–

WMN: Az elmúlt néhány évben érezhetően minden eddiginél élesebbé váltak a generációk közötti konfliktusok. Szerinted mi robbantotta ki ezt a „világháborút”?

Stiegervald Krisztián: Az elmúlt évszázadokban szinte semmilyen, vagy legalábbis minimális különbség volt az egyes generációk (nemzedékek) megélésében. Az elmúlt ötven-hatvan évben viszont rohamtempóban megváltozott szinte minden. Így az élet várható hossza és ezáltal a társadalom, a családok, a munkahelyek korösszetétele, a jövőkép, a kommunikáció is. Ezzel együtt

megváltozott például a tisztelet, a várakozás fogalma, az agy leterheltsége is.

Ezt érdemes lenne megismerni, mert enélkül csak azt látjuk, hogy nem az van, mint ami eddig volt – és ez feszültséghez vezet.

WMN: Számodra mi a „boomer/zoomer” jelenség lényege?

S. K.: A kölcsönös ismeret hiányából fakadó énközpontú gondolkodás, mind a két oldalon. Nincs tudatosság egyik oldalon sem (miért is lenne?), innentől kezdve felszínre tört az a megközelítés, hogy a jelenkor problémáiért egy másik – mindig a másik – generáció a felelős.

WMN: Te mit tartasz a Z generáció legjellemzőbb, az előzőekhez képest új vonásának, tulajdonságának?

S. K.: Nincs ilyen. Ha sokkal mélyebben értelmezzük a generációkat, mint amit például egy cikk terjedelme megenged, akkor látnunk kell, hogy

egyik generáció sem egy „perszóna”, nem egy személy. Nincs olyan, hogy Z generáció tulajdonsága, ami minden z-sre igaz.

Trendek vannak, tendenciák, amelyek mindig egy-egy generációhoz kötődnek, és a többségüknél ezek meg is figyelhetők, de amiket valójában az egész társadalom szépen lassan átvesz, megtanul. Tényleg digitális például minden Z generációs, miközben minden második magyar nyugdíjas naponta több órát internetezik? Jelenti-e ez azt, hogy minden idős digitális nagyszülő? Lehet-e azt mondani, hogy a Z generációsok tiszteletlenek, amikor elég kimenni az utcára és körülnézni, hogy a felnőttek hogyan viszonyulnak egymáshoz vezetés közben vagy a tömegközlekedésben?

WMN: Szerinted a jelenleg vezető pozícióban lévő „baby boomerek” és X generációsok társadalma mekkora nehezéket hagyományoz(ott) a legfrissebb generációkra?

S. K.: Ilyen sincs. Ami ma nehezítés, az ezen generációk gyerekkorában teljesen természetes volt. Ahogy a BB-k vagy az X-esek felnőttek, az egy mai Z generációsnak teljes mértékben elképzelhetetlen. Hogy szülői felügyelet nélkül lehetett kint lenni a szabadban sötétedésig, hogy családok sokaságának egyetlenegy telefonja sem volt, hogy egy személyautóra akár éveket is várni kellett, hogy hétfőnként nem volt adás a tévében és a gyerekek ültek a fehérre mázolt szobaajtó előtt, amire diavetítőztek a szülők – de ha visszamegyünk a BB-sek gyerekkorába, akkor falvanként jó, ha egy tévé volt, nagyvárosokban meg egy-egy háztömbben volt összesen egy készülék, amely előtt összegyűltek a szomszédok.

Hogy gyerekként iskola után (vagy helyett) sokaknak dolgozniuk kellett menni, hogy nem volt autó, amivel vinni lehetett volna az iskolába, hogy a szülők nem mondhatták el csak úgy a véleményüket a dolgokról, a gyerekekről már nem is beszélve.

Ezek teljesen más megtapasztalásai az életnek, amelyek értékként rögzülnek, rögzültek a tudatunkban. Ezek az értékek, ezek a fogalmak változtak meg. Nem eltűntek, a tartalmuk változott meg pár tíz év alatt. Sokunk keresi ezeket az értékeket a mai fiatalokban, picit a „mini me”-t szeretnénk látni bennük. De most nem ezt a kort éljük.

WMN: Van-e esélye a „békeszerződésnek” a közeljövőben, azaz: mi kellene ahhoz, hogy a most élő hat generáció tényleg értse egymást?

S. K.: Persze hogy van. A megértés, az önismeret és a tudatosság. Amúgy is ezek lehetnek a jövő legfontosabb képességei.

 

Jegyek a rendezvényre ITT válthatók.