Tacotörténelem

Ahogy sok más ételnél, úgy a halas taco esetében is nehéz pontosan megállapítani, kinek, mikor és hol jutott először eszébe, hogy sült halat pakoljon a kukoricatortillába, majd megtöltse minden földi jóval. Ami biztos – és ez senkinek nem lesz meglepetés –, hogy a mexikói konyha az alapja, de abban már eltérők a nézetek, hogy vajon igazi mexikói ételről van-e szó.

Vannak, akik úgy tartják, hogy először az amerikai–mexikói határ melletti San Diego városában jelent meg ez az étel, mások szerint a mexikói Alsó-Kalifornia államban készítették először. Az igazság talán sosem derül ki, de az legalább közmegegyezés tárgyát képezi, hogy a ma ismert halas taco receptje Alsó-Kaliforniából származik. Ez így hangzik: a kukoricatortillába rántott vagy csak sima sült hal kerül, tesznek rá salátát, fűszeres majonézt, salsát, és néhány csepp lime-levet.

Ez tehát az alap, de én egy kicsit extrább verziót hoztam nektek, ami még így is nagyon gyorsan elkészül.

Kezdjük a hallal!

Hozzávalók

  • 30 dkg harcsafilé
  • egy mokkáskanál római kömény
  • egy mokkáskanál fűszerkömény
  • egy mokkáskanál fokhagymapor
  • egy nagy csipet só
  • bors ízlés szerint
  • olívaolaj

A halas taco nagyon sokféle halból készülhet, a leggyakrabban mégis tőkehalat használnak hozzá az enyhe íze és a szálkamentes húsa miatt. Ezzel el is érkeztünk az első csavarhoz a receptben, amit én alkalmaztam: a messziről jött tőkehalat harcsával helyettesítettem. Tökéletesen passzol, ráadásul hazai, így sokkal fenntarthatóbb választás. 

A harcsafiléket egy sütőpapírral kibélelt tepsibe tettem, mindkét oldalukat alaposan bedörzsöltem a fűszerkeverékkel, meglocsoltam egy kevés olívaolajjal és a 200 fokosra előmelegített sütőben 10-12 perc alatt készre sütöttem.

Jöhetnek a roppanós összetevők!

Hozzávalók a káposztához

  • fél fej káposzta
  • egy teáskanál 10 százalékos ecet
  • egy fél lime leve

Hozzávalók a salsához

  • egy konzervkukorica
  • egy nagy fej paradicsom
  • fél fej lila hagyma
  • egy kisebb marék koriander vagy petrezselyem
  • egy pici csipet só
  • egy fél lime leve

Amíg sült a hal, előkészítettem a káposztát és a kukoricasalsát. A káposztát csíkokra vágtam (de a hatékonyság jegyében le is lehet reszelni), és egy tálban összekevertem egy teáskanálnyi ecettel és a fél lime levével.

Ezután jött salsa: ehhez egy tálban összekevertem a kukoricát, az apró kockákra vágott paradicsomot, az aprított lila hagymát és petrezselymet (friss koriandert ugyanis nem találtam sehol). Picit megsóztam, ráfacsartam a fél lime levét, majd egy kanállal összekevertem. Ha egy kis füstös ízre vágytok, érdemes picit megpirítani a kukoricát.

recept zöldborsó guacamole halas taco guacamole helyett

Amitől szaftos lesz a cucc

Hozzávalók a pikáns majonézhez

  • majonéz
  • pár csepp lime-lé
  • csiliszósz

Hozzávalók a hamis guacamoléhoz

  • 500 g zöldborsó
  • 2 gerezd fokhagyma
  • egy fél lime leve
  • 4-7 evőkanál tejföl
  • bors
  • kis marék koriander/petrezselyem
  • 2 nagyobb fej paradicsom
  • fél fej lila hagyma

Most jön a kedvenc részem: a hamis guacamole. Bár imádom az avokádót, elég drága és kicsit sem fenntartható mulatság, de szerencsére van egy trükköm erre is. Úgy hívják: zöldborsó.

Bizony, a zöldborsó remekül helyettesíti az avokádót, és a tacót nyammogva senki nem mondja meg, hogy nem a trópusi gyümölcsöt kevertük össze némi hagymával és paradicsommal.

A műveletet azzal kezdtem, hogy a zöldborsót bő, sótlan vízben jó puhára főztem, majd leszűrtem, és átöblítettem. Hozzákanalaztam hat evőkanál tejfölt (a mennyiség attól függ, mennyire krémesre szeretnéd a végeredményt), belenyomtam két gerezd fokhagymát, sóztam, borsoztam, és belefacsartam a lime levét. A petrezselyemnek nem vagyok annyira lelkes rajongója (korianderem meg nem volt), ezért kihagytam, de aki szereti, tehet bele egy kisebb marékkal. Ha csak „natúr” hamis avokádókrémet szeretnél csinálni, akkor már csak a turmixolás van hátra. Így is megkóstoltam, de nem fogok hazudni, azért ebben az állapotában még egy kicsit borsóízű a dolog, én pedig elképesztően rühellem a zöldborsót. Ezért fogtam a két paradicsomot, X alakban bevágtam kicsit a csumájuknál, és egy tálban leforráztam. Egy percig hagytam állni a forró vízben, majd kivettem, és lehúztam a héjukat. Felkockáztam őket, majd a fél fej lila hagymát is, ezután a paradicsom felét és a hagymát bedobtam a hamis avokádókrémbe, és még kicsit turmixoltam. Ezután beletettem a maradék paradicsomot, kikanalaztam egy tálkába, és készen is volt a hamis guacamole.

recept zöldborsó guacamole halas taco guacamole helyett

Amit nem használtam fel a tacóhoz, azt tortillachipsszel tunkoltam el filmnézés közben, és már nem mondtam volna meg, hogy nem avokádóból készült a massza, így már jóízűen majszoltam. Ami azért óriási szó, mert tényleg nagyon utálom a zöldborsót (hogy mennyire, annak a családom, és egykori bölcsis nénim, Piroska néni a megmondhatója, aki lelkes pályakezdőként kiszedte nekem anno a zöldborsófőzelékből a borsót, csak hogy egyek valamit. Így sem voltam hajlandó, de innen is üzenem neki, hogy azóta is nagyra értékelem ezt a gesztusát).

Így viszont nagyon finom ez a számomra utálatos zöldség, szóval, ha nálatok is tiltólistás a zöldborsó, akkor is érdemes kipróbálni.

A hamis avokádó után már csak a pikáns majonézt kellett összedobni, ami egy mindössze pár másodperces művelet. A majonézt pár csepp lime-lével összekevertem, és ezen a ponton jöhetne bele a csiliszósz is ízlés szerint, de mivel a barátom nem ehet csípőset, én most kihagytam. 

Összeszerelési útmutató

Amint készen vagyunk mindennel, már nincs más dolgunk, mint összerakni a tacót. Ehhez felforrósított serpenyőben kicsit megpirítottam a kukoricatortilla-lap mindkét oldalát (amit készen vettem a boltban, ugyanis nem vagyok nagy barátságban a tésztákkal, ami az elkészítésüket illeti). Ezután bőségesen megkentem a guacamoléval, ment rá a káposzta, majd a csíkokra vágott hal. Rápúpoztam egy adagot a kukoricasalsából, majd jött a majonéz, és ezzel kész is van a halas taco.

recept zöldborsó guacamole halas taco guacamole helyett

Igazán tápláló és egészséges ebéd vagy vacsora lehet belőle, meleg szívvel ajánlom, hogy próbáljátok ki!

A képek a szerző tulajdonában vannak

Dián Dóri