Nem, a tudatos fogyasztás nem úri huncutság

Eleinte én is elhittem, hogy a zero waste, azaz hulladékmentes életmód drága jóléti hobbi. Aki környezetbarát, az csupa gusztusos fém, üveg és fa holmikkal veszi körbe magát, mindenből az időtállót, jó minőségűt és kézműveset választja, van ideje arra, hogy átmenjen a város másik felébe csomagolásmentesen vásárolni, és aztán otthon kovászolni. Gondoltam én (és sokan mások).

Aztán rájöttem, hogy

beleestem egy klasszikus csapdába, amit a közösségi média sugall: hogy mindent, még a környezetvédelmet is csak tökéletesen és Instakompatibilisen lehet csinálni. 

Pedig dehogy. A lényeg – mint oly' sok minden másban – az Insta látószögén kívül esik. 

A legjobb megoldások véletlenül születnek… és végtelenül egyszerűek

Amikor elkezdtem mosni a gyerekeim pelenkáit, akkor láttam, hogy oké, lehet kapni kifejezetten pelenkába való betéteket, de egy kisebb összehajtott törülköző vagy egy böfikendő is tökéletesen betölti ezt a funkciót. Persze ez is akkor esett le, amikor rossz ütemben mostam a szennyest, és egyszerre került mosásba minden betét, ezért szükség volt váltásra. Így aztán összehajtogattam az egyik textilpelenkát (amit böfiztetésnél a vállunkra szokás teríteni), ami pompásan ellátta a feladatát.

Egyszer pedig elfogyott otthon az ablaktisztító, de vendég jött hozzánk, és a kézmosó fölötti tükör csupa fogkrém volt a gyerekek miatt, összeráztam egy fél üveg ecetet vízzel, és az a helyzet, hogy az eredmény hibátlan lett, csillogott-villogott a tükör. Olyan is történt, hogy hazafelé menet egy kis termelői piacba botlottam, de nem voltak nálam a vászonzsákjaim, szóval levettem a sapkámat, és azt töltöttem meg mindazzal, amit megvettem, na meg a hátizsákomat. Ehhez csomagolásmentes bolt sem kellett, ráadásul még olcsón is vásároltam. Ennyi, nem bonyolítottam túl. 

A környezetbarát kalandozásaim eddigi tíz éve alatt szép fokozatosan rájöttem, hogy ez az életmód rendkívüli módon növeli a leleményességet is, ráadásul úgy, hogy közben átállít az emberben egy kapcsolót, amitől jóval kevésbé érzed a nyomást, miszerint mindenhez szükségünk valami újra, valami spéci eszközre.

Nem, valójában nincs szükséged hozzá extra holmira, mert

jóval több mindenünk van alapból, mint amire gondolnánk. Ez fogyasztástól függetlenül is elég jó üzenet szerintem. 

Nyomasztással nem lehet bolygóvédőket toborozni

Rengeteg cikket és posztot írtam már a témában, nem véletlenül került rám a WMN-csapat „zöld bélyege” (amit büszkén viselek). De egy idő után nem akartam már nyomasztani az embereket azzal, hogy mi a fenéért görgetik le a nejlonzacsikat a zöldségespultnál úgy, mintha az életük múlna rajta, vagy hogy mi a rossebért van szükség egyszer használatos szívószálra, és a többi klasszikus… Rengetegen a puszta megélhetésükért küzdenek itt és most, így az iksz év múlva bekövetkező klímakatasztrófa réme egy távoli, esetleges problémának tűnhet. Kisebb gondjuk is nagyobb ennél. És én ezt értem.

Előállt tehát egy ellentmondásos belső helyzet, feszültség: hogyan kommunikáljak valamiről, ami fontos és a szívügyem, ráadásul úgy, hogy közben ne bántsam azokat, akiknek ez az egész csak az egyik nyomasztó gond a sok közül? Hogyan terjedhetnék tovább a saját buborékomon túl anélkül, hogy irritálnék bárkit? Mivel segíthetek a legjobban, a legtöbbet? 

Végül megértettem, hogy

a leghatékonyabban a szűk környezetemben tudok változásokat elérni, és ha jól csinálom, akkor ez a hatás újabb és újabb hullámokat vethet, mint a vízgyűrűk. 

Tudatosan kellett tehát hozzáállnom ehhez is, stratégiára és megfelelő arányérzékre volt szükségem. Na meg némi útmutatásra. Így elmentem a Tudatos Vásárlók Egyesületének ÖkoKör csoportvezetői képzésére, hogy egy kicsit többet tudjak meg arról, miként indíthatnám el a saját „vízgyűrűimet”. Már eleve az is csökkentette az egyébként hullámokban erősen fel-fellobbanó klímaszorongásomat, hogy láttam, milyen sokan érdeklődtek a képzés iránt, és nemcsak a gyerekük jövőjéért aggódó anyukák jöttek, hanem volt a csapatban egyetemista fiú, nyugdíjas bácsi, és nagy egyházi közösségben gyakran megforduló fiatal nő is. Mind azért mentek oda, hogy a napi teendőik és munkájuk mellett a maguk környezetében létrehozzák a saját ÖkoKörüket. 

 

Hétköznapi szuperhősképzőkör – lépésről lépésre

Hétköznapi szuperhősképzés. Így is mondhatnánk, hiszen a cél nem kisebb, mint megmenteni a bolygót, vagy legalábbis a magunk eszközeivel hozzátenni mindent, amit csak tudunk. A workshopon szépen végigvettük a lépéseit annak, hogy mégis hogyan lenne érdemes elindítani a velünk vagy körülöttünk élő, erre nyitott embereket ezen az úton. 

A Tudatos Vásárlók Egyesületének módszertana szerint kétféle ÖkoKört lehet alapítani; az egyik a Kamra, ami az étkezéssel és a konyhai tevékenységekkel kapcsolatos szokásainkat segít újratervezni (például a helyi és szezonális ételek fogyasztására való átállással, az élelmiszerhulladék csökkentésére vonatkozó tanácsokkal, vagy épp a zero waste-bevásárlásra vonatkozó tippekkel). A másik a Tiszta otthon, ahol pedig egyebek közt a takarítási szokások kizöldítésében és a háztartási vegyszerek, tisztítószerek mennyiségének csökkentésében segítik a résztvevőket.

Miután eldöntötted, hogy hozzád melyik kör passzol, először érdemes körülnézni a környezetedben, és megkeresni azokat az embereket, akik szeretnének többet tudni, többet tenni, vagy ha nem is többet, legalább valamit. Illetve érdemes megnézni az egyesület oldalát is, hiszen itt a nyílt csoportokhoz bárki csatlakozhat, így a közösségépítés ezen a csatornán is elindulhat. Ezután egy állapotfelmérés következik, amikor a kör tagjai szépen átnézik, milyenek a fogyasztási, vásárlási szokásaik, amelyből az is világosan kiderül, hogy milyen területeken érdemes változtatni. Majd pedig mindenki vállalásokat tesz, hogy innentől fogva mit fog máshogyan csinálni – amihez a tagok a rendszeres időközönként megtartott kiscsoportos találkozókon útmutatást kapnak.

Itt jövünk mi

Szóval a workshop után feltöltekezve inspirációval és friss lendülettel, bedobtam a szerkesztőségben, hogy

ha már mindannyiunkat foglalkoztat a téma, és sokat is írunk róla (legutóbb pedig egy egész Hello, WMN! estet is szenteltünk neki), no és persze a költséghatékonyabb élet se jönne rosszul, egyikünknek sem, mi lenne, ha megpróbálnánk munkahelyileg, némileg szervezetten és strukturáltan kizöldülni?

(A Hello, WMN!-est videóját ITT megnézheted, érdemes!)

A csapat összetétele vegyes, vannak ökotudatosabb és kevésbé, vagy – mondjuk így – változó tudatossági szintű kollégáim. A WMN-iroda pedig jelenleg erős közepesre vizsgázna, ha vizsgáztatni kellene, de szerencsére nem kell, hiszen ez a kihívás tényleg nem a nyomasztásról, hanem a motivációról, segítségről szól. Egyelőre mindenki lelkes, ami továbbra is inspirált, hogy kitaláljam annak menetét, hogyan is lehetne tényleges változást elérnünk közösségként és az otthonainkban is.

Mert amellett, hogy a szerkesztőségi életünk gyakorlatain változtatunk, azt is vállalták a lányok-fiúk, hogy a saját életükre is megpróbálják kivetíteni a tanultakat, méghozzá az én segítségemmel. Ehhez kaptunk szuper munkafüzeteket is, amelyek gyakorlati tippekkel segítik az átállást. Úgyhogy ez lesz a mi nem hivatalos WMN-ÖkoKörünk, és ha elég ügyes vagyok, akkor ki tudja, lehet, hogy újabb zero waste-nagykövetek születnek majd a szemem előtt, akik majd újabb és újabb emberekhez juttatják el a tippjeinket, tapasztalatainkat és üzeneteinket. 

Lesz dolgunk vele, és boldogan állok elébe a szervezésnek! 

 

Nincs ennél közösebb érdek

Ez lenne a lényege az egésznek, hogy ha csak egy embernek sikerül egy picit változtatni a gondolkodásán, a szokásain, akkor már megérte a belefektetett energia. 

Ennél közösebb érdek nincs a világon, és a felelősségen is osztozunk, akkor is, ha passzívak vagyunk, sőt, annál inkább.

Nem szabad elhinni, hogy a csepp a tengerben nem számít, hisz cseppek nélkül tenger sem lenne, ez ilyen egyszerű. 

Én már előre izgulok, és nagyon várom, hogy elkezdjük a műhelymunkát. Talán (remélem), más munkahelyeket is inspirálhatunk majd, hiszen – ez meggyőződésem – ez csapatépítésnek sem utolsó program!

Akiben pedig szintén lankadatlanul buzog a tettvágy, és már valamennyire képben van ebben a kérdésben, azt már most bíztatom, hogy vágjon bele maga is a saját ÖkoKöre elindításába! Már csak azért is érdemes, mert ahogy Jane Goodall mondta nekem, amikor pár hónapja beszélgettünk: hogy

„a cselekvés a szorongás legjobb ellenszere”. 

Szabó Anna Eszter