Csepelyi Adrienn: „Állok a fazék fölött, és bőgök, Mama”
Megmenteni az ízt, amit csak a nagymamád tudott. És aztán megsiratni, amikor sikerül.
Megmenteni az ízt, amit csak a nagymamád tudott. És aztán megsiratni, amikor sikerül.
Minden nagymama csodálatos. Vagy talán mégsem?
Egy csodálatos nagymama emléke Nádudvari Péter tollából:
A nagyszüleinkből olyan földöntúli szeretet és önzetlenség árad, amelyet Y generációsként Krajnyik Cinti nehezen fog fel. Hogy miért? Kifejti, miközben köszönetet mond szeretett nagymamájának a nagyszülők világnapja alkalmából.
A gyerekkori nyarak ízét nem lehet elfelejteni… és mindig jó felidézni!
Neked is van hasonló emléked a nagymamádról?
Számodra mi a boldogság íze? Mit tennél az „ízalbumodba”? És hány fajta tésztát ismersz eljárástól kialakítási mozdulaton át a formáig meghatározva? Ínycsiklandó beszélgetés egy food dizájnerrel, ami nemcsak a gyomornedveket indítja be, de a nosztalgiázást is!
„A barátom nagyijának 1954-ben az ablakon keresztül kellett visszaúsznia az intarziás dobozért, amelyben a család fontos iratait tartották.” – Mi lenne, ha néha kérdeznénk az időseket, és aztán hagynánk őket mesélni?
Ma van a tündéri nagymamák napja, holnap pedig az unokatestvéreké, olvassátok el hát Szabó Anna Eszter megható emlékezését a nagymamájáról, aki békés, meleg fészket biztosított mind a hét unokájának, sütit sütött, finom ebédeket főzött, a nála töltött időt pedig mindig különlegessé tette.
„Vannak ügyek, amelyekbe bele kell rakni az időt türelemmel és alázattal, és kész. Az étel se fő meg gyorsabban, ha bűvölöd, nincs mese, nincs varázslat, és hiába pörgeted magad, mint egy búgócsigát, hogy eltereld a figyelmedet a fájdalomról, nem megúszható a leltár, csak halogatható.”