-

Nagyon menő oktatók

Egyáltalán nem csodálkozom az eddigi sikereiken, mert felnőttként is rajongva hallgattam az elképesztően jó fej oktatónkat, Pétert. Mi, a tanítványok, úgy tízen, újságírók voltunk. Rettentő büszke voltam magamra, hogy sikerült az útmutatásával a programozás gyerekeknek készült segédanyagával elkészítenem egy-egy – kezdetleges, de mégis működő – játékot.

Magáról a Skool programról is hamarosan folytatom az áradozást, de nem tudom megállni, hogy néhány szót még ne írjak a már említett tanárról. Ugyanis számomra – és valószínűleg a gyerekek számára is – meghatározó annak a személye, aki valamilyen ismeretet szeretne nekem átadni.

Ha azt látom, hogy szenvedéllyel szereti, amit csinál, és ráadásul még láthatóan szereti az embereket, a gyerekeket is, akkor minden esélye megvan annak, hogy lelkesen kövessem, tanítson engem bármire.

Tényleg bármire, mert én a tipikus lelkesedő, pillanatok alatt átképezném magam akár műkörömépítővé is, ha valaki kellő lelkesedéssel magyarázná a szakma szépségeit.

Programozás, a csajos karrier

De szerencsére itt programozni tanítottak, és bizton állíthatom, hogy nem fogok megállni a gyerekek számára készített és nagyon népszerű Scratchnél. Szeretnék majd részt venni felnőttek számára szervezett tanfolyamon, mert a programozásé nemcsak a jövő, de a jelen is. Ezt ismerték fel a skoolosok, illetve a programot működtető, a Technológiai Oktatásért Alapítvány is.

Az a céljuk, hogy felkeltsék a fiatal lányok és nők érdeklődését a technológia területe iránt, műhelyprogramokat és technológiára fókuszáló foglalkozásokat szerveznek, és ezeken a programokon keresztül nemcsak a programozás alapjait tanítják, hanem megmutatják a lányoknak, milyen karrierlehetőségeket tartogat számukra is a számítástechnikai szektor.

skool-2

Dea átképzi a családot

Klement Dea mondjuk nem tartozott azok közé a lányok közé, akinek fel kellett kelteni az érdeklődését, ugyanis nyolcévesen kitalálta barátnőjével, hogy robotépítő vállalkozást alapítanak. Szerencséjükre a világ legjobb fej anyukája, Dea édesanyja, Krisztina nem nevette ki a lányokat, hanem gyorsan keresett egy nyári tábort – amit a Skool szervezett –, ahol megtehették az első lépéseket: programozni tanultak.

Dea ma már 11 és fél éves, és ő volt a mentorom a délelőtt során, amikor pedig sikerrel elvégeztem a mini tanfolyamot, minekutána ő adta át az oklevelemet. Édesanyjától megtudtam, hogy a háromgyermekes családanya a kislány hatására kezdte el képezni magát, előbb online, majd később egyetemi tanárokhoz járva, hogy korábbi szakmájáról – felszolgálóként dolgozott – egy olyan foglalkozásra válthasson, amit akár otthonról is végezhet, és biztosítja a jövőjét is. Krisztina is programozó lesz, akárcsak a lánya. Dea pedig továbbra is a Skool képzésein tanul, képezi magát, mentorkodik, és mire a munkavállalás ideje elérkezik, neki már majd’ tízéves szakmai tapasztalata lesz...

skool-3

Most a tanárokon, tanítókon a sor

Azzal kezdtem, hogy mennyire fontos a tudást átadó személye, és ezt egyértelműen így látja az alapítvány is, amelyik egyébként nemcsak a Skool, de a Kódgarázs nevű programot is működteti, szervezi.

Az elmúlt két év során felgyülemlett tudást, tapasztalatot és élményeket most az általános iskolákban tanító matek, fizika és informatika szakos tanároknak szeretnék átadni egy átfogó tanárképző projekt keretében.

A cél, hogy olyan kipróbált és kidolgozott tananyagokat adjanak a pedagógusok kezébe, melyek újfajta, élményalapú oktatásra támaszkodnak, hogy az iskolai keretek között tartott órák még érdekesebbek legyenek, a gyerekek és az oktatók pedig egyaránt jobban élvezzék az órákat.

Annak, akinek lánya van, itt a lehetőség: taníttassa programozni. Aki tanár vagy tanító, az se késlekedjék a számukra induló programról érdeklődni. Ha pedig nincs lány és tanári diploma, még mindig lehet bárkiből önkéntes, mert a programokon mindig elkél a segítség!

Kárpáti Judit

A képek a szerző tulajdonában vannak.