Egyszer én is – Élőimnek és halottaimnak
Halálom után is...
Halálom után is...
A szavakkal talán még nagyobb sebeket lehet ejteni, mint a fizikai bántalmazással. Olyanokat, amik évek múlva sem gyógyulnak be. De hogy mindezt egy nagymama teszi az unokájával, az igazán szívfacsaró.
Olyan jó lenne pedig egy kicsit odakucorodni az ölükbe, vagy hagyni, hogy levegyék a terheket átmenetileg a vállunkról. Nem...?
„Nyolcvanhét nyár – ennyi egy élet. Most majd idegenek szereznek ott új emlékeket. Az enyémek elkopnak, megfakulnak, mire észbe kapok, már az én tortámon ég nyolcvanhét gyertya. Ráncos a kezem, testem alig eszmél, talán épp rólam írja az unokám, hogy jó nagyanyja voltam.”
Türelem, türelem zöldcitromos pitét terem!
Szívecske kontent egy nagymamáról, aki olyanokat is mondott az unokának, hogy „Nem baj, Napocska, ha ma nem tanultál. Nem kell mindig mindent jól csinálni.”
Mire te felnősz, a nagymamád szinte gyerekké válik. Csak azt adhatod neki vissza, amit tőle kaptál...
Egy bódító illat, amelyet ha megérzel, elementáris erővel törnek fel benned régmúlt emlékek. Neked is volt ilyen?
Olyan messze van a menzai verziótól ez a gombóc, mint a szoláriumos recis lánya Kim Kardashiantól.
A gond nem vész el, legfeljebb átalakul.