Alapember a konyhában: akinek a főzés nem alkalmi kaland, hanem igazi szerelem

Szerencsére igen gyakori emberfajta, és külön öröm számomra, hogy a mi háztartásunkban a férjem képviseli ezt. De mindig volt a közelemben ilyen ember, pont ezért tartozom egy másik kasztba. Néha természetesen csak a kötelesség hajtja ezt a típust, mégis láthatóan boldog, amikor főzhet.

Ők azok, akiknek nem folyik a víz a hátukon a nagy melótól, hanem könnyedén oldanak meg minden feladatot. Nem kevergetnek egyfolytában, nem ellenőrzik feszülten, hogy minden a recept szerint megy-e, hanem „lazán odateszik”.

A bevásárlástól az evésig, minden örömteli számukra, mégsem rabjai a konyhának. A férjem és az anyukám is simán tud egy négyfogásos menü elkészítése közben beszélgetni, olvasgatni, tanulni a gyerekkel, vagy kicsit pötyögni a laptopon. Aztán csak úgy „érzésre”, pont a tökéletes pillanatban mennek kavarni, fordítani a húst, feljebb/lejjebb venni a gázt, besűríteni, előkészíteni a második etapot, vagy ellenőrizni a sütőt.

Irigylésre méltó, ahogy nyomják, így szerintem nekik dukálna a legjobb konyha. Nem a legmodernebb, nem a legletisztultabb: a legkezesebb. A kezes konyhába kell egy, vagy – ha valaki vérprofi, és van elég pénze – két jó sütő, és egy nagyon jó tűzhely. Az ilyen megszállott „paralel-főzők” megérdemelnek egy hatrózsás gáztűzhelyt, de ha nincs gáz, akkor például indukciós lapot. Egy-egy könnyed mozdulattal hozzá kell férniük az alapanyagokhoz is: a hűtőhöz, a fűszertartókhoz, kanalakhoz, tálakhoz és fazekakhoz.

Az sem árt, ha a mosogató is a közelben van, és sok edényt képes elnyelni. Náluk különösen fontos, hogy a lakás szerves része legyen a konyha, akár amerikai, akár egy olyan nagy helyiség, ahol van fotel vagy kanapé, és le lehet ülni a szünetekben kicsit relaxálni, olvasni, beszélgetni, illetve az időzített sütő sípolására felébredni a bóbiskolásból.

Nem kérdés, hogy a szerkesztőségből ilyen konyhát Borcsának szeretnék a legjobban, de semmiképp nem fehéret! Neki valami igazán jó szín dukál!

Legyen zöld, mint a fűszernövények, vagy akár fekete, mint a Martens bakancsai!

A trendszetter „teki”

Az ember, akinek minden perce ki van számolva, aki rohan, mert időben kell elkészülnie mindennel, és még a kávéval sem ér rá pepecselgetni. Neki nagyon ajánlatos az új trendekkel ismerkedni, és jó alaposan megtervezni egy szép, natúr, letisztult konyhát, ami még dizájnelemként is funkcionál a praktikus lakásában.

A legújabb trend szerinti, úgynevezett 3.0-ás konyhák tökéletesek lehetnek számára.

Bevásárlás közben például fölösleges agyalnia, hogy mit kell venni (ez amúgy mindenkinek jól jönne), mert az okostelefonról még a hűtőbe is benézhet.

De előre beprogramozhatja a kávéfőzőt reggelre, hazafelé a kocsiban beindíthatja a sütőt előmelegítésre, és már csak gyorsan be kell dobni a Wellington-bélszínt, amit remélhetően a konyha (ha elég okos) rendesen előkészített számára.

Egy ilyen szuperszonikus konyhát szívesen berendeznék a Szentesinek, de csak azzal a kitétellel, hogy legyen benne valami jó piros elem. Mondjuk, marokkói csempe… vagy minden kisgép, kanál, tányér, lámpa tündököljön piros színben.

„Teki”-konyhát, de sokkal légiesebben, letisztultabban Szőcs Lillának is szívesen megszavaznék, azzal a feltétellel, hogy minden gép egy kvízkérdés megválaszolása után induljon el. Bocs, Lilla!

Egyébként a rohanósoknak valamilyen jó pasztellszínt ajánlanék, hogy a pörgésben megnyugtassa az idegeiket.

Alkalmi konyhai kalandor

Izgalmas típus az alkalmi főző is, aki általában nagyobb felkészülés, óriási felhajtás és nagy mennyiségű – részben teljesen felesleges – cucc bevásárlása után, teljes figyelmével az elkészítendő kajára koncentrál. Mindent pontosan kimér, izgul, egy percre nem kalandozik el – még egy öt órán át rotyogó leves mellől sem –, ellenőrizve annak minden stációját.

Egy tablet, egy laptop, két szakácskönyv, meg az anyukája által lediktált recept az állandó támasza. Több óra is kell, hogy bele tudjon lazulni a főzésbe, vagy igazán élvezni tudja azt. Addig viszont nem baj, ha – a tűzhelyet figyelve – néha le is tud ülni egy konyhapulthoz, esetleg a jól kialakított konyhaszigethez, különben félő, hogy rámegy az idegrendszere és az egészsége a főzésre. Mire kész van az étellel – ami persze tökéletes, mert a cél alapvetően ez –, addigra ő maga már egy falatot sem képes lenyelni a sok kóstolgatástól, így örömmel eteti nagyszámú baráti társaságát vagy családját.

Ha egyedül él, akkor erős dobozolásba kezd, bízva abban, hogy másnap, vagy a fagyasztóból kiszedve bármikor örömmel fogja enni a főztjét, de soha többé rá sem néz, csak amikor üríteni kell a hűtő tartalmát.

Ő a kihívást, a konyha meghódítását szereti alapvetően. Ehhez egy olyan konyha dukál, ami fenséges, de barátságos színű. Modern, sok természetes és helyi fénnyel, egy-egy régi bútordarabbal otthonossá és nyugodttá téve a kihívás terepét.

Ezt a konyhát Gyárfás Dorkának ajánlanám, de azt hiszem, kicsit én is ilyen vagyok, kivéve, ha sütésről, sütikről van szó: akkor egészen más személyiséggé változom. Ettől azért a konyha maradhat a fent leírt módon. Legyen méregzöld, strapabíró, de légies konyhapulttal, sötét falakkal, és sok természetes fénnyel.

Nagycsaládos, és/vagy sokbarátos

Egyik kedvencem! Egész álló nap tudnám nézni, mert úgy használja a konyhát, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, hogy egyszerre ír házi feladatot, intézi a levelezéseit, LEGOzik a gyerekkel, és mellékesen összedob valami isteni kaját, szinte észrevétlenül. Ennek a típusnak a pandantja, aki a barátait már az előkészületek közben rendesen itatja, szórakoztatja, és olaszos energiáit mintegy show-elemként felhasználva főz valami ellenállhatatlan indiait, grúzt vagy vietnámit.

Neki nagyobb terű konyha dukál, legyen az modern, rusztikus, de legjobb a kettő keveréke. Nagyon fontos, hogy legyen benne  sziget, ne kelljen háttal intézni a kismillió más teendőt, és nem baj, ha a szigeten van a mosogató és a főzőlap is. A pult vagy sziget másik oldalán pedig maradjon kényelmes tér a gyerekeknek, barátoknak, családnak. Akár a bárszékes megoldás, akár egy óriási asztal is jól mutat a pörgő, interaktív konyhájában.

Ebben a szerepben többeket is el tudok képzelni az irodából, de leginkább Tóth Flórát, – bár Fiala Borcsa és Szentesi is csodásan illene ide is.

Tradicionális, öko, ugyanakkor a nyugalom és szépség szerelmese

Ennek a típusnak a konyha melege számít, az, hogy olyan környezetben alkothasson, ahol akár egész nap szívesen tölti az időt.

Nem fontos, hogy amerikai konyhája legyen, inkább egy funkcionális, de otthonos tér dukál neki, ahova, ha akar, el tud vonulni a család elől, de ahol – nagy beszélgetések mellett – meg is lehet váltani a világot. Vagy egy letisztult, praktikus, fából készült bútorra szavaznék sok helyi, meleg fénnyel (de semmiképpen ne legyen fehér), vagy valamilyen meleg színű bútorra, hogy nyugtassa a lelkét.

Megkockáztatom, hogy egy olyan modern, de mégis klasszikus tűzhely is passzolna ebbe a konyhába, ami fatüzelésű.

Nemcsak elképesztően jó a hangulata, de ha épp se gáz, se áram nincs a lakásban, akkor is bőszen hódolhat a konyhaművészetnek. Nem mellékesen pedig – az amúgy mindenkinek erősen ajánlott – öko-vonal mentén, a papírhulladékot le sem kell vinni a szelektív kukáig.

Kurucz Adrinak és Both Gabinak is szívesen berendeznék egy ilyen konyhát, ami minden jóval fel van szerelve.

De a legjobb a konyhákban, hogy minden stílust ügyesen lehet keverni, pont, mint a fantáziadús ételeknél, amiket elkészítünk bennük.

Marossy Kriszta