wmn - hiventures

„Egyszer, amikor a két fiammal elutaztunk, nagyon nehezen találtunk megfelelő, gyerekbarát éttermet a közelben. Így kezdődött” – idézi fel az ötlet megszületésének két évvel ezelőtti pillanatát Alíz.

Ma már erre lehet mondani, hogy milyen szerencse, hogy hiába keresgélt a neten, hiszen ez keltette föl benne a hiányérzetet egy ilyen témájú oldal iránt. Persze, hiányérzet sokunkban felébred, panaszkodás helyett cselekedni viszont viszonylag kevesen szoktak. Alíz nem tétlenkedett – hiszen szemmel láthatóan nem is az a típus –, szakértelmét felhasználva belekezdett a fejlesztésekbe.

Viharos sebességgel, egy év alatt  hívta életre, fejlesztette készre az oldalt, amelyen nemcsak programokra, hanem szállásokra, éttermekre is rá lehet keresni. Ráadásul úgy, hogy az ember például távolságban is szűkítheti a találati lehetőségeket. Lássuk be, hogy egy éhes, unatkozó és/vagy állandóan izgő-mozgó gyerekkel tényleg a lehető legjobb egy ilyen applikációra kattintani a szülő végső kétségbeesése előtt.

„Pontosan ez az élethelyzet és a szakmai végzettségem az, ami miatt úgy érzem, hiteles arca tudok lenni ennek a projektnek” – mondja Alíz. A viszonylag korai szülővé válás és az informatikai hozzáértés szerencsés együttállása párosult a nő hihetetlen kitartásával és lelkesedésével, ennek köszönhető, hogy létrejött a gyerekkel.com, ez a tényleg minden család számára könnyen és jól használható oldal.

Szente Alíz és a gyerekkel.com az Év Női Startuppere-díj egyik döntőse, ha meggyőzött, szavazz rá itt: