1. Amikor egész éjjel tanult a lányával egy dolgozat miatt

Ha az embernek gyereke van (vagy akár kisebb testvérei, mint nekem), tudja, milyen gyötrelmes kigúvadt szemekkel ülni egy matekpélda fölött, ami olyan, mintha mintha mordori nyelven írták volna. Közben persze igyekszünk eltitkolni, hogy ha lehet, még kevesebbet értünk belőle, mint maga a diák. Ennek ellenére, ahogy Lorelai is, kitöltünk magunknak egy (vagy öt) kávét, és nekifeszülünk, mert erről szól az anyai és a testvéri lét.

sleeping-in

2. Amikor a rossz viszony ellenére is lehetett számítani rá

Lorelai és a Gilmore-nagyszülők viszonya enyhén szólva sem problémamentes, ám elég az apja rosszulléte, a nagymamája halála, vagy a szülei összeveszése ahhoz, hogy újra szolgálatkész gyerekké váljon. Lorelai az a barátnő, aki a kezébe veszi az irányítást, amikor a szerettei magukba zuhannak. Ügyeket intéz, vigasztal, és szinte észrevétlenül hatalmas súlyt vesz le a többiek válláról. Akinek ismerős ez a fajta hozzáállás, veregesse meg a saját vállát, mert valamit nagyon jól csinál.

3. Minden olyan rész, amelyben előbújt belőle az öntudatos üzletasszony

Ó igen, Lorelai Gilmore egy igazi self-made woman. Sokszor elhangzik a sorozatban, hogy szobalányként kezdte a pályafutását, és a szülei támogatása nélkül, gyakorlatilag a nulláról küzdötte fel magát szállodavezetői, később pedig tulajdonosi pozícióba. A szállodában játszódó jelenetek alapján ez tökéletesen érthető is: kedvesen, de határozottan irányítja az alkalmazottait, jól bánik az emberekkel (még a nárcisztikus Michellel is), bármikor beáll a recepciós pult mögé, miközben a befektetőkkel is tárgyal. Mindenre figyel, de nem nyomasztja az alkalmazottait. A világ legjobb főnöke!

4. Amikor nemet mert mondani, még akkor is, ha mindenkit kiakasztott vele

Szerencsére ő sem tökéletes. Mondjuk, kitalálhatta volna hamarabb is, mint pár nappal az esküvő előtt, hogy nem akar Max, a jóképű irodalomtanár felesége lenni, és valahol a szülei is jogosan háborodtak fel, amikor 16 évesen teherbe esett a gimis szerelmétől, majd pedig nem volt hajlandó elfogadni a segítségüket. Másrészt viszont Lorelai önfejűsége tiszteletet érdemel, mivel akkor is felvállalja a döntéseit, amikor egy város (vagy az egész család) haragja zúdul rá. Riszpekt!

4

5. Amikor harciasan kiállt azokért, akiket szeret

Legyen szó Rory igazságtalan iskolai büntetéséről, vagy arról, hogy a szülei nem fogadják el a szerelmét, Lorelai minden esetben a sarkára áll, és keresetlen szavakkal elküld a fenébe mindenkit, aki bántotta a szeretteit. Olyan viselkedés ez, ami egy gyerek számára biztonságérzetet ad, a párja számára pedig elköteleződést sugároz. Ugye, néha veletek is megesik, hogy ha magatokért nem is mindig tudjátok felemelni a hangotokat, de a szíveteknek kedvesekért igen?

5

6. Amikor képes volt beismerni a hibáit, és bocsánatot kért

Az egyik legszívszorítóbb részben Lorelai és baseballsapkás hercege, Luke éppen haragban vannak, mert a lány eltitkolta, hogy Rory apjával, Christopherrel egész este ivott, ezért a férfi szóba sem állt vele. Lorelai – igaz, kicsit erőszakosan, de – mindenáron bocsánatot akar kérni tőle, és meg is teszi, még ha az adott pillanatban Luke-nak nem is erre van szüksége. Később is többször előfordul, hogy habozás nélkül beismeri, ha elbaltázott valamit, és megköveti azt, akit megbántott, miközben egy percre sem veszíti el a méltóságát. Így kell ezt csinálni!

6

7. Amikor csordultig volt szeretettel, akkor is letolta Roryt, ha az épp hülyeséget csinált

Rory igazi anyja lánya: néha bődületes marhaságokat művel, nem törődve a következményekkel, hogy később valahogy mégis jól jöjjön ki az egészből (ezt is szuper lenne eltanulni tőlük). Előbb azonban mindig megkapja a szeretetteljes anyai fejmosást, mert Lorelai tisztában van vele, hogy a törődés egyik legmarkánsabb jele, ha tudjuk, mikor kell puszta jó szándékból lecseszni a másikat, mint a pengős malacot. Mivel mindketten ebből tanulunk a legtöbbet.

7

Kalapos Éva Veronika

Fotók: Gilmore Girls/Szívek szállodája (The Warner Brothers, 2000–2006., The CW, 2006–2007.)