-

Z. Zs./WMN: Nyilván hatalmas flash, hogy másodéves színészhallgatóként megkaptál egy ilyen jelentős filmfőszerepet. Hogy történt a dolog? 

Sz. B.: Másodév elején egyszer csak hívott valaki telefonon. Aztán még többször hívott. Visszahívtam, és azt mondta a hang, hogy ő egy casting director, aki filmhez keres szereplőket, ezért szeretne velem találkozni. Mondtam, hogy nem érek rá, maximum ebédszünetben lesz egy fél órám. Végül odamentem a Dérynébe, és ott ült Antal Nimród. Az az Antal Nimród, akinek imádtam a filmjeit, és mindig azt gondoltam magamban, hogy „Bazd meg, ki az a magyar rendező, aki ilyet képes csinálni?” Azt kérte, meséljek magamról. Elmondtam, hogy a szüleim elváltak, hogy az anyámmal éltem sokáig, és hogy kimentem Olaszországba papneveldébe. 

Z. Zs./WMN: Te viccelsz?

Sz. B.: Nem, tényleg papnak készültem, csakhogy a papneveldében mindennap gyónni kellett. Én meg mindennap bementem, és elmondtam: ma is gondoltam nőkre, és igen, ma is.... Egy nap azt mondta a püspök, gondolkodjak el azon, tudom-e ezt csinálni. Én pedig elgondolkodtam, és rájöttem, hogy nem, úgyhogy hazajöttem. Eközben anyukám megismerkedett egy svájci brókerrel, és kiköltöztünk Genf mellé. Elkezdtem franciául tanulni, de nem éreztem jól magam, honvágyam volt. Miután elváltak a szüleim, az apámmal nagyon keveset találkoztam, de Svájcból felhívtam, hogy hozzájuk szeretnék költözni. Voltam úgy 15-16 éves. Neki addigra lett új családja, felesége, gyereke. Épp Egyiptomban nyaraltak, úgyhogy az ő szüleihez mentem először egy hétre. Ez volt a purgatórium. Aztán a reptéren vártam őket – „Az új gyerek” feliratú táblával. Azóta apáméknál élek.

Z. Zs./WMN: Hogy jutott eszedbe a színészet?

SZ. B.: Sosem voltam túl jó tanuló, máshol járt az eszem. Matematikából felmentettem magam, nem kellett belőle érettségiznem. Először a kaposvári Színművészetire felvételiztem, ahol az első és második rostán tovább is jutottam. De közben kiderült, hogy a gimi utolsó évében meghúztak történelemből és nyelvtanból, így nem mehettem érettségizni, ugrott a felvételi is. Végül Szolnokra kerültem, ahol egy évet játszottam a színházban, majd nekifutottam a pesti Színművészetinek, mert Zsótér Sándor és Börcsök Enikő indítottak osztályt, akik elég komoly húzónevek voltak.  

Ugyanezt meséltem el Nimródnak is, plusz egy aktuális szerelmi nehézségemet, ő meg erre azt mondta, szeretne meghívni castingra. Megtanultam a jeleneteket, és bár elég rossz állapotban voltam lelkileg, jól sikerült a casting. Látszott Nimródon, hogy odavan, ami nagy élmény volt nekem, hogy egy komoly rendező ki meri mutatni az örömét. Mint egy gyerek, olyan volt: hirtelen felcsillant a szeme. Három hét múlva hívott vissza. Addig az osztályfőnököm, Zsótér folyton hívogatott, hogy „Na, kiderült már valami?” Később elmondta, hogy már akkor tudta, hogy megkaptam a szerepet, amikor a casting történt.

Z. Zs./WMN: Mit tartasz a legnagyobb sikerednek?

SZ. B.: Hogy az egyik legnagyobb magyar filmrendező velem akart dolgozni. Azt akarta, hogy főszereplője legyek a filmjének, hogy én legyek a Viszkis, aki egy kultfigura. Ráadásul az egyik kedvenc magyar zenészem, Yonderboi szerezte hozzá a zenét, akinek korábban jártam a koncertjeire. És Zsótér Sándorral is együtt játszom a filmben, aki, ugye, a tanárom.

Z. Zs./WMN: Mennyire volt nehéz a forgatás?

SZ. B.: Maga a forgatás nem volt fárasztó. Az a fárasztó, hogy hatvanfelé kell figyelni. Hogy el kell kéredzkedni a suliból, hogy elérjek a hokiedzésre, hogy ott is tartalékolni kell az energiát, mert még a KRESZ-vizsgára is kell tanulni. Na, ez kurva fárasztó volt. Maga a forgatás már egy nyugodt, békés munkafolyamat volt, ami persze Nimródnak is köszönhető, mert nagyon türelmesen állt minden egyes naphoz. Nyolc hónap alatt csak egyszer borult ki. A Gyorskocsi utcai börtönben forgattunk, nehéz volt bejutni, kevés volt az idő,  közben ment le a nap, necces volt az egész, és akkor egyszerre Nimród kiborult... Állj meg, basszus, egyenesen kell továbbmennünk! Hú, ezt elcsesztük, így a hosszabb utat választottuk. (Mondja nekem hirtelen vezetés közben – Z. Zs.)

Z. Zs./WMN: Dehogy, így gyorsabb, mert nem megyek át a hegyen.

SZ. B.: Nekem azt mondták, hogy az a gyorsabb Szentendrére.

Z. Zs./WMN: Mondom, tíz évig hordtam a gyereket Szentlászlóra, az egy szar út.

SZ. B.: Annyira jó poén lenne... Lehetne azt, hogy ezt beleírd az interjúba? (Beleírtam – Z. Zs)

Z. Zs./WMN: Mennyire fogott meg a nagyjátékfilm, mint műfaj?

Sz. B.: Az első forgatás előtt volt egy próbanap. Azelőtti este én keményen bebasztam, mert iszonyatosan féltem. Írtam is egy hosszú sms-t Nimródnak, hogy én ezt nem fogom tudni megcsinálni. És akkor eljött egy pont, amikor azt mondtam: égjek le, basszanak le, de egész életemben nyomasztani fog, ha nem próbálom meg. Így végül egy életem, egy halálom, megpróbáltam. És rögtön az első forgatási napon egy olyan bankrablásos jelenetet vettünk fel, amihez 30 statisztát és 15 autót használtunk. Elkezdődött a jelenet, elüvöltöttem magam, a statiszták pedig azonnal hasra vágták magukat a földön. És akkor Nimród megnyugodott, hogy jó lesz ez.

Z. Zs./WMN: Mi volt a legnehezebb a filmben?

Sz. B: A kihallgatási jelenet, amire az egész film épül, mert az a kerettörténete. A forgatás felénél vettük fel, stúdióban. Schneider Zoltán csak beszél-beszél, én meg nem csinálok mást, mint reagálok, de hang nélkül, nem beszélhetek – így nagyon nehéz volt. Ez volt az a pont, amikor Nimród félrehívott beszélgetni, hogy minden rendben van-e. Nagyon fárasztó volt, de itt jön ki az igazi mélysége ennek a filmnek: hogy van egy ember, aki elkövetett hibákat, és ezt belátta. A film nem menti fel semmi alól, csak tényeket közöl.

Z. Zs./WMN: Mennyire volt nyomasztó a börtön?

SZ. B.: Nagyon. Miskolctapolcán forgattunk, meg Pesten is. Ott voltak a rabok, hallottad, hogy mi történik köztük. Elég egy párórás látogatás hozzá, hogy az ember ne akarjon bekerülni.

Z. Zs./WMN: Nem félsz, hogy beskatulyáznak mindjárt a pályád elején?

Sz. B.: Szerintem ez nem olyan produkció, ami ronthat az imázsomon. Nyilván valamilyen szinten ráragad majd az emberre, de örülök neki, mert ez egy komoly szerep. Innentől kezdve az a feladatom, hogy ha kapok egy újabb lehetőséget, mert én játszottam el a Viszkis szerepét, akkor legalább ennyi, ha nem több munkát tegyek bele a következőbe is. Soha nem szabad alább adni.

Z. Zs./WMN: Mennyire segített neked Attila a szerep megformálásában?

Sz. B.: Többször találkoztunk, ettünk, ittunk, beszélgettünk. Megismertem, de nem a konkrét kérdéseken keresztül, hanem amikor látod, hogy kihoz egy kiskabátot, amikor beszél, amikor megkínál valamivel. Apró dolgokban látszik, hogy milyen rendszerezett ember, mennyire pontosan beszél, meggondolja, hogy mit mond. Ebből a fajta viselkedésből szűrtem le, milyen lehet.

Z. Zs./WMN: Kell, hogy kedveld az embert, akit megformálsz?

Sz. B.: Nem kell, de én kedvelem Attilát. Inkább az a fontos, hogy megértsem, mit miért tett. Úgy érzem, én ezt megértettem. Én is csináltam hülyeségeket – igaz, más fajsúlyú dolgokat –, és szerintem mindenki csinál ilyeneket. Utólag belegondolva megvolt az oka, miért tettem meg, és, miért épp úgy. És ha az ember ezt be tudja vallani magának, akkor már hozzá tud kezdeni egy ilyen karakter megformálásához. Egyébként gyűlölöm ezt a „karaktermegformálás” szót, mert ez nem ilyen hókuszpókusz.

Z. Zs./WMN: Mi az, amit még senki nem kérdezett meg, és nagyon el akarnál mondani?

SZ. B.: Hogy hányas a lábam.

Z. Zs./WMN: Hányas a lábad?

Sz. B.: 45-ös.

Zimre Zsuzsa

Olvasd el Ambrus Attilával készült interjúnkat is. 

Képek: Sztanó Alma/WMN