A divat azért olyan csodálatos, mert egy-egy nagy trendhullám szinte törvényszerűen kitermeli magának az antitrendet is. A kilencvenes évek nagy szupermodell-nemzedékének elsöprő sikerében (ahová Cindy Crawford, Claudia Schiffer, Christy Turlington, Naomi Campbell, Linda Evangelista, és Elle MacPherson tartozott) valóságos antihős volt Kate Moss, aki szinte egyszerre robbant be a felsorolt manökenekkel, mégsem tartozott soha közéjük.

Mosst 1988-ban, tizennégy éves korában fedezte fel Sarah Doukas, a Storm ügynökség alapítója a New York-i JFK repülőtéren. Két év múlva a The Face magazin címlapján pózolt feketén-fehérben, rá két évre, 1992-ben pedig már egy Calvin Klein- reklámban szerepelt Marky Markkal (azaz Mark Wahlberggel), de erről nem őriz túlságosan ragyogó emlékeket:

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Kate Moss (@__katemoss) által megosztott bejegyzés

„Komoly idegösszeroppanásom volt, amikor tizenhét–tizennyolc évesen Markkal és Ritts-szel dolgoztam. (Herb Ritts a korszak egyik legnagyobb divatfotósa volt – a szerk.)

Egyáltalán nem éreztem úgy, mintha önmagam lennék. Nem tetszett az egész, két hétig ki sem keltem az ágyból. Azt hittem, meg fogok halni.

Aztán elmentem orvoshoz, aki Valiumot írt fel, aminek a szedéséről Francesca Sorreti végül lebeszélt, hála az égnek” – nyilatkozta egy 2012-es interjúban a Vanity Fairnek.

Egy évvel később mégis egy újabb nagy Calvin Klein-kampányban szerepelt: az Obsessed nevű illathoz Mario Sorrenti fotózta, aki így nyilatkozott róla: „Varázslatos, egyértelműen varázslatos személyiség, és akkoriban neki erről fogalma sem volt.”

Kate Moss valami egészen másfajta ízt hozott az akkori szupermodellek világba. Könnyen rá is sütötték, hogy ő az „anti-szupermodell”. Olyan arca volt, amit sokféleképp lehetett használni, amolyan „szomszédlány” típus, aki egyszerre semmilyen és sokféle. Vad, laza, natúr, bohém figura, aki ösztönös természetességgel viselkedik a kamerák előtt, szinte lehetetlen róla rossz fotót készíteni, és mindezekkel egy új stílust teremtett.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Kate Moss (@__katemoss) által megosztott bejegyzés

Egy 1996-os Calvin Klein-fotózáson megalkotta (valószínűleg csöppet sem tudatosan, hanem leginkább akaratlanul) a »heroin chic« fogalmát. Bódult tekintettel, elkenődött szemfestékkel nézett a kamerába. Ezt a stílust azóta számtalan fotón átvették, rengetegen reprodukálták, valóságos divathullám lett a drogos, beállt tekintetből. Kate azt mondta, vicces, hogy „heroin-nézésnek” nevezték el, hiszen ő sosem heroinozott.

De ezt a trendet már nem hagyták szó nélkül, mondhatni, közfelháborodást keltett. Maga Bill Clinton is kampányt indított az ellen, hogy a divat a drogozást sikkesnek állítsa be.

Ám Kate botrányai igazából nem ekkor kezdődtek. Négy éven keresztül (1994–1998-ig) viharos szerelemben élt Johnny Depp-pel, és kapcsolatuk első évében több ezer dolláros kárt hagytak maguk után a New York-i Mark Hotelben, ahol nemcsak a berendezést, hanem egymást is szétverték. Moss ezt nyilatkozta a fent említett Vanity Fair-interjúban Deppről:

„Akkoriban úgy éreztem, senki sem képes megérteni és törődni velem. Johnny megtette mindkettőt. Elhittem, amit mondott. Ha megkérdeztem tőle, mit kellene tennem, mindig tudta, mi a legjobb megoldás számomra.

A mai napig hálás vagyok ezért. Amikor aztán elhagytam, ez hiányzott a legjobban. Hogy legyen valaki, akiben tökéletesen megbízom. Éveken keresztül sírtam. Egész éjszakákat bőgtem végig.”

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Kate Moss (@__katemoss) által megosztott bejegyzés

És a botrányok ezután sem értek véget. A divatszakmában a mai napig pletykálnak a rengeteg alkoholról és drogról, amit a modellek (és mindenki más is, de valamiért a modelleken maradt a hangsúly) előszeretettel fogyasztanak. Kate-ről duplán keringtek ezek a pletykák. A Johnny Depp-pel töltött években állítólag ritkán volt olyan pillanata, amikor nem szárnyalt. 2005-ben pedig világszerte címlapokon hozták le azt a fotót, amin Moss négy tetemes csík kokain társaságában nyújtózkodik önfeledten. Ekkor sütötték rá a „Kokain Kate” nevet.

Kokain Kate a The SUN címlapján

A szórakozásnak nagy ára volt. A H&M azonnal szerződést bontott vele, aminek köszönhetően négymillió fonttól esett el (egy Vivienne Westwooddal kötött együttműködés arca lett volna). Egy nappal később a Chanel és a Burberry is bejelentette, hogy nem hosszabbít vele szerződést. Kate pedig bocsánatot kért, és elvonóra ment, amit nem csinált végig.

A karrierje mégsem tört ketté. Régi nagy kedvence, a Calvin Klein márka hívta vissza először dolgozni, és sikere – az újabb botrányok ellenére – azóta is tart. Rögtön 2006-ban, egy évvel a kokain-botrány után „az év modelljének” választottak a British Fashion Awardson. Azóta pedig gyakorlatilag az összes nagy divatcéggel dolgozott már együtt, olyanokkal, mint a Chanel, a Balenciaga, a Versace, a Burberry, a Givenchy, az Alexander Wang, a Cavalli, a Dior, a Gucci vagy a D&G. És emellett olyan nagyobb és középkategóriás márkák szerződtették kampányarcnak, mint a Topshop, a Mango, a Longchamp, a Supreme vagy a Rimmel. Több mint háromszáz címlapon szerepelt eddigi életében, és ezek közül legalább harminc Vogue-címlap volt.

Mindössze tizenöt éves volt, amikor John Galliano kifutóján debütált 1989-ben, 2004-ben pedig szinte teljesen visszavonult a kifutós munkáktól.

Egyedül örök barátjával, Marc Jacobsszal tesz alkalomadtán kivételt, így Louis Vuitton-bemutatókon még a visszavonulása után is lehetett látni.

„A Louis Vuittonon kívül nem hiszem, hogy újra igent mondanék bárkinek is. De nem is tudom. Nyilván soha ne mondd, hogy soha. Jó móka, de csak alkalmanként. Nem tudnék már ingázni London, Milánó és Párizs között, mint régen, de néha azért szórakoztató” – nyilatkozta 2013 ban egy Mulberry-show után.

Kate Moss nemcsak divatarc, nemcsak egy jövedelmező reklám, hanem a popkulturális értéke is állandó. Valóságos ikon lett belőle minden botrányával együtt, iletve azok ellenére. Rengeteg street style-összeállítás készült egyedülálló stílusáról, volt azonban olyan is, hogy a legrosszabbul öltözött sztárok közé választották. Az Ugg-csizma, a Hunters-gumicsuka, a sálak, a szakadt rövid gatyák, a balerinacipők, a skinny farmerek igazi bohó, szakadt „fesztivál style-os” benyomást kölcsönöznek neki. (Nem egy fesztiválszezonos összeállításban szerepelt már a legikonikusabb arcok között.)

Kate sosem vetette meg a durva szórakozást, ráadásul többször volt mellette olyan férfi, akivel nem éppen a visszafogott, kiegyensúlyozott szerelmespár mintapéldányát testesítették meg. 

Moss és Doherty a 2007-es Glastonbury fesztiválon - Forrás: Getty Images/Yui Mok - PA Images/PA Images

De Mossnak épp ez adja a báját, a „heroin chic”, amit persze nem szabad követni, mert káros az egészségre. Távolról azonban vonzó, mert megszelídíthetetlen, szabad, és befoghatatlan.

Peter Lindbergh divatfotós mondta róla egy dokumentumfilmben: „Kate igazi cool arc, mindig jókedvű, természetes és vad.”

Szentesi Éva

Kiemelt kép: Getty Images/ Catherine McGann/