A közvécékről általánosságban elmondható, hogy nemcsak az a probléma velük, hogy országszerte kevés van belőlük, hanem az is, hogy még azok is rettenetes állapotban vannak. Mivel az éttermek, bárok a vírushelyzet miatt zárva tartanak, még nehezebb elvégeznünk a dolgunkat.

Nem véletlen, hogy mindig sor áll a női mosdók előtt. Minket, nőket ugyanis hátrányosabban érint a vécékérdés, mint férfi társainkat.

Egyfelől, mert gyakrabban is volna rá szükségünk, hiszen kisebb a hólyagunk; másfelől valahol időnként tampont, betétet kell cserélnünk.

Ezt azonban egyikünk sem teszi jó szívvel nyilvános mosdóban, mert azok rendszerint baromi mocskosak. És hát mi nem kaphatjuk elő csak úgy egy félreeső helyen, hogy elvégezzük a dolgunkat. Rohadt macerás lenne guggolva egyensúlyozni, és két autó között pisilni – amúgy sem hiszem, hogy ezt az utcán kellene csinálnia bárkinek.

Rejtély, hogy azok, akik HÉV-vel jönnek be a városba, az alatt a hosszú út után hol végezhetnék a dolgukat. A gödöllőiek, felteszem, beszaladnak a Sugárba vagy az Árkádba az Örsön. A szentendreiek, csepeliek vajon hová mennek? Hiszen nincs egy nagy bevásárlóközpont a végállomáson, ahová beugorhatnának.

Azoknak, akik autóval jönnek be a városba, marad a benzinkúti vécé, de ezek tisztasága úgyszintén kifogásolható.

Szóval mindenki ügyeskedik, és igyekszik megoldani úgy és ott, ahogy és ahol tudja. Nőként a leginkább megnyugtató helyek talán az éttermek, kávézók mosdói lennének, ezek viszont érthető módon nem látják szívesen a potyautasokat. A legtöbb helyen ahhoz, hogy a mosdót használhasd, vásárolnod kell valamit.

A gyorséttermek többségében már csak úgy juthatunk be a mosdóba (akár kezet mosni is!), hogy beütjük a vásárláskor kapott blokkon lévő kódot. Így a női szolidaritás része a blokk átadása másnak.

Szóval eléggé szar helyzetben vagyunk mindannyian. Nagyon nagy szüksége lenne mindenkinek tiszta, higiénikus, esztétikus közvécékre, ahová az ember szívesen megy be.

Alkalmazásteszt

Nem ennyire tragikus a helyzetünk (persze, annyira baromi jó sem) – mutatnak rá a Budipest alkalmazás készítői. Gyakran olyan helyeken is van mosdó, ahol nem is számítanánk rá. Az app készítői végigjárták Budapest metróhálózatát, és felvittek vagy harminc helyet, amit ők maguk is rendben találtak. A fővárosi vécétérképen jelenleg 160 mosdó szerepel – hála azoknak az ügyfeleknek, akik maguk is küldtek be tuti tippeket.

A városi vécétérkép ötletgazdája, Gergely Dániel egyetért azzal, hogy több közvécére lenne szükség Budapesten, de azt is hozzáteszi, hogy sokkal több lehetőség van annál, mint hogy egyesek az utcán könnyítsenek magukon.

Gergely Dániel

A Budipest alkalmazásba belépve egy térképet találsz, ami országszerte automatikusan megmutatja, hol van a hozzád legközelebbi mosdó: nemcsak közvécéket, hanem bevásárlóközpontok, piacok, gyorséttermek mosdóit is. Jelzi azt is, mennyibe kerül, hogy elvégezhesd a dolgod.

A közösségi alkalmazás lehetővé teszi, hogy értékeld az adott vécét: mennyire voltál megelégedve a szolgáltatással, mennyire volt tiszta, volt-e mozgáskorlátozott mosdó, pelenkázó?

Te magad is hozzáadhatsz a vécétérképhez új helyeket.

 

Hogyan működik az alkalmazás?

A Budipest név csalóka, hiszen nem csak a főváros mosdóit mutatja meg, Miskolc és Pécs lakói is aktív felhasználói az alkalmazásnak. Az applikáció Android és iOS rendszerű készülékekre egyaránt letölthető.

A készítők jó ízlését dicséri az alkalmazás elképesztően szép dizájnja. Belépve az appba, a program engedélyt kér, hogy hozzáférjen a tartózkodási helyünkhöz, hiszen csak így mutathatja a közelünkben lévő mosdókat.

Ez után a térképen megjelennek az illemhelyek, a vécé ikonokra rábökve pedig mindjárt a véleményeket is csekkolhatjuk. Ha egy mosdóról egyöntetűen lesújtó vélemények születnek, a fejlesztők leveszik a térképről.

Amennyiben a visszajelzések alapján „szimpatikusnak” találtunk egy mosdót, rábökve a térképen, egyenesen odanavigál bennünket az alkalmazás.

Tesztelés gyanánt én a Széll Kálmán téri és a Nyugati téri mosdókat néztem meg. A Széll Kálmán téren van egy baromi igényes közvécé, amit 250 forint ellenében használhatunk. Amúgy választhattam volna még a Mammut Bevásárlóközpont mosdóit is – ezek ingyenesek. A Nyugati tér felé haladva ritkul a választék, itt leggyorsabban a Westendben találhatnék ingyen használható mosdót, illetve viszonylag olcsón a Nyugati téri aluljáróban.

Ez már kevésbé volt számomra bizalomgerjesztő, meg is álltam az ajtónál, és nem mentem beljebb.

Ki ez a fiatal fiú, akinek köszönhetjük az appot?

Gergely Dánielnek lehetünk hálásak, a Petrik Lajos Technikum tizennyolc éves diákjának. Az ötlet tizennégy éves korában pattant ki a fejéből, egyfajta poén volt a haverjaival, mert zavarta őket, hogy nem találnak mosdót.

Dániel nem egy átlagos kamasz, amíg a korabeli srácok az érettségi miatt izgulnak, ő épp a Fővárosi Önkormányzattal tárgyal az alkalmazásról. Azt, hogy pontosan mi a tárgyalás alapja, nem árulja el, esetleg a következő hetekben kiderül.

A fejlesztés tizenkét éves korától a szenvedélye, nem az első nagy dobása a vécés alkalmazás, tizenhárom évesen egy öntudatra ébredt krumplival hívta fel a figyelmet magára. A pota-tales nevű platformjátékban egy baromi szórakoztató krumpli kalandjait követhették végig a felhasználók, nehogy sült krumpliként végezze (főhősünk ugyanis ettől retteg a legjobban). Ha ügyesen játszottál, akkor űrhajós krumplivá, „burgnyikká” (a Szputnyik űrhajó nevéből és a burgonya szó összevonásából, ugye, jól emlékszünk a Jóbarátokból Rossra) válhattál.

Ahogy a példa is mutatja, Dániel tele van praktikus vagy épp eszement ötletekkel, és nem fél megvalósítani őket. Tutorial videókból kezdett el programozást tanulni, nem volt még tizenöt éves, amikor megkeresték munkaajánlattal.

Tizenöt évesen nem Facebook-, hanem LinkedIn-profilért könyörgött otthon, és mivel sorra kapta a felkéréseket, szülői engedéllyel munkába állhatott junior fejlesztőként; azóta is rendszeresen dolgozik iskola mellett. Bevallása szerint az elmúlt hat évben átlagosan heti húsz-harminc órát töltött fejlesztéssel. 

Érettségi után kihagyna egy évet, mielőtt eldöntené, hol szeretne továbbtanulni. A Budipest mellett egy másik alkalmazás fejlesztésén is dolgozik, amellyel a budapesti tömegközlekedést szeretné szórakoztatóbbá tenni. A terv szerint minden közlekedési eszköz saját zenét kapna, az ötös buszra vagy a hármas metróra felszállva válogatott hazai zenekarok, underground bandák zenéit hallgathatnánk.

Sok sikert kívánunk a tehetséges fiatalembernek!

 Szőcs Lilla