-

Ez a nap a macskákról szól, így ma (is) a macskákat fogom ünnepelni, mint ahogy az év többi napjain is ezt teszem.

Pedig nem volt ez mindig így…

Mi amolyan „kutyás” család voltunk. A családunkban ugyanis mindenki kutyapárti volt, valahogy sosem szerették igazán a szüleink a macskákat. Gyerekkorunk meghatározó háziállata volt a jámbor és gyönyörű németjuhász, Tetőházi Ordas Ali. Ez a csodás jószág hűséges és megbízható társa volt édesapánknak, leste minden szavát. Mindig is csodáltam a kapcsolatukat, de mi is imádtuk az ebet. Amikor gyerekek voltunk, akadálypályát építettünk neki az udvarunkon, és vele együtt ugrabugráltunk a vödrökre eszkábált seprűnyelek felett. Nem volt kérdés, hogy számunkra is a kutya az igazi házi kedvenc.

A szomszédban viszont élt egy hatalmas, gyönyörű, fekete bundájú perzsa cica. Ezt a macskát édesapánk is megszerette (pedig nem volt macskás), és ezen felbuzdulva a nővéremmel kitaláltuk, hogy bizony nekünk is kell egy kiscica ebből az alomból. Pontosabban kettő. Neki is egy, nekem is egy, nem osztozunk!

Sok könyörgés után a következő tavasszal megkaptuk a két kiscicát. Cili és Cillancs fekete-fehér kis gombolyagok voltak, amikor néhány hetes korukban hazavittük őket. Cillancska volt az én cicám. Sajnos Cilike mellett elég alultáplált volt, ugyanis a nővérem macskája gyakran megette előle a vacsorát. (Olyan, mint a gazdája...)

Sokáig nem engedtük őket Ali kutya közelébe, mert elég nehezen tudta elfogadni, hogy más háziállat is került a családba. Sosem felejtem el, amikor pár héttel a macskák érkezése után kimentünk az udvarra, hogy megetessük az állatokat. A cicákat nem találtuk sehol, Ali kenneljében is csend volt. Azt hittük, baj van, Ali biztos elkapta a két macskát. Azonban a kutyaházban láttuk, hogy Ali a legnagyobb nyugalomban, összebújva alszik a két cicával. Onnantól kezdve sülve-főve együtt voltak.

Márti és Cillancs

Cilike sajnos nem élt velünk sokáig, mert elütötte egy autó. (Szerintem nem bírta tovább a nővéremtől kapott terhelést.) Viszont Cillancs így egyedüli macskaként lett az udvarunk ura. Erősebbé vált, még szebb bundát növesztett. Amellett, hogy gyönyörű macskává cseperedett, nagyon kedves természete is volt. Nem az a hízelgő fajta, hanem egy kedves, de a maga kis önállóságát megtartó macska volt. Mindannyian imádtuk.

Mindig azt csinálta, amihez kedve volt, nem hízelgett csak azért, hogy jobban szeressék vagy ételt kapjon. Fenségesen viselkedett, ha pedig kedve volt, megszeretgetett minket.

Én pont ezért szerettem őt annyira, és ezt a tulajdonságot kedvelem a macskákban.

Sajnos Cillancsot néhány évvel később megmérgezték. Azóta nem volt macskám. De nem azért, mert nem szeretném, ha lenne, hanem azért, mert a párom hallani sem akar róla. Így a saját macska iránti vágyakozásomat macskafotók böngészésével elégítem ki... valamennyire.

És, hogy szerintem miért van mindenkiben egy macska? Mert a macskák játékosak, élelmesek, fenségesek, bolondosak, őszinték, lustálkodók, érdeklődők, figyelmesek, szeretetreméltók. Ezen tulajdonságok közül pedig minden emberben megvan legalább egy.

Szentesi Márta

 

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Shutterstock/Elena Vasilchenko

A cikkben szereplő kép a szerző tulajdona.