–

Londoni életem egyik számottevő hozadéka a múzeumlátogatási szokásaim teljes átalakulása. Lehet, hogy ez korral is jár, és otthon is lelkesebben vetném bele magam a kiállítások forgatagába, de az biztos, hogy az elmúlt három évben többször jártam legeltetni a szemem a Tate Modernben vagy a Victoria és Albert múzeumban, mint amennyit az azt megelőző 30 évben összesen múzeumban töltöttem. Teljesen átalakult bennem a kultúra ezen ágának fogyasztása, és olyan élményeket, de leginkább boldogsághullámokat okozott egy-egy jól összerakott kiállítás, ami korábban ismeretlen érzés volt.

Ennek a felfedezésnek és fejlődésnek az egyik csúcspontja a február elején megnyitott Dior: az álmok tervezője kiállítás volt a Victoria és Albert Múzeumban. Az élményt az tette még különlegesebbé, hogy divat és a szépség iránt évtizedek óta töretlenül rajongó anyukámmal (aki a kozmetikus szakmát választotta hivatásául, hogy a szépségért tenni is tudjon, ne csak csodálja) oszthattam meg, ráadásul a nyitás hetében.

Több mint két órán keresztül bolyongtunk tátott szájjal a szebbnél-szebb divat alkotások között.

Mivel tudtam, hogy ez lesz az a kiállítás, amit legalább háromszor fogok megnézni, így már jó előre felkészültem rá, és éves tagságot vásároltam a múzeumba. Ha már háromszor betérünk ide egy éven belül, akkor megéri előfizetni, mert így jegyváltás nélkül megnézhetjük az összes futó kiállítást. Ráadásul ezzel a bérlettel a férjem is visszatérhet a videó játékok történetét, morális kérdéseit és kivitelezését feldolgozó tárlathoz, ami neki legalább akkora örömet okozott, mint nekem a csodás ruhák látványa.

Előre lehetett tudni, hogy a Dior-kiállítás elképesztően népszerű lesz, hiszen ezt a gyűjteményt már Párizsban is bemutatták, és kígyóztak a sorok a pénztárak előtt. Londonban sem volt ez másképp, már két hónapra előre elkelt az összes jegy, így aki tagság nélkül szeretné megnézni a július 14-ig látható kiállítást, az keresse a múzeum honlapján az elérhető jegyeket, és inkább május-júniusra tervezze az utazást.

Jó hír azonban, hogy a tömeg ellenére jól szervezett a bebocsájtás, így inkább kint kell sorban állni (nekünk a megnyitást követő ötödik napon ez tíz–tizenöt percet jelentett), bent viszont kényelmesen meg lehet nézni mindent, és gond nélkül lehet tátott szájjal ácsorogni egy-egy kelme előtt.

A francia divatház 70 évét feldolgozó gyűjtemény több mint 500 darabos, szinte elsőre befogadhatatlan mennyiségű szépség, amire több órát érdemes szánni, főleg, ha szeretünk elmerülni a részletekben.

Én magam, ha lehet mondani, az anyatejjel szívtam magamba a szépség iránti érzékenységemet, de azért keményvonalas rajongónak nem vallanám magam. Nem tudtam oda-vissza Christian Dior életútját, a márka sajátos jegyeit és az összes tervezőt sem tudtam volna felsorolni, akik évtizedeken át hozzátettek ahhoz, hogy a kortalan eleganciával forrjon össze a márka neve. Én tényleg gyönyörködni mentem, ugyanis ez az a stílus, ami a legközelebb áll az ízlésemhez. A divatban inkább a szépségre, a harmóniára, a színek és formák retinát nyugtató egységére vagyok fogékony, nem pedig az extravaganciára. Persze a Dior-háznak tizenöt évig tervező John Galliano ruháiban azért keveredett mind a kettő, de ő is igyekezett megtartani az alapító vízióját.

Számomra most derült ki, hogy az 1905-ben Normandiában született tervező a II. világháború után, 1947-ben mutatta be első kollekcióját, akkor, amikor Franciaországnak és Európának nem éppen az volt a legfőbb problémája, hogy milyen ruhában jelennek meg a nők a lebombázott utcákon. Ennek ellenére volt kereslet az első kollekció, a New Look darabjaira, amivel hozzájárult ahhoz, hogy a II. világháború után is Párizs maradjon a divat fővárosa. Ilyen kezdettel mindössze tíz év jutott neki, hogy megalapozza azt a vonalvezetést és stílusirányzatot, ami még most is felismerhetővé teszi a Dior-kreációkat.

Christian Dior és modellje Sylvie 1948-ban

1957-ben, mindössze 52 évesen hunyt el Christian Dior. Az akkor 21 éves asszisztense, Yves Saint Lauren vette át a tervezőasztalt, azután, hogy alig két évet dolgoztak együtt. Őt követte Marc Bohan, majd Gianfranco Ferré, aki kilenc évig tervezte a Dior kollekcióit. 1997-ben került a márka élére John Galliano, akiben Diorhoz hasonlóan keveredett a romantika, a feminizmus és a modernitás iránti érzékenység, így saját egyedi, a londoni kiállítás minden részében könnyen azonosítható stílusát bele tudta olvasztani a világmárka szellemiségébe. Sajnos privát megnyilvánulásaival már nem volt ilyen szerencsés az összhang, és vállalhatatlan antiszemita kijelentései miatt tizenöt év után megvált tőle a Dior-ház.

A márka történetében most van először női tervező: 2016-tól Maria Grazia Chiuri álmodja meg a kollekciókat.

A Victoria és Albert múzeumban a ruhák mellett a parfümök, táskák, cipők, kiegészítők is teret kapnak, ahogy betekintést nyerhetünk abba is, hogy a különböző kultúrák (mexikói, japán, kínai, egyiptomi) hogyan hatottak az alapítóra, és hogyan jelentek meg később is a Dior-ház életében.

Aki olyan szerencsés volt, hogy járt a párizsi kiállításon, az se hagyja ki a londoni tárlatot, mert a kurátorok külön részt szenteltek az angol vonatkozásnak, amelynek keretében Margit hercegnő 21. születésnapjára tervezett ruhát is kiállították.

Páratlan élmény végigsétálni a márka életútján, megismerkedni a kezdetekkel, a különböző irányzatokkal, majd a különböző tervezők korszakaival. Szerintem a töredékét sem tudtam átadni az élménynek ezzel a néhány sorral, úgyhogy érdemes nézegetni a repülőjegyeket annak, aki egy kicsit is fogékony a divatra!

Pásztory Dóri

Képek forrása: Victoria & Albert Museum