Gyerekként annyit tudtam róla, hogy egy szavát se értem, a zenéje felkavaró, és hát micsoda különleges fazon ez, egyik szeme szürke, a másik meg barna... Aztán telt múlt az  idő, és Bowie-t beitta a szervezetem. Megfertőzött, elvarázsolt, felrázott és elkábított. David Bowie is…

1. Szürke – barna

Sorsszerűség ide vagy oda, nincsenek véletlenek, vagy éppen vannak – ki tudja, nem is érdekes, az viszont tagadhatatlan, hogy egy hülye gyerekkori verekedés miatt (naná, hogy nő volt a dologban!) megváltozott az egyik szemének a színe. Ez olyan állandó szimbolikus kételyt, sokoldalúságot feltételező, izgalmas kisugárzást kölcsönzött a kis David Jonesnak, amit csak ő tudott annyira elegánsan, őrületesen szexin viselni. A szem a lélek tükre? A későbbi Bowie egy darab állandóan tág pupillával figyelte, vizionálta, értelmezte, szitálta elemeire, s rakta össze újra (meg újra) – észveszejtő tehetséggel – a kozmoszt. Lenyűgöző.

fotó via: YouTube.com

2. Transzcendencia

Vannak azok az emberek, vagy nem is emberek... – ha engem kérdeztek: lehet, hogy nem is emberek –, akik bármibe fognak, bármihez nyúlnak, forradalmi, felkavaró újítás lesz belőle. Multitálentum? Ugyan. Ez annál már sokkal, de sokkal több. Huxley-t meghazudtoló párhuzamos vagy elhajló dimenziók laza összekötése, metafizikus mindennapiság, hipnotikus természetesség. Bowie ereje, kísérletei, kérdőjelgeneráló féktelensége – legyen szó zenéjéről, divatteremtő megjelenéseiről, filmjeiről, filozófiai magaslatokból ernyő nélkül ugráló szövegeiről, vagy csak tényleg a mozdulatról, ahogy rágyújtott – nyilvánvalóvá teszik, hogy Major Tom vagy Ziggy Stardust bizony transzcendens figura, akiért hálásak lehetünk, hogy egy időre közénk látogatott. De komolyan, ki tud még egy valaki földlakót mondani, aki úgy rajzol, úgy fest, úgy komponál, úgy gondolkodik, úgy teremt saját világokat, úgy énekel, úgy szeret és úgy alkot, ahogy a Thin White Duke?! … Na, ugye!

3. Elegancia

Valami olyasmit mondott egyszer Coco Chanel, hogy „az elegancia az, ha valaki belülről ugyanolyan gyönyörű, mint kívülről”. Ez megkérdőjelezhetetlen igazság, én azzal egészíteném ki, hogy az elegancia megmutatkozik minden mozdulatban, minden mosolyban, arcélben, minden hallgatásban és megszólalásban. Az eleganciát nem lehet tanulni. Az igazi eleganciát nem lehet elrontani. David Bowie maga volt a lázadó elegancia. A narancssárga haj, a kokaintól gyötört tekintet, a láncdohányos krákogás, semmi nem tudta ellensúlyozni azt az eszméletlenül elegáns jelenséget, aki frakkban lejt Tina Turnerrel, aki alázattal hallgatja egy sarokban a próbáló George Michaelt, aki ezredszer ad interjút provokatív újságíróknak, aki olyan nőt szeret, mint Iman... vagy aki épp egy reptér tranzitjában olvasgat. Bowie művészete kívül-belül magával ragadóan elegáns, intelligens volt és persze éppen ezért nyüszítősen szexi is.

Iman 23 évig volt David Bowie felesége (fotó via art-sheep.com)

4. Humor

Akinek olyan barátai vannak, mint John Lennon, Gary Oldman, Iggy Pop, Annie Lennox vagy Ricky Gervais, azzal kapcsolatban, ha ne adj’ isten, soha meg se szólal, akkor is tudjuk, hogy van humora. Bowie azonban – hála az égnek – meg is szólalt. Hol zenével, hol divattal, hol a háttérben, hol a színpadon, hol csak egy szöveggel, és hát na. Szédületesen laza, hihetetlenül humoros fazon volt. De csak úgy csitt, csöndben, elegánsan. Tudjátok, van ez a sztori Ricky Gervais-zel való levelezésükről, amikor Gervais azt írja Bowie egyik születésnapjára, hogy ennyi idősen ideje lenne már szakmát választania, amire Bowie egy laza csuklómozdulattal azt válaszolja, hogy:

„I have a proper job. David Bowie (57), Rock God.” 

(Van rendes állásom. David Bowie (57), Rock Isten.")

Nos, ehhez nincs hozzáfűznivalóm.

5. Ezerarcú önazonosság

David Robert Jones a dél-londoni Brixtonból, a szőke kisfiú egy levedlett zongora mellett, a transzcendens tehetség, akinek kilóg a bokája a gatyából, és kilóg a világmegváltó személyisége a hatvanas évek zavaros társadalmi forradalmaiból. Mozaiklelkű bizonyosság. Amit legjobban tisztelek David Bowie-ban, és ami túlmutat korán, életén, művészetén, hatásain, erényein és hibáin, túlmutat rajtunk, túlmutat a nagy masszán, amit életnek nevezünk, szóval az, amitől David Bowie az ikon, az a káprázatos ezerarcú önazonosság, amivel úgy vette palira önmagát és a világot, hogy közben maradandót alkotott, súlyosan felkavaró mintákat hagyva maga után.

Szabó Dominika 

Kiemelt fotó: David Bowie: Blackstar (RCA/Columbia/Sony, 2016.)