-

Mondják, hogy erőszak nélkül nincs társadalom. Ez valószínűleg így is van. Kell valamifajta „erőszakosság” a boldoguláshoz, a túléléshez.

Vannak helyzetek, amikor gyors reakció kell, és nincs lehetőség árnyalatokat felfesteni. Általában akkor, ha háború vagy harc van. Nem véletlen, hogy akik az erőnek csak a szakosodott részében hisznek (erőszak), azok folyamatosan fenntartják a „harckészültséget”, háborút vizionálnak és védelemre készülnek. Mint például most legutóbb Trump. Elhitette, hogy háború van: a bevándorlókkal szemben, a bűnözőkkel szemben, a demokratákkal szemben, és úgy általában mindenkivel szemben, aki nem amerikai. Háborús helyzetekben tényleg olyan kell, aki tökös.

Trump nagyon tökös. De tudjátok, mi van? Akinek tökei vannak, az sérülékeny. Ha valakit tökön rúgnak, az nagyon fáj.

Én nem akarok (és sosem akartam) tökös nő lenni. Erős is csak azért, hogy könnyebben ki tudjam nyitni a baracklekváros üveget.

Hiába mondjuk, hogy az a sikeres nő, aki tökös, én hiszem, hogy mi, csajok, ha bármit elérünk az életben úgy, hogy az boldogságot hozott számunkra, az a valódi női értékeink miatt van, és nem azért, mert mássá akartunk volna válni.

Valójában a beleérző képesség, az empátia, a mások felé irányuló jóindulat, az intelligencia, a figyelem és hit segít minket abban, amit csinálunk. Sosem a tesztoszteronban tobzódó makacs és maszkulin erő. Főleg nem az az erő, ami szakosodott: az erőszak.

Ha valamit erőből akarunk megoldani, általában csak a korlátainkkal szembesülünk, és azzal, hogy magunk is sérülünk ezekben a játszmákban.

Nem attól lesz ez a világ békésebb, jobb, fenntarthatóan fejlődő hely, ha a nők csíkká feszült szájjal, megkeményedett arccal menetelnek előre, és azt bizonygatják mindenkinek, aki szembejön, hogy milyen tökösek.

Hanem akkor, ha képesek vagyunk a saját értékeinket megélni. Akár férfiként, akár nőként.

A nők például a saját erejüket használják. Hogy jól tudnak csapatban dolgozni, felelősséget és feladatot megosztani, képesek hosszú távon gondolkodni. (Erre vagyunk kondicionálva, hiszen egy gyereket kihordani és felnevelni, ez aztán tényleg azt igényli, hogy perspektivikusan gondolkozzunk).

A nők általában nem magányos „hősök”, akik belovagolnak fehér lovon, és mindenkit megmentenek, hanem olyan csapatjátékosok, akik tudják, hogy a három testőr is négy volt valójában. Hogy mindenki önmagáért felelős elsősorban, és össze kell dolgoznunk.

A férfiak rövid távon gondolkoznak. Harcra és győzelemre van szükségük. Látványos eredményekre, fejlődésre, haladásra, új impulzusokra, és ezért külső visszaigazolásokra törekszenek. A krízisben ilyen erőre van szükség.

A nők viszont képesek a hosszú távú gondolkodásra. Pontosan tudják, hogy látványos eredmények nélkül is lehet sikereket elérni. Erre van szükség a krízis utáni helyreállításhoz és továbblépéshez.

Ahogy József Attila írta:

„Arról van szó, ha te szólsz, ne lohadjunk,
de mi férfiak férfiak maradjunk /
és nők a nők – szabadok, kedvesek
s mind ember, mert az egyre kevesebb...”

Így van. Mindenki az legyen, aki. Minfenféle értékre és erőre szükség van, de leginkább arra, hogy mindenki az erőnek azt az oldalát használja, amiben jó, ami a sajátja, és ne a másét.

Ha összedolgozunk, és a férfiak férfiként, a nők meg nőként élnek, teszik a dolgukat, és egymás mellett, egymással együttműködve hozzuk ki magunkból és a másikból a legtöbbet, akkor lesz a világ élhető hely, amiben az emberek általában jól vannak. Ahol megfelelő válasz születik a krízisekre, de nem indítunk háborúkat. Ahogy nem találunk ki problémákat, és ellenségeket sem  keresünk csak azért, hogy legyen kit legyőzni.

Hogy most krízis van, az nem kérdés. Bármerre nézünk a világban, dőlnek felénk a megoldandó helyzetek. Az most mindegy is, hogy ezt ki idézte elő (a patriarchális, férfiuralmi társadalom). A lényeg az, hogy az eddig használt erővel ezeket a problémákat maximum lelassítani lehet, esetleg távol tartani. Mondjuk, falakkal. A férfiak a nagy és robusztus építményekhez értenek, a nők meg a csipkeveréshez. A falak építése férfias játék.  A XXI. század viszont meghatározóan a finomságok, az apró részletek meghódításáról szól majd. Ez nem kérdés. A problémák pedig átjutnak a falakon, ahol nekünk, nőknek kell várnunk azokat. Csak akkor tudunk majd megküzdeni velük, ha a saját erőnkben kiteljesedve várjuk ezeket.

A XXI.század a nőké lesz. Pontosabban: csak akkor lesz XXI. század, ha az a női értékekről fog szólni.

 Dr. Gyurkó Szilvia

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Shutterstock/El Nariz