Mark Zuckerberg – a nálunk egyelőre nem elérhető – Instagram Broadcast csatornáján és a Meta saját blogján konferálta fel a Facebookot és az Instagramot érintő Meta Verifiedot, amelyet már a héten bevezetnek Ausztráliában és Új-Zélandon. Ennek értelmében mostantól

a felhasználók új előfizetési csomagot érhetnek el, amely a szigorúbb fiókellenőrzés mellett nagyobb láthatóságot és egyéb plusz, kiegészítő tartalmakat kínál a felületeken,

megteremtve ezzel a lehetőséget arra, hogy a tartalomgyártók még inkább a közösségeik építésére összpontosíthassanak a lehető legnagyobb biztonságban.

A Meta Verified az Instagramon vagy a Facebookon közvetlenül megvásárolható, webes böngészőn keresztül vagy mobilos applikációból. A havi előfizetést az interneten keresztül 11,99 amerikai dollárért (kb. 4300 forint), Android és iOS rendszeren keresztül pedig 14,99 dollárért (kb. 5380 forint) lehet megvásárolni – a magasabb ár vélhetően a Google és az Apple által az alkalmazáson belüli vásárlások után felszámított jutalék következménye. Az árért cserébe a felhasználók az alábbi szolgáltatásokhoz jutnak hozzá:

  • A hitelesítést igazoló kék jelvény, amely megerősíti, hogy a felhasználó a fiókját hivatalos személyazonosító igazolvánnyal hitelesítette.
  • Magasabb fokú védelem a személyiséglopások ellen, az olyan gyanús felhasználók intenzívebb fiókfigyelése, akik egyre növekvő online közönséget elérő profilokat célozhatnak meg.
  • Elérhetőbb ügyfélszolgálat, valódi személlyel való összekapcsolás egy-egy felmerülő probléma esetén.
  • Megnövelt láthatóság és elérés a platform egyes területein – például a keresésekben, a hozzászólásokban és az ajánlásokban.
  • Exkluzív funkciókhoz való hozzáférés, amelyekkel egyedi módon fejezheti ki magát a felhasználó. Például egyedi matricák, amelyek a Történeteken és a Reel-videókon helyezhetők el, továbbá havonta száz ingyenes csillag, ami az a digitális valuta, amellyel a felhasználók a szerzőket jutalmazhatják.

A hitelesítés legfontosabb célja az, hogy a felhasználók biztosak lehessenek abban, hogy a másik fél valóban az, akinek mondja magát, valóban megbízhatók az általa közzétett tartalmak, éppen ezért

a Meta Verifiedot rendkívül erős szabályozási rendszer egészíti ki:

  • A hitelesítéshez a fiókoknak meg kell felelniük bizonyos minimumoknak, amelyek egyrészt a múltbeli tevékenységekre és közzétételi előzményekre vonatkoznak – vagyis friss profilok nem igényelhetik a hitelesítést –, és a kérelmezőnek legalább tizennyolc évesnek kell lennie.
  • A felhasználónak ezután egy hatósági okmánnyal kell a személyazonosságát igazolnia, amely megegyezik az általuk igényelt Facebook- vagy Instagram-fiók profilnevével és fényképével.

Ebből kifolyólag, ha valaki a hitelesítés után meg akarja változtatni a profilon megjelenített nevét, a felhasználónevét, a profilképét vagy a születési dátumát, újra át kell esnie a Meta Verified ellenőrzési folyamatán, és az előfizetést is meg kell újítania, lefordítva: ha valaki egy új képet lőtt magáról vagy a nevét változtatná meg, csengetnie kell.

Vajon valóban van hozzáadott értékük ezeknek a funkcióknak? 

A felhasználóknak érdemes mérlegelniük, valóban megéri-e számukra az előfizetés átszámítva havi 4-5 ezer forintért, ráadásul úgy, hogy a Meta Verified jelenleg csak magánszemélyeknek elérhető, üzleti profiloknak nem. Pillanatnyilag tehát elsősorban mindez azoknak érdekes, akik biztosak szeretnének lenni abban, hogy az a magánszemély, akit követnek, vagy akivel csetelnek, biztosan nem álprofilt használ.

Kérdés, hogy egy magánszemély esetében van-e valódi jelentősége annak, hogy adott gondjával élő személyhez fordulhat az ügyfélszolgálaton, vagy hogy jutalmazhat más szerzőket. 

További érdekesség, hogy a fizetős hitelesítést elsőként bevezető Twitter az előfizetésért cserébe kevesebb hirdetést kínált a felhasználóknak, erről a Facebook és az Instagram esetében nincs szó.

Joggal merülhet fel kérdésként az is – ha egy pillanatra megfeledkezünk a kapitalista világ működésének alapelvéről –, hogy vajon miért kell fizetni a biztonságért,

miért nem alapvetés egy ekkora giga techcég esetében, hogy a felhasználókat minden eszközzel védi a csalóktól? Miért kérnek ezért külön pénzt?

No meg az is kérdés, a felhasználók hogy reagálnak majd.

Ti hajlandók lennétek ennyit fizetni havonta, hogy hitelesítsétek a profilotokat?

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images / anyaberkut

Krajnyik Cintia