Húst eszünk tegnap és holnap, de sohasem ma!

1944. október 9-én a kormány rendeletben tiltotta meg, hogy az éttermek húsételt szolgáljanak fel hétfőn, pénteken, szombaton és vasárnap. Ebbe a belsőségek nem számítottak bele, illetve a harmad- és negyedosztályú helyek, ám azok is csak gulyást és főtt húst kínálhattak. A korlátozás november 16-án lépett életbe, ám a korabeli beszámolók alapján nem igazán verte padlóhoz a lakosságot, hiszen amúgy is kevesen engedhették meg maguknak a rendszeres étterembe járást. Öt évvel korábban már amúgy is „hústalan” napnak nyilvánították a hétfőt és a pénteket, így hozzá voltak szokva az emberek.

A statisztikai adatok szerint az 1934 és 1938 közötti esztendőkben 33,2 kilogramm húst ettek az emberek fejenként Magyarországon, 1985-ben 76,9, 2018-ban pedig 75,8 kilót.

Utóbbi adatot talán annak fényében is érdemes megvizsgálni, hogy zöldségből és gyümölcsből négy éve fejenként 205,1 kilót pusztítottunk el egy év alatt.

Annak ellenére tehát, hogy az utóbbi időben sokkal elterjedtebb lett a vegetáriánus, illetve a vegán életmód, hogy kezdünk tisztába jönni a húsfogyasztásnak a környezetre gyakorolt terheivel, a fenntarthatatlanságával, illetve egyre több lehetőségünk van (vagy lenne…) zöldségalapú ételeket rendelni az éttermekben is, mégsem fogyasztunk lényegesen kevesebb húst sem idehaza, sem globális szinten: a világ húsfogyasztása az elmúlt 20 évben megduplázódott. (Persze, ez a szám távolról sem egyenlően oszlik el az országok között, a gazdagabb országokban jóval többször kerül hús a tányérokra, mint a fejlődő országokban.)

Még mindig gyakran hangzik el az az érv a húsmentes fogásokkal kapcsolatban, hogy az ember nem nyúl, hogy beérje sovány és íztelen zöldekkel, holott ennél nagyobb zöldséget nem is lehetne beszélni (majdnem azt írtam: marhaságot, de nem, bizony hogy nem!). A pár évvel ezelőtti zöldséges kihívásom – amikor egy teljes éven át odafigyeltem arra, hogy sok zöldséget, gyümölcsöt egyek, és azt az Instagram-oldalamon is végig dokumentáltam – számomra azt is bebizonyította, hogy

a zöldségeket sokkal ízletesebben el lehet készíteni, mint a húsokat, de emellett is számtalan csodás előnyük van.

Ezzel persze nem azt akarom mondani, hogy most azonnal fordíts hátat a hentesednek, töröld le a hamburger- házhozrendelő appokat a telefonodról, és mostantól Hófehérkeként trillázva járd a világot, miközben madárkák szállnak a válladra, mókusok dörgölőznek a lábadhoz, és őzikék pislognak rád hálásan, amiért nem eszed meg őket. 

Nem mindenkinek megfelelő a vegetáriánus életmód, amellett én nem is hiszek az elvágólagos, szélsőséges dolgokban. Az viszont biztos, hogy neked és a környezetnek is jót tesz, ha csökkented a húsfogyasztásodat (például évi maximum 20 kilogrammra, ami már jelentős javulást eredményezne, állítják kutatók). Inkább kevesebbet egyél, de az legyen a lehető legjobb minőségű, és fenntartható (azaz nem nagyüzemi) gazdaságból származó. 

Hogy segítsek elindulni a változás útján, hoztam neked egy olyan receptet, aminél egész biztosan nem fogja senki sem az asztalt verni húsért kiáltozva, mert őszintén szólva cseppet sem hiányzik belőle. Bár nem vagyok híve az „alkossuk meg a nagyon húsos ételek vegán verzióját” mozgalomnak, és őszintén szólva a röhögőgörcs környékez a szejtánból készült rántott rákfarok, szójás „rántott csirke” és a cékla „Wellington-bélszín” hallatán (hiszen olyan izgalmasak tudnak lenni a zöldségek alanyi jogon is, semmi szükség rá, hogy imitálásra használjuk őket), most mégis egy pofonegyszerű vegán pekingi kacsát hoztam.

Laza 20 perc alatt megvan, és egyszerűen nem lehet abbahagyni.

Vegán pekingi kacsa receptje

A laskagombákat (én két doboz gombával számoltam három főre… aztán szurkoltam, hogy megehessem egyedül. Szóval egydoboznyival szerintem neki se állj!) csíkokra tépkedtem, megszórtam két kiskanál kínai ötfűszer-keverékkel, egy kiskanál sóval, egy púpos evőkanál keményítővel, majd olívaolajon időnként megforgatva, két ütemben (hogy jól megpiruljon), 10 perc alatt készre sütöttem. Ha a keményítő miatt összeáll egy-egy nagyobb tömbbé, nem kell aggódni, csak húzkodd szét két villa segítségével.

Amíg a gomba sült, (kicsit ducibb) julienne-re vágtam a kígyóuborkát és az újhagymát.

Végül jöhet az összeszerelés: a kínai tortilla-/pekingikacsa-tésztalapokra (amiket az ázsiai boltokban lehet kapni, általában a mélyhűtőkben) egy fél kiskanál hoisin szószt kentem, erre ment rá a gomba, majd a hagyma, uborka, végül feltekertem – és roppant elégedetten bekebeleztem. 

A képek a szerző tulajdonában vannak

Fiala Borcsa