-

Ovis kirándulásra mentünk, és gondoltam, végre felavatom az újdonatúj uzsonnásdobozaimat. Mini fasírtgolyót csomagoltam nyers répával, uborkával, pitadarabokkal és joghurtos öntettel, BLT-szendvicset (Bacon, Lettuce, Tomato – bacon, saláta, paradicsom) tekercsben, és aszalt gyümölcsöket, magokat, és – na jó – egy óriási csokis muffint, nehogymár' a gyerek csak egészségeset egyen. Az egész gyönyörű lett. Az uzsonnástáska peckesen állt, pedig két doboz és számtalan kis zárható zacskó volt benne, az üveget pedig büszkén hordozta magával a kis lurkó.

A busz hangtalanul gurult ki az iskola elől egy csomó kölyökkel. Verőfényes napsütésben haladtunk az M5-ösön – egészen Inárcsig. Ott ugyanis megálltunk, majd másfél órát várakoztunk egy óvódásokkal teli buszban. Se előre, se hátra, én meg már a tizenötödik percben elkezdtem rettegni, hogy ki fog törni a pánik. Úgyhogy mi, anyukák-apukák egymásra néztünk, és „elő a kajával” felkiáltással megpróbáltunk egy rögtönzött buszos piknikkel elejét venni a teljes káosznak. Ezért aztán az eltervezett „napsütéses, őszi táj hátterű" fotóim helyett fogadjátok szeretettel a busz asztalkáin, valamint padlóján készült, kissé rendhagyó piknikes képeket.

Egyébként meglepően simán ment az ügy, és végül az inárcsi pihenőnél a rendőrség szép sorjában kiengedte tolatva az autókat. Nagy pacsi a buszvezetőnek a több mint másfél kilométeres tolatásért, és a több mint másfél órás birkatürelemért. Nagy pacsi a gyerekeknek, extra jófejek voltak, és nagy pacsi nekünk, felnőtteknek is, mert kibírtuk!

BLT-szendvics és óriási csokis muffin

A BLT-szendvicshez egy sima tortillát kenj meg majonézzel, pakold bele a salátát, paradicsomot és a ropogósra sütött bacont, tekerd fel, és vágd négy darabra.

Minifasírtok joghurttal:

- 40 dkg darált marhahús

- 40 dkg darált sertéshús

- 5 dkg reszelt parmezán

- 5 dkg zsemlemorzsa

- 1 teáskanál só

- bors

- 1 tojás

- 1 kis fej vöröshagyma

- 2 gerezd fokhagyma

- 5-6 szál kakukkfűről a levél apróra vágva

- étolaj a sütéshez

Elkészítése: ez a parmezános verzió azért is nagyon jó, mert a parmezán összetapasztja a húst, nem csak szuperül ízesíti. A hagymát én szeretem előtte megpárolni: ehhez vágd apróra, és kevés olajon párold üvegesre. A fokhagymát fokhagymanyomóval nyomd a húsba, add hozzá a maradék alapanyagokat, majd alaposan gyúrd össze. Hagyhatod állni pár órát, ettől csak jobban összeérik.

Formázz belőle kis golyókat, és forró olajban süsd minden oldalát két-hárompercig, míg szép pirosra nem sül. Sós, borsos joghurttal tálald, és friss zöldséggel, esetleg kenyérrel vagy pitadarabokkal.

A hideg tésztasaláta is jó választás az útra: bazsalikom, paradicsom, tojás és olajbogyó ízesíti a frissen főzött, de kihűtött tésztát.

Jó étvágyat és jó utat!

 Horvát Sára 

A cikkben szereplő képek a szerző tulajdonában vannak.