A hagyományok minden nép történelmében nagy fontossággal bírnak

Az hétköznapi kétkezi munkát meg-megszakító jeles napok, ünnepek és a hozzájuk kapcsolódó mulatozás, pihenés olyan rendszert adott az emberek életébe, amire a mai rohanó, „mindent-azonnal” világban nehezen találunk alternatívát. A farsangi hagyományok is szinte már csak történelemórán bukkannak elő az iskolában, esetleg jelentősen megváltozott formában, a szórakoztatóiparban.

A farsangi időszak január 6-án, vízkereszt napján kezdődik, és hamvazószerdán ér véget, amely idén március 6-ára esik. A karácsony szentsége után a farsang a szabályok áthágásának, a nemi szerepek felbomlásának adott teret – ez az időszak a párválasztás, lakodalmak és a nagyböjt előtti féktelen mulatozás ideje volt.

Kibújni a bőrünkből

A farsangi bálok és összejövetelek tökéletes alkalmat adtak az ismerkedésre, illetve a már meglévő ismeretségek elmélyítésére, hivatalossá tételére. Sok legény ekkor vallott szerelmet választottjának, de eljegyzések és lakodalmak is estek a farsangi időszakra, mert a hidegben könnyebb volt a nagy mennyiségű ételt tárolni, amit egy lakodalom megkövetelt. Volt az ünnepnek egy sötétebb oldala is: a boldogságot meglelt párok mellett kegyetlenül kicsúfolták és megszégyenítették azokat a lányokat, akik pártában maradtak.

A vénlányok csúfolásának minden tájegységben megvolt a maga speciális szokásmódja, de többnyire a kérő nélkül maradt lány házánál kiáltoztak gúnyolódó mondókákat a legények.

A jelmezbe öltözés, az álarcok viselése a farsang olyan jellegzetessége, ami a modern korban is megmaradt. Kalotaszegen a helyi szokás szerint „szép” és „csúnya” farsangosnak öltöztek az emberek: a szép farsangos legények úriasszonyok-, a szép farsangos leányok pedig nyalka legények ruháiba bújtak, míg a csúnya farsangosok kéményseprőnek, boszorkánynak és az öreg kaszásnak maszkírozták magukat. Az ő szerepük volt a fonóban mulatozók ijesztgetése, az incselkedő hangulat megteremtése.

Az utolsó három napot (farsang vasárnapját, hétfőjét és húshagyó keddet) a farsang farkának nevezték: ez a mulatozás legkiemeltebb periódusa, a legtöbb népszokás ebbe a három napba sűrűsödik.

Egy Balaton-felvidéki hagyomány szerint farsang hétfőjén a lányok és asszonyok férfiruhába bújtak, összegyűltek egy háznál, és „férfi módra” mulattak egész éjjel. Hogy ez mit jelentett? Végtelen mennyiségű sört és pálinkát, hurkát, kolbászt és jóféle cigányzenét. A férfiakat nem engedték be, azon az egy napon a nők voltak a férfiak, minden ezzel járó előnyt és kiváltságot kihasználva, ezért hajnalig mulattak. Nem gondoltak a reggelre, amikor vissza kellett térni a nemi korlátok közé.

Az asszonyfarsang hagyományáról a XV. század óta vannak feljegyzések, tehát már Mátyás király uralkodása alatt is vágytak az asszonyok egy kicsivel több igazságosságra, ha csak az év egyetlen napján is.

Eszem-iszom, hejehuja

A farsang farka előtti csütörtököt kövér csütörtöknek vagy zabáló csütörtöknek is nevezik, mert aznap jó sokat ettek és ittak az emberek, hogy jó legyen a termés, és kövérre hízzanak a disznók. (Torkos csütörtöknek vagy csonka csütörtöknek is hívják olykor.) Erre a napra a nép felfüggesztette a húsvét előtti böjtöt, hogy bekebelezze, ami még farsangról maradt, és semmi ne vesszen kárba.

Ezen a napon rendezik meg a mohácsi busójárást, ami az UNESCO szellemi örökségek is listáján szerepel. A legenda szerint a hagyomány onnan ered, hogy miután a törökök elfoglalták Mohácsot, a közeli mocsarakba menekült őslakosok vérrel festett faálarcokba és birkabőrbe öltözve, az éj leple alatt csónakokkal átkeltek a Dunán, és zajkeltő eszközeikkel úgy megijesztették a törököket, hogy azok fejvesztve menekültek a városból.

A busók ma már nem a törököket, hanem a világ minden tájáról érkező fesztiválozókat és a telet ijesztgetik.  

Süss fel, nap!

A farsangi népszokások nagy részének másik célja ugyanis a téltemetés. Régebben azt gondolták, hogy a tél vége felé a nap legyengül, és a gonosz szellemek életre kelnek. Riasztó jelmezekkel, kitörő jókedvvel és boszorkánybábuk égetésével igyekezték elüldözni a sötét árnyakat és felszabadítani a napot, amely így majd meleget és termést hoz nekik.

A kora-újkori paraszti társadalom élete a termés körül forgott, így nem meglepő, hogy a farsangi időszak is magába foglalt egy pár termésjósló napot. Úgy tartották, ha január 22-én, Vince napján szép napos az idő, akkor jó bortermés várható. Drávaszögben ezen a napon „vincevesszőt” metszettek, amit vízbe állítottak, és aszerint jósolták meg a következő termés minőségét, hogy mennyire hajtott ki. A Vince-napi hagyományok Magyarország borvidékein egyre inkább újraéledtek az elmúlt években.

Február 2-ához, Gyertyaszentelő Boldogasszony napjához kötődik az a hiedelem, hogy ezen a napon a barnamedve kivánszorog a barlangjából, és csekkolja, milyen az idő, van-e még ok a téli álomra. Ha süt a nap, akkor még visszabújik, mert hosszú lesz a tél.

Február 3-ához pedig Szent Balázs legendája kötődik, aki megmentett egy fiút, akinek halszálka akadt a torkán. Balázsáldáskor a pap ezzel a szöveggel „védte meg” híveit, miközben a Gyertyaszentelő Boldogasszony napján szentelt kétágú gyertyát tartott a kezében: „Szent Balázs püspök és vértanú közbenjárására mentsen és őrizzen meg téged az Úr a torokbajtól és minden egyéb bajtól az Atyának, a Fiúnak és a Szentlélek Istennek nevében. Ámen.”

Békében a múlt és a jelen

Sokan, különösen az Y generáció tagjai, ellenzik a hagyományőrzést. Azt tartják, a fejlődés megáll, ha mindig a múltra tekintünk vissza, ha elavult szokásokra, haszontalan és értelmetlen tradíciókra fecséreljük az időt. Arról nem is beszélve, hogy a jövő a globalizációban rejlik.

A farsang, a téltemetés és a tavaszvárás ugyan a világ számos más országában is jelen van, de más népeknél nincs mohácsi busójárás, szalagos farsangi fánk, és képtelenség lenne lefordítani a farsangi mondókákat bármilyen nyelvre. Ez a szokás nálunk valóban az egy népen belüli összetartozást szimbolizálja.

A sok bolondos, szórakoztató hagyomány összehozza a családokat, a generációkat és a kisebb közösségeket.

A nagy rohanás közepette visszatér egy régi rendszer az életünkbe, megtanulunk általa  ünnepelni, szórakozni, és értékelni, hogy a hidegben mennyire jól esik a véres hurka, vagy hogy milyen szép lenne már, ha itt lenne a virágzó tavasz. A hagyományok nem azt mondják, hogy „állj, ne menj tovább”, és „ne gondolkozz újban, csak csináld a megszokottat”. A hagyományok csak azt kiáltják: „emlékezz”. Gondolkozz, kérdőjelezd meg a rosszat, változz és fejlődj, de emlékezz! 

Csernik Gréta

 

Források: ITT, ITT és ITT

Kiemelt kép: Busójárás Mohácsony 2014-ben - Getty Images/NurPhoto/Corbis