is tette a gyönyörű plus size modellt, Ashley Grahamet, és már nem csak őt szerepelteti a nem átlagos méretű modellek közül.

Ashley Graham ezzel a fotóval szerepelt a Sports Illustrated egyik 2017-es címlapján

Nem azért kerülnek ezek a nők a címlapra, mert az egészségtelen, mozgás nélküli életmódot akarják propagálni, hanem azért, mert nem mindenki születik ugyanolyan adottságokkal és esélyekkel, és ha valaki megfeszül, akkor se lesz 90–60–90, vagy annyira szépen kisportoltan izmos testű, mint egy gazella. Az egészséges életmód és a sport jó. Meg a fröccs is jó. Meg bikiniben belerohanni a tengerbe is jó, anélkül hogy szarul érezd magad. 

A testszégyenítés nem jó, nézzük azt bárhonnan. Akár a nőket prezentáló magazinok és filmek oldaláról.

Úgyhogy bikinievolúció ide, bikinitest oda, megyek, veszek magamnak egy szexi kis tangát, és nem teszem el jövőre, amikor már az utolsó kockám is kint lesz majd, mert annyit gyúrtam. 

Szentesi Éva

Képek: Fortepan, Getty Images, Sports Illustrated