(hirdetés)

Előrebocsátom, hogy teljes mértékben egyetértek a fönt idézett orvos véleményével. Hogyan is lehetne összeállítani úgy egy listát a jó orvosokról, hogy a betegeket tökéletesen kihagyják belőle?

„Nem szívesen találkozom vele, a betegek is félnek tőle egy kicsit a modora miatt. De szakmailag ő áll a csúcson" – hangzik el az egyik orvos véleménye, amikor főorvos kollégáját javasolja valamelyik  kategóriában.

Már elnézést, de hogy a viharba lehetne jó orvos egy olyan ember, akitől félnek a betegek a modora (vagy bármi) miatt? Egy betegnek egyáltalán nincs szüksége arra, hogy tartson az orvosától, vagy hogy remegve menjen a rendelőbe. Egy betegnek biztonságban kell éreznie magát az orvosa kezében.

Ítram már ebben a sorozatomban arról, hogy az orvos-beteg közötti kommunikáció sajnos még mindig ott van valahol a béka segge alatt. Ha megbetegszik az ember, fél az orvostól, nem mer kérdezni, sőt, talán egy kicsit szégyelli is magát, hogy már megint jön a nyavalyáival.

Pedig vannak ebben az országban jó, sőt kiváló orvosok is. És noha sokszor volt már szó arról, hogy mi nem működik jól az orvos-beteg viszonyban, nekem szerencsére nagyrészt igazán jó szakemberekkel volt dolgom. Amikor összeírtam a következő 5+1 pontot, akkor arra a négy orvosra gondoltam, akik engem rendszeresen kezeltek, és átsegítettek a betegségemen. Ők négyen egytől egyig kiváló példával szolgálnak. De az üzleti magazin listáján közülük egyetlen egy sem (!) szerepel.

Akkor, lássuk.

Szerintem egy jó orvos...

1. ...képes kommunikálni a pácienseivel

Ez a legfontosabb. Mert a beteg kiszolgáltatott és kétségbeesett, és még csak egy előrehaladott tumorról szóló diagnózist sem kell megkapnia ahhoz, hogy azt érezze, összedőlt a világ. Nagyon fontos az orvos-páciens közötti párbeszéd, hiszen tudnunk kell, mi vár ránk, mi történik a kezelésen, a műtőasztalon, mi van a zacskóban, ami belénk folyik. A testünkről és az életünkről van szó. A mi testünkről és a mi életünkről.

2. ...türelmes

Egy jó orvosnak rengeteg dolga van, és hihetetlenül sok betege. Sokszor érthetően fáradt, kialvatlan. Stresszes munkát végeznek. Nagyon kevés ember alkalmas erre a pályára. Aki mégis, annak feszített tempóban, emberfeletti erővel kell dolgoznia. Ha ezt képtelen elviselni, és nincs türelme az emberekhez, akkor egész egyszerűen nem neki való hivatást választott. Hiszen a beteget egy kicsit úgy is kell kezelnie, mintha gyerek lenne. Mi nem jártunk orvosi egyetemre, nekünk fogalmunk sincs a szakkifejezésekről, a folyamatokról. Természetes, hogy elsőre nem mindig értjük, amit mond. Igen fokozott türelem kell hozzánk. És ezt a türelmet sokszor nehéz odaadni. De muszáj.

3. ...közvetlen

Ez kényes dolog. Nekem személy szerint elképesztően sokat segített, hogy közvetlen hangnemben tudtunk beszélni a legszörnyűbb dolgokról is. Ez már-már az életemet mentette meg a legnehezebb időszakokban. Ha a szörnyűségeket bizalmasan, emberi hangon tálalják, akkor az ember nagyobb eséllyel képes ellazulni egy ilyen nehéz helyzetben, higgadt maradni, és úgy meghozni fontos döntéseket az életéről.

4. ...a betegség mögött az embert is lássa

A legszörnyűbb dolog azt érezni, hogy csak egy kórlapszám vagy. Én mindkét végletet megtapasztaltam a rákom idején. Volt olyan, aki a nevemet se mondta ki, hanem csak egy sorszámot kiáltott, és úgy vizsgált, mintha ott se lennék, nem is hallanám, amit mond. Na, az valami szörnyű. Szerencse, hogy ilyenből csak egy volt. Elképesztően fontos, hogy az orvos ne felejtse el, hogy emberek is vagyunk, nem csak egy beteg testrész vagy szerv „tulajdonosai". Van hangunk, szemünk, fülünk és szánk, hallunk, érzékelünk. Sőt, érzünk. Ráadásul nincs két egyforma betegség, hiába ugyanaz a diagnózis. Minden gyógyuláshoz más a kulcs. Egy jó orvosnak ezt értenie és éreznie kell.

5. ...képes átadni másik kollégának

Olyannak, aki egy bizonyos területen jobb, mint ő. Ne képzelje magát Istennek, ne akarjon mindenáron megtartani magának., ne csináljon a munkájából presztízskérdést. Ha nem biztos a dolgában, vagy ha úgy érzi, ez már túlmegy az ő szakterületén, akkor hívjon segítséget. Nagy baj lehet abból, ha valaki túlvállalja magát, illetve olyat is elvállal, amiben nem annyira jó.

+1

Néha menjen haza aludni, és egyen is!

A jó orvosokat erre mindig figyelmeztetni kell. Mert hajlamosak saját maguk elé helyezni a pácienseik jóllétét. Ha betegként ilyen orvosod van, akkor becsüld meg őt, lásd meg benne te is az embert, és finoman kérd arra, hogy pihenjen, ha azt látod, hogy túlhajtja magát.

Végezetül:

Szeretem és tisztelem az orvosokat. Hiszek az orvostudományban. Hiszek abban, hogy az orvoslás a jövőben összefog bizonyos jól használható, alternatív terápiákkal. Hiszek abban, hogy a jövőben egyre több orvos felismeri, hogy a betegségeket az orvosi beavatkozások mellett, lelkileg is gyógyítani kell. Hiszek a jó orvosokban. Higgyetek ti is bennük!

Szentesi Éva

Ha érdekel a téma, olvasd el D. Tóth Kriszta interjúját Dr. Meskó Bertalan orvosi jövőkutatóval az orvoslás és az orvos-páciens viszony jelenéről és jövőjéről! KATT IDE!

-

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Shutterstock/everything possible