-

Add meg a módját!

Bármilyen terítési stílus is tetszik, mindig be kell tartania tányérok és evőeszközök elhelyezésének fontos alapszabályait. Nem mondom, hogy mértani pontossággal, vonalzóval és szögmérővel centizem ki a tányér és pohár közötti távolságot, de mindig nagyon megdöbbenek, amikor valahol azt tapasztalom, hogy összevissza, esetleg hiányosan terítik meg az asztalt.

terites

Nem árt, ha tudod, mit hová tegyél az asztalon. A tányért persze középre, ez lesz a kiindulópont, és igyekezz a székhez igazodni. Az előételes tányért a nagytányérra tedd, és ha leves is lesz a fogások között, érdemes külön kis tálon felszolgálni. Én egy kistányért és szalvétát is teszek a levesestál alá. Az evőeszközök használata mindig kívülről történik befelé, ez megkönnyíti használatukat és fogásonként csökken a számuk is. A kanál és kés mindig jobbra, a villa mindig balra kerül a tányérok mellé. A desszertvilla, vagy a kiskanál kerül felülre. A kések éle a tányér felé áll, majd a legvégén következik a kanál. A poharakat félkörívben jobbra a tányértól helyezzük el. Vizespohár, borospoharak (fehér majd vörös) kerülnek egymás mellé. Ha aperitifet, vagy pezsgőt is iszunk, nem kell feltétlenül az asztalra pakolni mindet, hiszen ezeket még az étkezés előtt elfogyasztjuk.

A szalvétát a villa alá helyezd! A textilszalvétát terítsük az ölünkbe, mielőtt elkezdünk enni. Ennek mindenképpen vannak előnyei, felfogja a morzsákat, esetleg a piros halászléfoltot...

Ha étkezés közben netalántán mondanivalód lenne, ne hadonássz az evőeszközzel, pihentesd őket a tányéron keresztben. Az étkezés befejeztével jobb oldalt, párhuzamosan hagyd az evőeszközöket, ezzel jelezve, hogy már nem szeretnél többet enni, és elvihetik a tányérokat.

Dióhéjban ennyi lenne a helyes terítés és eszközhasználat, de mivel a karácsonyi fogásokat leginkább családi, vagy szűk baráti körben eszi az ember, nem kell azért nagyon ráfeszülni. Ilyenkor nyugodtan lehet egy kicsit lazítani a formális szabályokon.

Asztalterítés – ez megy idén

Összegyűjtöttem pár karácsonyi asztalterítési trendet, válogassatok kedvetek szerint! Nyugodtan lehet a régit az újjal párosítani, de fontos, hogy színben azért passzoljanak egymáshoz. A poharak is lehetnek változatosak, különböző stílusúak. A gyertyával ne spórolj, minél több van az asztalon annál jobb, mindenki előtt lehet egy kis mécses.

Óvatosan a magas díszekkel, mert zavarhatnak beszélgetés közben, és a végén úgyis lekerülnek az asztalról. Ha kevesen vagytok az asztalnál, és mindenki ismer mindenkit, akkor is tehetsz ki  kis névtáblácskákat. Kedves gesztus, ha valami személyes apróságot is elrejtesz a névtábla alá.

kari-1

karikari

 

teritek

Ujvári Bea

grafikus-dizájner

Vintagechic Lakberendezés tulajdonosa

Képek forrása: ITT, ITT, ITT