Tényleg ellepték a tökök az országot, tök hátán tök, a zöldséges standokon. Szóval, ha már nem tudjuk kikerülni, legalább egyet vásároljunk otthonra, mert ez az egyik nélkülözhetetlen kelléke a Halloweennek. Tetszik, nem tetszik, ez az ősi kelta ünnep évek óta egyre nagyobb teret hódít nálunk is. Amikor egyetemistaként Amerikában éltem, láttam, hogy a Halloween majd' mindenkiből kihozza a gyereket. És ez jó.

Októberben az egész ház csupa szellem, és mindenütt van Jack O'Lantern, azaz sütőtökből faragott lámpás. A gyerekek iskolai, a felnőttek meg céges Halloween-partikra hivatalosak. Meghökkentő átéléssel tervezik a démoni jelmezeiket, gusztustalan ételeket fogyasztanak, és rémisztő filmeket néznek a tévében. Feketébe öltözött zombik, és kaszás emberek lepik el az utcákat, és felvonulva ünneplik a druidák istenét.

Az elején én is idegenkedtem ettől az egész hajcihőtől, mert ebben az időben mi itthon temetőket látogattunk, és az elhunyt hozzátartozóinkra emlékeztünk.

Amikor szembesültem azzal, hogy a Mindenszentek és a Halloween két külön ünnep, és két egymást követő napra is esik, megkönnyebbültem. De hiszen ők ketten jól megférnek egymás mellett! És már húztam is magamra a boszorkányjelmezt.

Ma már a gyermekeim is hasonló lázban égve tervezik ruhájukat. Az iskolában vérben tocsogó (kés a fejben) jelmezekben rohangálnak a fiúk, míg a lányok halott menyasszonyi sminkeket viselnek. A lazábbak pedig egy lepedővel a fejükön, és két lyukkal a szemükön megoldják a szellemjelmezt.

Az iskolai tökfaragó versenyen pedig minden gyerek igazán kiélheti a kreativitását.  Jó mulatság együtt válogatni a megfelelő színű és méretű tököt a zöldségesnél, beleképzelni egy-egy arcot, figurát. Mi itthon idén bevetettük a kézi fúrógépet is, egy tízes fúróval csodákra képes az ember.

Ezek pedig itt a kedvenceim a nagyvilágból. Ha nincs kedved faragni, akkor filccel is rajzolhatsz a tökökre, vagy matricával is díszítheted őket.

Az őszi dekorációkért nem kell messzire menni, parkban, erdőben egy kirándulás alkalmával gyönyörű színű leveleket szedhetünk. A hangulatos dekorációhoz elég akár csak néhány jól összeválogatott darab. Minket ez vár otthon a bejáratnál mostanában:

Ajtódíszt pedig idén csipkebogyóból készítettünk. És a kezünk munkája kivételesen nem itthon, hanem új éttermünkben, a Díszpintyben lóg:

További két ötlet - talán majd jövőre elkészítjük:

Az étkezőasztal sem maradhat ki a játékból, gesztenyék, apró tökök egy tálban. Behozzák a finom, meleg színű ősz hangulatát.

További lakásdekorációs inspirációk:

Kísérteties, vicces, de könnyen elkészíthető dekorációkat a lakás bármely pontján „szétszórhatsz." A befőttesüvegben gézzel bevont pingpong labda, vagy a szintén gézzel körbevont befőttesüveg mosolygós szemekkel pár perc alatt elkészül.

És ha már a lakás minden pontján elhelyeztél valami tökös dekorációt, a konyha sem maradhat ki. A gyerekekkel szörnyes sütiket sütni, tökös brownie-t készíteni szintén elengedhetetlen kelléke a Halloween hangulatának.

A végére hagytam a legnagyobb büszkeségünket. Íme a házi készítésű tökös brownie-nk, amelyet szintén a Díszpinty számára készítettünk:

 

Ujvári Bea

 

Képek forrása: Pinterest, House doctor, Díszpinty Gasztro Bár Facebook