Aligha gondol arra egy kislány, akinek ereiben egy szultán vére csörgedezik – és aki a brit uralom elleni harcban esett el – , hogy egy másik háborúban éppen a briteket fogja támogatni.

Attól eltekintve, hogy kiskorára árnyékot vetett az első világháború, Noor elmondhatta magáról, hogy mesevilágban nőtt fel. Apja, Hazrat Inayat Khan a szúfi misztika világhírű hirdetője volt, így a családi fészket, akár Londonban, akár Párizsban éltek éppen, gyakran töltötte be zeneszó. A kis Noor ügyesen játszott vínán, később a Sorbonne-ra is járt, hárfázni, zongorázni is tanult. Huszonöt évesen a különös lánynak mesekönyve is megjelent Twenty Jataka Tales (Húsz dzsataka mese) címmel. Testvéreivel együtt a béke és a tolerancia hitében nevelkedett. Hogy lehet, hogy mégis szerepet vállalt a háborús kémhálózat tevékenységében?

Egy india „hercegnő”, aki kémnek áll

Ahogy a háború legsötétebb időszaka elkövetkezett, és Párizst megszállták a németek, a család menekülni kényszerült. Noor pedig öccsével együtt azon gondolkodott, hogyan tehetnének valamit az egyre jobban elharapódzó embertelenség ellen. Nemcsak szúfik voltak, de Gandhi követői is, az erőszak minden formáját ellenezték. Noor mégis úgy döntött, hogy kockázatot vállal, és női önkéntesnek jelentkezett a londoni légierőnél.

Neve miatt az első alkalommal elutasították. Miért bízna meg a brit légierő egy indiai lányban? Noor azonban kitartott elhatározása mellett, és meggyőzte a bizottságot. A jelentkezését jóváhagyták, és engedélyt kapott arra, hogy csatlakozzon a légierőhöz. Innen átjelentkezett a távírókhoz. Az ügyes távírászt végül felkérték, hogy működjön együtt a titkosszolgálattal.

Felhőkben járó lányból a terep „nősténytigrise”

Habár Noor távíróként kiválóan vizsgázott, a toborzótisztek nem voltak biztosak a bevetésre való alkalmasságában. A törékeny termetű kémjelölt, aki nem volt hajlandó gyilkolni, és a próbakihallgatáson – ahol ál Gestapo-tisztek faggatták – kis híján elájult, nem győzte meg maradéktalanul a feletteseit. A tisztek írásos értékelése szerint Noor „nem éppen eszes, de legalább szorgalmas, viszont vérmérséklete miatt alkalmassága kétségbe vonható”. Egy másik tiszt szerint: „jó futó, de az atlétika más területein ügyetlen. Fél a fegyverektől, de jól leplezi. A felhőkben jár, túlteng benne a fantázia, és egyáltalán, halvány fogalma sincs arról, mire kapott kiképzést”.

Csoda-e, ha Noor ezek után majdnem visszatáncolt a feladattól? Női felettese külön találkozóra hívta, ahol biztosította arról, hogy minden következmény nélkül visszaléphet, de a lány mégis az utazás mellett döntött. Még megígértette a tiszttel: anyjával csak a biztos halálhírét közölhetik, de egy szóval sem árulhatják el, hogy életveszélyes munkát végez.

Noor Inayat Khan, alias Nora Baker, francia kódnevén Madeleine, hamarosan repülőre szállt, hogy Franciaországban megkezdje magányos kémtevékenységét.

Addigra már tisztában volt a küldetéssel járó kockázatokkal: a közel tizenöt kilós műszert bőröndben kellett magával hurcolnia, és ha a nácik rajtakapták volna, azonnali golyóra számíthatott. Alkalmi szálláshelyein fákra vagy a padlásra kellett aggatnia a drótokat, azt a látszatot keltve, hogy rádiót akar hallgatni, illetve ruhát tereget. A morzejelek elküldése és a válasz fogadása között rendszerint több óra telt el, könnyen befoghatták volna a jeleit. 1943-ban egy rádiós hírszerző általában hat hét alatt lebukott. Noor volt az első nő, akit az ellenállás ezzel a feladattal megbízott.

A megszállt Párizsba érkező „Madeleine” azonnal a mélyvízbe került. Érkezése után egy héttel a brit titkosszolgálat tagjait leleplezték, így egyedül maradt az ellenséges terepen. Tudta, csak idő kérdése, hogy valaki a kínzás alatt megtörjön, és feladja őt. Felettesei hívták, hogy térjen vissza Angliába, de ő maradni akart.

Szőkére festett hajjal, magát időnként filmesnek álcázva utazott rejtekhelyről rejtekhelyre, biciklin vagy gyalog cipelve a bőröndöt, amiről csak ő tudta, hogy nem kamerát, hanem távírót rejt.

Hat hét helyett három hónapig sikerült feltűnés nélkül tevékenykednie. A két Gestapo-tiszt, aki elfogása napján a lakásán várta, hosszas dulakodás után erősítést kért, mert nem bírtak a végsőkig elszánt nővel. A „terep nősténytigrise”, ahogy később elnevezték, sebeket ejtett elfogóin, és mivel az utasítás szerint sértetlenül kellett őt elszállítani, a tisztek kénytelenek voltak pisztolyt fogni rá, és telefonon erősítést kérni. „Madeleine”, aki fogsága alatt kétszer kísérelt meg szökést – ami mindkétszer hajszál híján sikerült is – a legszigorúbb őrizetet kapta. Mivel tudtak szökési kísérleteiről, és küzdőképességének is híre ment, hamar megkapta a „nagyon veszélyes” besorolást.

Nyom nélkül eltüntetve

Egy németországi börtönbe szállították a különleges rabot, most már azzal a céllal, hogy nyom nélkül megszabaduljanak tőle. Mivel tíz hónapnyi kínzás után sem sikerült rábírni arra, hogy adatokat szolgáltasson, a harmincéves Noort a dachaui koncentrációs táborba továbbították, ahol három kémnő társával együtt kivégezték.

A fényképekről egy álmodozó tekintetű lány néz vissza ránk. Noor a hangszerével, a családjával, katonai egyenruhában. Egy lány, akit a legvagányabb kémnők közt tartanak számon Josephine Baker, Mata Hari és Violette Szabo mellett – de valahogy kilóg a sorból. Az ellentmondások embere volt: harcos, aki elvből nem gyilkol, pacifista, akit veszélyes rabként tartottak bilincsben. Emlékművet (csak) 2012-ben kapott.

Burns Katalin

 Fotók: Wikipédia, YouTube