-

Örökbefogadási szerződésünkön az áll, hogy 2015. augusztus 26- án lett az én kutyám Csacsi…

Most a vonaton ülünk. Charlie barackszínű pokrócán elnyúlva a lábam alatt. Olyan természetességgel gyűröm ezt a barackszínűt, vagy épp a kéket – ami eszméletlenül jól áll Charlie-nak – induláskor a hátizsákomba, mintha csak egy papír zsebkendő volna. Merthogy Csacsa mindenhova jön velem. Pontosan érzi, mikor állok fel azzal a szándékkal az ülőhelyemről, hogy indulunk valahová.

Timi és Charlie Berlinben
Timi és Charlie Berlinben
Nagy utat tettünk meg, hogy összeköltözhessünk

Emlékszem a pillanatra, amikor megláttam róla az első fotót. Előttem van, ahogy kidagad egy ér az arcán, a bal lába magasra emelve, a fülét olyan sután hegyezi, a puha kis fülcsücskei előre konyulnak. Pontosan úgy, ahogy azóta is sokszor.

Nem igazán tulajdonítottam nagy jelentőséget ennek a fotónak az elején… Aztán, mire észbe kaptam, már szerelmes voltam belé, és arról álmodoztam, hogy együtt sétálunk Berlinben vagy ott kuporog mellettem a lakásban. És utána rögtön elszomorodtam. Hiszen úgysem tudnám örökbe fogadni, az életem olyan bizonytalan, a főbérlőm sem engedné – gondoltam magamban.

Végül kiköltöztünk. Előre szóltam a főbérlőnknek, hogy bár jelenleg nincs kutyám, de önkénteskedem az agár fajtamentőknél, és bizony fennáll a veszélye, hogy bármelyik pillanatban őrülten belezúgok valamelyikbe. Tudjátok, mi történt? A legnagyobb meglepetésemre nem kaptam egyértelműen nemleges választ!

Timi és Charlie legelső találkozása
A legelső találkozás a fajtamentőknél
 

Nem sokkal később pedig jött a hír: eltűnt a gazdijelölt, aki Charlie-t örökbe fogadta volna.

Biztos voltam benne, hogy ez egy égi jel, mi ketten egymásnak lettünk teremtve. Borzasztóan felvidultam, elkezdett izzadni a tenyerem, és azonnal készítettem egy fotómontázst, amellyel kampányolni kezdtem a főbérlőmnél, hogy hozzám költözhessen a gyönyörű Csacsi.

Henninek – a fajtamentők vezetőjének – újságoltam az erőfeszítéseimet, ő pedig mosolyogva csak annyit kérdezett: „Na, mikor viszed magaddal a kis csámpit?“ Valóban csámpás volt, mert Charlie egy korai lábtöréséből sosem gyógyult föl rendesen. A csontot hagyták rosszul összeforrni, a sérült lábon nem fejlődött ki rendesen az izomzata, három lábon ugrálva nőtt föl, sajnos maradandó sérülése lett.

Nem sokkal később eljött a nagy nap. Meggyőző akcióm sikerrel járt, kaptunk egy esélyt a főbérlőtől, így a berlini lakással kapcsolatban rendeződött minden. Charlie megvárt, majd beköltözött az új otthonunkba.

És milyen nagy utat tettünk alig több mint egy év alatt!

Helyre kellett tenni, ami Charlie „előző életében" elromlott

Azóta megismertem minden egyes arcát

A Charlie tulajdonképpen egy gyűjtőnév, ő annak a sok-sok karakternek az összessége, akik együtt alkotják az én drága agaramat.

Amíg nem költöztünk össze, csak randizgattunk és társaságban találkoztunk, addig egyszerűen Charlie volt. Charlie barátkozós, közvetlen személyiség, szinte bárkivel elsőre megtalálja a közös hangot. Szerette, ha simogatom, ha közeledek felé. Ugyanígy viselkedett akkor is, amikor augusztus 26-án hazavittük.

Pár nappal később kezdte kapiskálni, hogy ez bizony egy hosszú távú kapcsolat lesz. Mi, az új gazdái nem csak ideiglenes állomás leszünk az életében. Szép lassan bontotta ki előttünk a többi arcát.

Először Károlyt ismertem meg. Károly méltóságteljes, tartózkodó, és határtalanul jópofa. De mindig résen volt, próbált keménynek és rendíthetetlennek maradni.

Ahogy egyre több jó hangulatú közös vadászaton vettünk részt, és a vacsorák is napról napra finomabbak lettek, előbukkant Károly mögül a lazább, bizalmasabb és kissé kajlább Karesz, és aztán Karcsi is. 

Később a hideg, téli éjszakákon, amikor együtt olvadtunk ki a meleg szobában a ropogós, hideg séták után, szép lassan szorossá vált a kapocs köztünk, megismerhettem Csacsát, Csacsit és persze Csacs Urat is. Azt a kutyát, „akivel" ma együtt élek. Az én kutyámat.

Felfedezzük a világot

Már a kapcsolatunk elején próbáltam vele a nyakamba venni a várost, és megmutatni neki, micsoda cool hely az a Berlin. De arra nem számítottam, hogy bizony neki is megvan a határozott elképzelése a világról, és arról, hogy kinek hol a helye benne. Ameddig be nem bizonyítottam, hogy tudok vigyázni mindkettőnkre, és nem fogom semmi zsiványságba belerángatni, addig ellenállt. Egy majd 30 kilós állatt viszonylag könnyen kivitelezi az ilyesfajta ellenállást... szerintem el tudjátok képzelni.

Szerencsére apránként sikerült meggyőznöm őt arról, hogy nincs mitől félnie, viszont van kiben megbíznia.

Ma már nincs befeszített testtartás, sem távolba meredő tekintet, amivel azt hirdeti, hogy ő aztán itt sincs… Na, jó, néha, amikor befekszik a pihe puha ágyba, ahol, ugye, nem szabadna tartózkodnia – hiszen van neki is kanapéja és kuckója, és pokróca és mindenféle földi java – akkor néha még bepróbálkozik, a távolba meredő szemekkel. De ma már nekem is megvannak a módszereim.

Jöttünk-mentünk a világban. Jártunk együtt Budapesten, Ikerváron, Berlinben, Hamburgban, az olasz tengerparton, a jéghideg szlovén hegyi patakban, úton-útfélen, autópálya-pihenőkben és az erdő sűrűjében szívtuk magunkba az élményeket. Utaztunk metrón, autóban, buszon, hajón, Charlie-Wagen-bicikli kombináción, sőt még a Vasi Volán mumusát is legyőztük, és távolsági busszal járunk Szombathelyre.

Mindenre képesek vagyunk mi ketten, együtt. De tényleg.

Mert én lettem az anyukád

Jelenleg még egy orvosi acéllal több van a lábában, mint azt szeretnénk. De sétálunk, úszunk, kocogunk, hogy erősödjön az a csont, és épüljenek azok az izmok. És az a cél, hogy egy utolsó műtéttel kioperálják az idegent, és csak a rugalmas, egészséges agárcsont legyen a statikai váza Charlie lábának, hogy aztán ő is úgy tudja kergetni a jótékonysági coursing-en (üldözéses kutyafuttatás – a szerk.) a nyulat, ahogy az igazi agarak teszik!

Köszönöm, hogy vagy, Charlie! Tudom, hogy te is köszönsz engem. Ebben nagyon jó vagy, hogy kimutasd a ragaszkodást. Hogy az óriási, barna madulavágású szemedet le se vedd rólam, és sosem legyünk több mint húsz centiméterre egymástól. Nem vagyok kutyamágus, nem tudom, mi jelent – jót és rosszat –, hogy ennyire ragaszkodsz? Hogy nem az jelentené-e inkább a jót vagy rosszat, ha tudomást sem vennél róla, amikor elhagyom a szobát…

De azt tudom, hogy tulajdonképpen nekem sem sok mindenhez van kedvem a te jelenléted nélkül. Mi ketten összetartozunk.

Timi és Charlie kutya a tükörben
„Mi ketten összetartozunk"

Egy jó barátom mondta nemrég, hogy Csacsát gyakorlatilag nem lehet nem észrevenni, ahogy karizmatikus kisugárzásával és csoda elegáns mozgásával sétál az utcán. Csak úgy tapadnak ránk a tekintetek. Majd rögtön meg is kérdezte viccesen, hogy vajon nem nehéz-e nekem ilyen teherrel együtt élni: ügyelnem kell rá, hogy mindig Charlie-hoz méltó, kellemes külsővel lépjek az emberek közé? Hogy nézne már ki egy kullogó, slampos alak a gyönyörű agár mellett?!

Milyen igaza van.

Úgyhogy, Csacsi, feladtad a leckét, próbálom nem csorbítani a fényedet. Vigyázok rád, és ránk.

Mert én lettem az anyukád.

Farkas Timi