Hashtag neviddki

Több zárt Facebook-csoport tagja vagyok, és a „felkavaró” mellett a „neviddki” a hashtagek állócsillaga, mégis rendszeresen kerülnek ki posztok – pedig inkább kis létszámú és régóta változatlan összetételű csoportokról van szó. De egyáltalán milyen szabályok vonatkoznak a Facebook-csoportokra?

A Facebook saját irányelvei szerint a csoportokkal kapcsolatos minden döntés az admin(ok) kezében van, akik akár pár kattintással nyilvánossá tehetnek egy korábban privát csoportot.

De szerintem hétköznapi, emberi logikával annyira bízhatsz egy csoport titoktartásában, mint amennyire a legkevésbé megbízható csoporttagban bízol. Szóval praktikusan semennyire. 

Villányi Gergő digitális pszichológia szakértő azt mondja, sajnos az internetes kommunikáció nem segíti elő az empatikus hozzáállást: „Mivel egy-egy ilyen helyzetben nem egy hús-vér embert látunk magunk előtt, csak szavakat egy monitoron, tulajdonképpen dehumanizáció történik, és hajlamosak vagyunk a neten kommunikáló embereket egy véleménybuboréknak látni. Ráadásul

az internet bizonyos típusú anonimitást jelent, ami egyfajta sebezhetetlenségérzetet ad, hiszen a netes bántásoknak a legtöbbször nincs következményük.

Kutatások is igazolják, hogy a túl sok online idő csökkenti az empátiát, így az online felületeken sokkal gyakoribb a bullying, és persze az etikátlan viselkedés. Mert valójában megosztani másokkal egy privátnak szánt információt szimpla hibás emberi viselkedés, amit az empátia hiánya okoz. Ráadásul ez gyakran társul megszégyenítéssel, ami pedig már a bullying kategóriájába tartozik. Online közegben kevésbé tudunk uralkodni az érzelmeinken (főleg a negatívokon), sokkal gyengébbek a fékek a korábban már említett dehumanizáció és csökkent empátia miatt. Viszont ugyancsak az online közegben jellemző, hogy sokkal hamarabb bízunk meg a másikban akár ismeretlenül is, és akár pár óra alatt eljutunk olyan témákig, amikhez offline napok, hetek kellenének. Ez sok online átverés alapja is.”

A Facebook-csoportokra egyébként egészen más jogi szabályok vonatkoznak, mint a bármilyen felületen történt üzenetváltásokra, ezt megerősíti dr. Osztopáni Krisztián adatvédelmi ügyekkel foglalkozó ügyvéd is: „Az internetes kommunikációban is fontos szétválasztani a magántitok és a levéltitok fogalmát, amelyet a polgári törvénykönyv szabályoz. A magántitok sokkal több dolgot ölel fel, például az élőszóban közölt titkokat is, amire értelemszerűen nem terjed ki a levéltitok.

Magántitoknak minősül minden olyan információ, amelynek titokban tartásához a »titok gazdájának« érdeke fűződik, függetlenül a kommunikációs formától, amiben megosztja ezt akár egyetlen emberrel, akár egy szűk körrel.

Ennek ellenére fontos különbséget tenni a kettő között, és ezt egy példával is tudom szemléltetni: ha valaki létrehoz egy adott iskolai osztályba járó gyerekek szüleit érintő Messenger-levelezőcsoportot, akkor az ott folytatott levelezés nem tér el attól, mint ha csak két szülő levelezne egymással, és e csoportos levelezésre automatikusan kiterjed a »levéltitok védelme«. Tehát például, ha egy ilyen szülői levelezésben az egyik szülő bírálja azt, hogy az iskolában milyen unalmas és fölösleges pénzkidobás volt az ünnepség, és ezt valaki, aki ezzel nem ért egyet, kifotózza, és elküldi, mondjuk, az iskola igazgatójának, akkor ez a személy megsértette a levéltitkot, hiszen a szülő a bírálatát nem a nyilvánosságnak szánta, illetve nem is az igazgatóval szerette volna közölni.

Ugyanakkor abban az esetben, ha ugyanez a szülői közösség a Facebookon egy zárt csoportot hoz létre, és a szülő akár egy posztban, akár egy kommentben bírálja az ünnepséget, és ezt valaki kimásolja és továbbítja az iskola igazgatójának, akkor ott viszont nyilván nem merülhet fel levéltitok sérelme, hanem legfeljebb a magántitok sérelme jöhet szóba. Szerintem jó érveket lehetne felhozni amellett, hogy egy ilyesfajta bírálat miért is tekinthető magántitoknak (zárt csoportban tette, meghatározott címzetti körnek, nem akarta nyilvánosságra hozni a véleményét), ha a bíróságra jutna egy ilyen ügy. Egy iskolai ünnepség nem olyan súlyú közügy, amellyel összefüggésben lehetne korlátozni a szülőnek a magántitokhoz való jogát.”

De ezek szerint létezik olyan súlyú közügy?

Privát beszélgetést kifotózni majdnem mindig tilos – hiába csináljuk

De vannak olyan helyzetek, amikor egy-egy levelezés témája fontos közügy, ezért mégis jogos annak a nyilvánosságra hozatala. Osztopáni Krisztián erre konkrét, 2020. májusi bírósági ítéletet hoz példának: 

„Egy egyetemi docens és egy PhD-hallgató között kollegiális viszony jött létre (úgy volt, hogy a tanár lesz a PhD-hallgató témavezetője, aztán másképp alakultak dolgok), és ennek keretében a tanár megkereste a PhD-hallgatót azzal, hogy szeretné kibérelni a hallgató által hirdetett lakást. A tanár alacsonyabb bérleti díjat akart volna fizetni, mint amit a hallgató kért, ugyanakkor cserébe konzultációkat nyújtott volna a PhD-hallgatónak. Ezt a hallgató nem fogadta el, majd erre a tanár a közöttük folyó e-mailezésben azt írta, hogy »A sikert nem adják ingyen. Ha szeretnél ledoktorálni, ahhoz áldozatokat kell hoznod, mégpedig olyan áldozatokat, amiket én határozok meg. Ha most épp anyagit, akkor anyagit, máskor pedig másmilyent.« Ezt követően a PhD-hallgató sem a lakást nem adta ki, sem pedig témavezetőnek nem őt választotta. 

 

Amikor néhány hónappal később a tanár az egyetem egyik intézetének vezetője akart lenni, akkor a Facebookon egy zárt csoportban megfogalmazta az intézet jövőjével kapcsolatban írt elképzeléseit. A hallgató a poszt alá a következőt kommentelte: »A sikert nem adják ingyen. Ha szeretnél ledoktorálni, ahhoz áldozatokat kell hoznod, mégpedig olyan áldozatokat, amiket én határozok meg. Ha most épp anyagit, akkor anyagit, máskor pedig másmilyent. Kedves NÉV (az ítéletben anonimizálásra került az oktató neve), ezt még szeptemberben küldted nekem, természetesen ezt a ’segítséget’ vissza is utasítottam. De hé, lehet ez is nyilvános?! ’Nemes’ tetteidet erős hangsúllyal aláhúzná!

Te tényleg nem válogatsz eszközökben?! Van neked Istened vagy hazád?«

A bíróság szerint, habár egyértelmű, hogy a levéltitok és a magántitok védelme alá tartozik a tanár levele, de közéleti vitában a Ptk.-ban szerepelő személyiségi jogok (így például a levéltitokhoz való jog) szükséges és arányos módon korlátozhatók. Az, hogy milyen jellemű ember is lesz egy egyetem intézetének vezetője, hozzátartozik a közügyek szabad megvitatásához. Vagyis a tanárnak ez a kijelentése már kilépett a »magánszféra« keretei közül, ráadásul maga jelentkezett egy közéletiszerep-vállalással együtt járó tisztségre, és emiatt nem jogsértő, ha ezzel a közéletiszerep-vállalással összefüggő kijelentéseket közzéteszik, függetlenül attól, hogy azok egy magánlevelezésben szerepeltek.”

Ha viszont nem áll fenn a közéletiszerep-vállalással kapcsolatos összefüggés, akkor még birtokolni is jogsértő valaki másnak a magánlevelezését.

Erről is született már bírósági ítélet:

„A perben szereplő házasság fennállása alatt az egyik házastárs a cégén keresztül egy »céges« mobiltelefonszámot adott a másik házastársnak. Amikor a felek között megromlott a házasság, és megkezdődött a válóper, akkor a cégvezető házastárs letiltatta ezt a számot, hogy megnehezítse a másik fél életét. Emellett néhány héttel később a SIM-kártyát is kivette a mobilból a házastársa hozzájárulása nélkül, mondván, az a cégé és másik munkavállalónak akarja adni. Ezen a SIM-kártyán nyilván rajta voltak a másik házastárs üzenetei is. A házastárs a SIM-kártyát végül nem adta oda a cég más munkavállalójának, azonban néhány hónappal később újra aktiválta, de elmondása szerint nem nyitott meg egyetlen üzenetet sem. A bíróság ennek nem is tulajdonított jelentőséget, hanem kimondta, hogy

önmagában a »birtoklási helyzet« másik fél hozzájárulása nélküli megváltozása jogsértőnek tekinthető, és a magánszférába történő olyan behatolás, amely magántitoksértést valósít meg.

A bíróság kijelentette, hogy a jogsértés megvalósulásához nem szükséges az üzenetek jogosulatlan felhasználása vagy nyilvánosságra hozatala.”

Becsületsértés és bosszúpornó

A válóper során birtokolt privát üzenetek már előrevetítik a még ennél is rémisztőbb lehetőséget: a szakítás, válás után birtokolt intim fotók kérdéskörét. Villányi Gergő azt mondja, ilyen helyzetbe igazából bárki kerülhet a digitális kor gyermekei közül: „Ezzel nehéz mit kezdeni, mert nagyjából mindenkivel megesik ilyesmi, aki azóta él szerelmi életet, amióta ennyire áthatja a mindennapjainkat a digitális jelenlét. Akik régebben születtek, ma már nem is létező felületeken vagy e-mailben küldték egymásnak a digitális fényképezőgéppel készített fotókat vagy a pikáns tartalmú sms-eket. Ideális esetben természetesen ez nem kerül ki, de sajnos megtörténhet, hogy mégis.

Maga a bosszúpornó kifejezés visszautasítás vagy szakítás után valakinek a legálisan vagy illegálisan megszerzett intim képeinek a publikussá tétele, esetleg másoknak megmutatása nem online felületeken. Célja az áldozat megalázása.” 

Ez jogi szempontból a becsületsértés kategóriát meríti ki, ugyanúgy, ahogy az is, ha valakit mindenféle sértő jelzővel illetnek nyilvánosan. Osztopáni Krisztián beszámolója szerint ugyanakkor van olyan ügy is, amikor bizonyos becsületsértőnek minősíthető jelzők nem egy adott embert, hanem a pillanatnyi viselkedését írják le – jogosan, és abban az esetben a becsületsértés nem állja meg a helyét.

  

Sajnos az összes pszichológiai és jogi információ azt támasztja alá, hogy hiába jogtalan és etikátlan egy csomó dolog, ami az online felületeken történik, mégis megtörténik. Így a legjobb, ha mi magunk a lehető legnagyobb körültekintéssel járunk el a saját magunkról posztolt vagy bárkinek elküldött információk tekintetében. De ez nem véd meg mindentől. 

Tóth Flóra

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images / Jamie Grill