wmn-huawei

Az ismeretlentől tartani, abszolút természetes emberi reakció. A mesterséges intelligencia újdonságfaktora pontosan ugyanakkora, mint minden korábbi, a világot aztán alapjaiban megváltoztató innovációé volt anno; kezdve a robbanómotortól az interneten át az űrrepülésig.

A kockázat azonban nem az algoritmus, hanem maga az ember – aki létrehozza, aki gyártja és aztán használja.

Ez pedig úgy csökkenthető, ha az épp aktuális újdonságot megtanuljuk felelősen, okosan használni. Rajtunk áll vagy bukik tehát, hogy mint minden történelmi jelentőségű fejlesztés, a mesterséges intelligencia betöltheti-e a neki szánt szerepet; hogy az emberiség jövőjének egyik záloga legyen.

A mesterséges intelligenciával kapcsolatban a szakemberek is nagyon óvatosan fogalmaznak, nem csoda, hogy nekünk, egyszerű halandóknak ilyen nehéz ép ésszel felfogni, ami történik körülöttünk. Ennek ellenére most arra vállalkoztam, hogy beleássam magam abba, vajon milyen potenciális előnyökkel járhat a technológiai innováció újabb nagy lépése: a mesterséges intelligencia. Hát, akkor lássuk.

Először is: miről is szól pontosan ez az egész újítás?

Noha napjainkban robbant be a köztudatba, mégis régebben kutatják, minthogy én a földön élek. John McCarthy (a mesterséges intelligencia atyja) jóvoltából, majd hatvan éve, hogy az első definíció megszületett e területről. Ezt azóta is csak pontosítják és pontosítják, de egységes, igazi meghatározása még ma sincs. (Angolul az artificial intelligence, azaz röviden AI kifejezésből ered, a továbbiakban én is fogom majd így nevezni).

A mesterséges intelligencia a saját meghatározásom szerint lényegében

egy mesterséges tudat, ami a lehető legpontosabb, legrészletesebb adatok begyűjtéséből és rendszerezéséből jön létre, és amelyet különböző okoseszközökön keresztül az ember szolgálatába állítanak.

Nemrég ezt használták, hogy egy Parkinson-kórban szenvedő lányon segítsenek – pontosabban a kórral együtt járó kézremegésen. Készült számára egy karpánt, ami begyűjti az adatokat a kézremegésről, az ujjmerevségről, majd a szerkezet az összefüggések elemzése után, kompenzálja ezt a remegést – ezzel teljesen megszüntetve a nem kívánt mozgást.

A beteg azóta újra tud levest enni, írni és rajzolni – amire amúgy már sok éve segítség nélkül nem volt képes. De ez csak egy gyors példa a temérdek közül, ahol már aktív használatban van a technológia.

Felkészül: az okosközlekedés

A korszakalkotó technológiai újítás egyik leglátványosabb képviselője nem más, mint az önvezető autó. Emlékszem, hogy kisgyerekként általánosban azt a feladatot kaptuk, hogy rajzoljuk meg a jövőt. A realitás talaján maradva egészen nyilvánvaló módon az óriás csúszdákat, a repülő autókat, meg mesterséges intelligenciával működő okostelefonokat álmodtam meg, amelyek „vacsorát rendelnek" neked. Végül is, olyan nagyon nem lőttem mellé.

Önvezető autókról sokan olvashatunk; folyamatos tesztelés alatt állnak, és a következő években várható az igazi elterjedésük. Ehhez persze még arra van szükség, hogy az embereket is megtanítsák a felelős használatukra (pl. ha jelez az autó, hogy veszély közeledik, fogd meg a kormányt, akkor hallgatunk rá... ld. a legutóbbi sajnálatos balesetet). 

Elképesztő belegondolni, hogy a pattintott kőtől hova jutottunk.

Persze, érthető a szkeptikusok hozzáállása is, akik az önvezető autók eljövetelét egyben az autózás halálaként is szokták emlegetni. Az autózás klasszikus formájában, ahogyan ma ismerjük, várhatóan tényleg meg fog szűnni, de közben (remélhetőleg) csökken majd a globális felmelegedés – elvégre ez a cél. A forgalom optimalizálásával csökkenhet az utazási idő, valamint a károsanyag-kibocsátás, mert az autó a legideálisabb útvonalat választja, és a legkevesebb anyag felhasználásával teszi meg, anélkül, hogy a számításokat neked kéne fejben elvégezned. Nincs többé dugóban araszolás, parkolóhely-keresgélés és nincsenek üresjáratok. Ezekből fakadóan pedig biztonságosabb közlekedést is remélnek.

Okos egészségügy, szevasztok!

Az egyik legfontosabb terület, ahol a mesterséges intelligencia hasznosításán alapuló forradalmi újításoktól sokat remél az emberiség, az a betegellátás és az egészségmegőrzés.

Már működő és elérhető jó példákért nem is feltétlenül kell olyan messzire mennünk; egy magyar találmány, a MAP health watch  olyan okosórát álmodott meg, amely folyamatosan monitorozza viselője életfunkcióit, és probléma esetén azonnal értesíti a kórházat. A készülék a szívritmus ellenőrzésével előre képes jelezni a szívinfarktust, már kezdeti stádiumban kimutathat fertőző betegségeket és csökkentheti a stroke kockázatát. Abban az esetben, ha valamelyik vizsgált adattal kapcsolatban az óra jelez, vagy éppen, ha a tulajdonosa valamiért megnyomja a pánikgombot, akkor az illetékes orvoscsapat közbelép: értesítik a hozzátartozókat és küldik is a mentőket.

Nagyon sok további egészségügyi életmód-alkalmazás kacsingat az AI felé; kezdve a cukorbetegeknek szánt zoknitól, ami a lábon keletkező mikrogyulladásokat jelzi időben, egészen a peteérést előre kimutató gyűrűig, ami azoknak segítene, akik babát szeretnének.  

AI a kezedben – ahogy te szeretnéd

Az újítások szerencsére a szórakoztatóelektronikát sem kerülik el, sőt! Tulajdonképpen nem állunk túlzottan messze attól, ami a Marvel képregény főhősének, Tony Starknak, alias Vasembernek a fejéből kipattant, azaz, hogy egy AI személyi asszisztense legyen. Az emberiség persze nem tart még itt, de közel járunk ahhoz, hogy egy csomó terhet levegyenek a vállunkról az okoseszközeink.

Az okostelefonok legújabb szériái közül több már olyan kereső algoritmusokkal működik, amelyek a felhasználó személyre szabott igényeit szolgálja ki. Oké, oké, gondolatot még nem tud olvasni (szerencsére), de a vacsorát például meg tudja rendelni neked a kedvenc éttermedből. 

Az is szuper, hogy a fényképezés terén is egyre kifinomultabb módszereket fejlesztenek ki a szakemberek. Van már például olyan okoskészülék, amelynek a fotófunkciója már mesterséges intelligenciával működik. Segít a megfelelő fény- és színbeállítások kiválasztásában, képes előre kiszámítani annak a tárgynak az útját, mozgását, amire fókuszálunk, és így éles fotót tudunk készíteni, akár „akció" közben is. Az AI segítségével a telefon optimalizálja a fényeket, tökéletes színű, valósághű fotókat készít akár tengerparton, akár barlangban fotózol.

Továbbmegyek.

Nem kell már állvány a fotózáshoz, és nem kell foglalkoznod a fotók leválogatásával sem. Mert a készülék maga segít neked kiválasztani a legjobb képet. Úgy, ahogy te szereted őket.

Tovább is van...

És igen, tudom, még mindig csak a felszínt karcolgatom... hiszen nemcsak az autók, a telefonok és az egészségügyi alkalmazások okosodnak, hanem az élet szinte minden területe.

Az új technológia képes lenne akár az egész mezőgazdaságot kézbe venni, optimalizálni a tápanyagot, kiirtani a kártevőket, megelőzni a károkat, és learatni a takarmányt. Az emberi kapacitáson túlmutatva, akkor is képes lenne gondozni a termést, amikor mi épp alszunk.

Ami pedig talán ennél is fontosabb tere a fejlesztéseknek: az AI használatával olyan égető problémára is, mint például a klímaváltozás (amit mi magunk okoztunk) alkalmazható a mesterséges intelligencián alapuló technológia.

Mindehhez azonban nekünk, embereknek is fel kell tudni nőni. Méghozzá gyorsan. Mert a jövő itt kopogtat az ajtónkon. 

Szőcs Lilla

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Szárnyas fejvadász 2049 (2017), InterCom