„Attól, hogy ügyesebben bánik a kütyükkel, mint mi, még nem hagyható magára az online térben a gyerek!” – A családok és a digitalizáció jövőjéről

–

Ha valami átszőtte az elmúlt másfél évünket, és egyben ki is jelölte a fejlődés lehetőségeinek útját, az kétségkívül a digitalizáció volt. A jövőnk pedig nagyban attól függ, hogy milyen következtetéseket vonunk le ebből, és milyen úton haladunk tovább együtt, amiben minden generációnak úgy jut fontos szerep, hogy köztük párbeszéd, együttműködés alakuljon ki.

Kurucz Adri a bevezető kérdésével rögtön belevágott a téma közepébe, azt firtatva, vajon hogyan megyünk tovább együtt, hogyan formáljuk a „régi” világot, milyen lesz a már gyakorta emlegetett „új normális” életünk?

Herczeg Zsolt ezzel a kifejezéssel óvatosan bánna, hiszen szerinte „aki az új normálist emlegeti, az feltételezhetően a régit nem tartotta annak”.

Ő inkább úgy látja, hogy az „új normális” kifejezésben valójában az az igény fogalmazódik meg, hogy visszakapjuk a régi életünket: legyen valódi szabadidőnk, a gyerekek intézményekbe járhassanak, a szülőknek pedig ne kelljen egyszerre helytállniuk minden fronton, beleértve a pedagógusi szerepkört is. És fontos szólni a társadalom kevésbé privilegizált helyzetben lévő rétegeiről, az ő helyzetük ellehetetlenült, elvesztették a munkájukat, a tetőt a fejük fölül, és már az óriási dolog lenne, ha az egzisztenciális biztonságukat visszakapnák. 

Szabó Béla szerint azonban az elmúlt időszak leginkább azt mutatta meg, hogy a digitalizáció nem ördögtől való, sőt.

Ha kényszerűségből is, de végre elkezdtük másként használni az eszközöket, és ennek fényében az „új normális” szónak igenis van létjogosultsága. Az a lényeg, hogy a körülményekhez képest a számunkra legkedvezőbb módon alakítsuk ki a jövőt.

Ehhez kaptunk sokféle tapasztalást az elmúlt évben, ami jó alapként szolgálhat ahhoz, hogy a jövőben a korábbinál tudatosabban irányítsuk a digitális életünket. 

Szücs Szilvi mediátor szerint az irányítást már átvettük, a feladatunk most inkább az, hogy rezonáljunk a világra. De hogy mit is rejt magában ez a rezonancia?

Nem mást, mint szerzett tudást, önismeretet, kontrollt, hogy az elképesztő mennyiségű adatot, információt képesek legyünk megszűrni, a számunkra lényegest kiválasztani úgy, hogy azt aztán a mindennapi, nem online életünk szolgálatába állíthassuk, kiegészítve és építve vele az offline valóságunkat.

Mert így valóban teljesebb, gazdagabb életet élhetünk a digitalizáció által, de csak ha figyelünk az egyensúlyra.

Szilvi, akinek szívügye a kamasz-felnőtt kommunikáció segítése, elmondta, hogy ma Magyarországon egymillió-kétszázezer tinédzser él, akik egy ideje a negyven-ötven éves szüleikkel vannak összezárva. Technológia ide vagy oda, egyre nyomasztóbb, elszigeteltebb a létezésük, és a megfelelő óvintézkedések mellett nekik lenne a legfontosabb kiszakadniuk a digitális térből, és az életkoruknak megfelelő „offline” szociális életet élni.

 

Milyen egy hibrid rendszer, és vajon tényleg jó lenne-e nekünk?

Herczeg Zsolt saját home office tapasztalatai alapján és azt látva, hogy kicsi gyerekei milyen természetességgel kezelték a megváltozott létet, techoptimistává vált az elmúlt másfél évben. Bár hangsúlyozta, hogy szerinte a hibrid rendszer csak akkor működhet jól, ha visszatérhetnek a valós, személyes kapcsolatok is, és „kigyomlálódik” belőle a kényszerhelyzet tudata. Azaz, ha praktikus okokból, nem muszájból helyettesítjük olykor a személyes jelenlétet a digitálissal, és ez megkönnyíti az életünket.

Szücs Szilvi tisztában van vele, hogy az elmúlt időszakban egy csomó dolgot lehetetlen lett volna megoldani, ha nincs digitalizáció, mégis pesszimistább a hibrid létezéssel kapcsolatban. A kamaszok állandó digitális jelenléte és elmagányosodása miatt ő nem hiszi, hogy a hibrid rendszer a továbbiakban valódi megkönnyebbülést hozna a számukra.

Szabó Béla erre azt mondja, hogy a „hibrid világ” kifejezést nem a kamaszok alkották, hanem mi, felnőttek próbáljuk ezzel kijelölni a magunk útját, azaz szokás szerint címkézünk.

A fiatalok számára természetes a „hibrid valóság”, hiszen ebben nőttek fel. Nekünk, felnőtteknek kell szembenéznünk a ténnyel, hogy valójában már nem kétféle világ van, hanem a világunk digitalizálódott, és így kell vele lépést tartanunk. 

Generációk együtt a jövőért

Az optimálisan fejlődő digitális jövőben minden generációnak lehet fontos szerepe, de csakis együttműködve.

Szücs Szilvi óva intett attól mindenkit, hogy a gyerekek technikai tudása („kütyüismerete”) miatt a kezükbe adjuk a gyeplőt, és az ügyességüket csodálva magukra hagyjuk őket, azzal a felkiáltással, hogy ők értenek hozzá. 

Nem szabad elfeledkeznünk arról – figyelmeztet a szakember –, hogy a digitális érettség, amivel bírnak, még nem párosul a személyiség kiforrottságával és azokkal az élettapasztalatokkal, amiknek az idősebbek vannak birtokában, így továbbra is a régi társadalmi normák szerint, összedolgozva érdemes csak haladni.

A Telekom kommunikációs igazgatója mélyen egyetértett ezzel a felvetéssel, és ahogy ő fogalmazott, „a védelem és nevelés a digitális térben is a szülők felelőssége”. Ehhez viszont az idősebb nemzedék tagjainak is folyamatosan tanulniuk kell. Ha pedig tanulunk, akkor a legjobb együtt, egymást meghallgatva, egymással szót értve tenni. Ugyanis az elmúlt másfél évben bebizonyosodott, hogy a jövőben (is) az lesz a jól működő család vagy jól működő csapat, amelynek tagjai képesek rugalmasan együttműködni, akár napi szinten megosztani és újraosztani a feladatokat, és amelynek tagjai nem sémákban, hanem összetartásban gondolkodnak.

Marossy Kriszta

Nézzétek meg a kerekasztal-beszélgetést, az idézetteken felül is nagyon sok érdekes gondolat hangzott el gyereknevelés és digitalizáció, családi élet a jövőben témában!

Kiemelt képünk illsztráció – Forrás: Getty Images/Justin Paget