A feleségem elkötelezett állatvédő

Mindig is beszélgettünk róla, hogy szeretnénk majd kutyust. Abban egyetértettünk, hogy ha lesz, akkor csakis menhelyről hozunk, és nem vásárolunk. Egy meleg nyári napon elmentünk egy örökbefogadó napra a Városligetbe. Nagyon sok kutyus volt, akik mind színes kendővel a nyakukban hirdették, hogy gazdit keresnek. Lehetett őket simogatni, sétáltatni.

Én pedig kiborultam. Mert az egyikük, Sziszi, belenézett a szemembe. És abban a tekintetben minden benne volt: a szeretet, a család iránti vágy. Azonnal hazavittem volna. Végül racionálisan végiggondoltuk, hogy egyelőre nem tudunk kutyust vállalni, pláne, hogy éppen javában az esküvőnket szerveztük.

Napokig vívódtunk, hogy jól döntöttünk-e

Sírtunk, mert annyira megragadt bennünk az élmény. Végül a kutya néhány nap múlva gazdára talált. Örültünk is, meg nem is. De akkor valami megváltozott: az Eszkuláp Állatvédő Egyesület támogatója lettem én is. Sokszor mentünk még ilyen napokra, sok örömet adtunk a kutyusoknak, és rengeteget kaptunk tőlük. De úgy véltük, hogy amíg egy indokot is tudunk mondani, hogy miért ne fogadjunk kutyát örökbe, addig nem is fogunk.

Aztán szilveszterkor a tengerparton sétáltunk, és a feleségem megmutatta a Marci képét. És megkérdezte, mi lenne, ha elmennénk megnézni őt, és örökbe fogadnánk. Akkor már nem volt indok, miért ne.

Alig vártuk az újabb örökbefogadó napot, amikor, tudtuk, hogy ő is ott lesz. Közben pedig néztük naponta a képét, mert egy Facebook-oldala is van, Mindennapi Marcellünk néven. Sok örökbefogadásra váró kutyának hoznak létre oldalt, mert ma így könnyebb gazdihoz juttatni őket. Eljött az a szombat, amikor találkoztunk Marcival. Úgy gondoltuk, megnézzük, hogy egyáltalán akar-e minket, aztán egy hét múlva elhozzuk majd, addig felkészülünk az érkezésére.

Marci ott ült a fal mellett

Hétéves, tacskó keverék: nem tudjuk, még milyen fajták keverednek benne, de gyönyörű. Tudni kell, hogy nem szereti a többi kutyát, ha sokan vannak, akkor elvan, de nem boldog. Ezt a problémáját tudtuk, mert nem titkolták el előlünk. Ahogy az egyesület semmilyen más gondot sem titkol el a leendő gazdik előtt. Mert ez így fair.

Odaléptem hozzá, kinyújtottam a kezemet, hogy megszagolja. Rám nézett, és beletette a fejét a kezembe. Ott és akkor eldőlt minden. Már nem tudtuk volna otthagyni. Szóval még aznap velünk jött.

Csak annyi kajánk volt, amit az örökbefogadó napon kaptunk. Gondoltuk, másnap majd együtt elmegyünk egy állatos boltba, aztán bevásárolunk. Nem jutottunk messzire, mert Marci, amint kutyát lát, megőrül: ugat, nyüszít, csahol. Hirtelen nem tudtuk, hogyan kezeljük a helyzetet. Szóval mi visszamentünk, a feleségem pedig elment bevásárolni mindent: ágyat, játékot, tápot, kakizacskót, jutifalatot. Meg még egy csomó mindent, amire szükség lehet.

Marci az első napokban nyugtalan, bizalmatlan volt

Messze feküdt tőlünk, ha simogatni akartuk, akkor néha ránk mordult. Mi pedig kezdtünk kételkedni abban, hogy jó helye van-e nálunk. Szomorú volt. Persze, hisz az eddig megszokott otthonából került egy teljesen új helyre, új emberek közé. Egyet tudtunk: mindent meg akartunk tenni érte, és feltétel nélkül szeretni akartuk őt. Napról napra oldódott. Egyre közelebb került hozzánk, már szerette és igényelte a simogatást. Sőt, már bújt is. Tele van szeretettel.

Kerestünk egy nagyszerű kutyatrénert, mert éreztük, szükségünk van a szakmai segítségre. Makacs emberekként kaptunk egy nagyon makacs kutyát, aki a lakásban egy tündér, az utcán pedig megőrül.

És mint kiderült, bennünket is dominálni akar. Szóval most naponta tréningezünk, gyakorolunk vele. A séta még mindig nehéz, de egyre jobban kezeljük. És nem adjuk fel, mert szeretjük.

Sajnos nagyon sokan elég furán kezelik az örökbefogadást

Amint elhozzák a kutyát, azt várják tőle, hogy legyen hálás ezért, azonnal viselkedjen jól, legyen olyan, mint egy álom. Holott van egy csomó rossz emléke, és egy költözés számára is traumatikus élmény. Nagyon is. Sokszor vagyok dühös a felelőtlen emberekre. Mert szinte hetente fordul elő, hogy örülünk egy kutyus gazdisodásának, aztán pár nap múlva szomorkodunk, amiért visszahozzák. Mert nem kedves, vannak vele gondok, nem váltotta be a reményeket. Mint egy anyaghibás ruha, visszaviszik. Na, nekik soha többet nem adnék kutyát. Egy kutya érző lény, akit nem lehet oda-vissza dobálni. És igen, gazdinak lenni felelősség.

Össze kell csiszolódni, meg kell szokni az új helyzetet, alkalmazkodni kell mindenkinek. Ez pedig néha kemény meló. Igen, én is szívesen aludnék tovább, de hogy ne legyen nagy balhé, hajnali ötkor már visszük le sétálni. Meg éjjel tizenegykor. Viszont az örömteli farokcsóválás, egy hálás bújás minden hajnali kelést feledtet.

Naponta érünk el apró sikereket együtt, közösen

Aztán van néha egy kis visszaesés, és akkor persze mi is kiborulunk. De naponta tanulunk egymástól, egymásról és magunkról is. Ez egy nagyon izgalmas folyamat mindhármunknak. Minden percét élvezzük. Mert Marcell Marcellovics, a kapitány, most már a családunk tagja, akiért felelősséggel tartozunk, amíg csak él…

Még egy megjegyzés a végére: nem, a kutya nem gyerek helyett van, nem felkészülés a babára. Ő egy kutya, akit nagyon szeretünk. És pont.

Balatoni József

A képek a szerző tulajdonában vannak