Nem tudok vitatkozni azzal, hogy az említett élmény sajnos kezd gyakorivá válni. Tetszik, nem tetszik, egy vagyok abból a „mikrotársadalomból”, aki egyre kevésbé tud felmutatni bármit, ami mentes a cinizmustól, a bántó nagyképűségtől.

Elveszett a szakmai hozzáértés, az emberség. Nemtörődömség, igénytelenség és pofátlan korrupció – ez jellemzi a magyar egészségügyet.

De. Mint semmi, ez sem ítélhető meg a kollektív bűnösség elve alapján.

Egy átlagos napra én is vissza tudok emlékezni. Én, aki – amennyire lehet – ember maradtam, annak ellenére, hogy orvos vagyok.

Tombolt a nyár, az aszfalt már kora reggel olvadni kezdett. A lift elromlott, a héten másodszor, nem baj, sport kell, tegnap úgyse jutottam el futni, hatig bent voltam. Ötödik emeletre fel. Én fel tudok menni, de a 84 éves, botra támaszkodó néni, aki a héten másodszor próbál kontrollra eljutni, vajon hogyan teszi meg ma ugyanezt az utat lift nélkül? Ha feljut, megérdemli, hogy vérét vegyék, itt semmi nincs ingyen, kérem szépen.

Indul a nap. Itt megint büdös van, lányok! Tudjuk, a matracok azok. Miért nem nyitsz ablakot? Akkor soha többet nem tudom becsukni. Levetted a vért? Miért nem? Nincs cső, majd később hoznak. Húzz tiszta ágyneműt. Nincs lepedő. Irtó meleg van, miért nem itatjátok? Ja, ma is csak ketten vagytok 25 fekvőre. Tessék várni picit. Vedd már fel a telefont! Vizit után tudok, nem, sajnos előbb nincs időpont, sajnos nem tudok másik ágyat szerezni, akkor se, ha fizet, esetleg ha vesz egyet. Tessék ezt a receptet kiváltani, mert nekünk nincs ilyen gyógyszerünk. Hozzon be pelenkát, legyen szíves, nekünk elfogyott. Sajnos nem tudjuk felültetni, mert az ágy fejvége elromlott. (Úgy nyolcvan éve.) Igen, önnek igaza van, hogy miért nincs egy rohadt pohár, de kérem, ne velem üvöltözzön! Tizenkét beteg jött, nincs ágy. Miért nincs? Engedd haza a kettest. De tegnap jött. Nem érdekel, elfogyott a gyógyszerkeret. Hat nővér felmondott. Tudom, elromlott a röntgen, hétfőn csinálták meg, most megint rossz. Nincs EKG papír, dobjuk össze, megrendeltem, ki tudsz ugrani érte? Ha ott vagy vegyél gumikesztyűt is, adok pénzt. A mentőt megrendelted? Meg, de hat órája. Itt fog meghalni, most mit csináljak, vigyem el én? Csináltass CT-t. Nem csinálják meg. Kérd máshol. Kértem, de ott se. Kérd hangosabban...

A hangulat a reggeli megbeszélés előrehaladtával exponenciálisan közelít a „mindenki felmond egyszerre” életérzéshez, de mantrázzuk, hogy sómásztgóon, és indulnak a mókusok a mai kerék elleni csatába.

Miért is csináljuk, ma sem értjük, de azt hiszem, már nem is kérdezzük meg. Megszoktuk, az a baj.

Egy ponton mindez monoton zajjá halkul. Próbálsz felkészülni a következő folyosói menetre. Mintha kinn vadállatokkal teli kalandparkba kerülne az ember, ahol – ha ügyesen végigmész az aznapi pályán, akkor – jutalmul megúszod a napot erkölcsi vereség- és anélkül, hogy egynél többen hangosan szidnák a k.rva anyádat, mert „a néni vizsgálata ma is elmaradt, mert állítólag rossz a gép és már napok óta nem történt semmi, és egyébként is, „mivel töltik maguk az idejüket” kezdetű nóta halk, majd kevésbé halk dúdolása mellett. A nap végén hálásan sóhajtasz, mert ma sem halt meg senki, mert te derekasan küzdöttél a rendszer ellen, ami minden nappal közelebb kerül az összeomláshoz.

Most, hogy két éve pelenkával, bóbitabóbitával van kikövezve a napom, a „tedd le, ne mássz föl, nem szabad, miért nem alszol, induljunk már el, azért, mert azt mondtam, én is szeretlek, de akkor se” ködén túlról megpróbálsz visszailleszkedni a társadalomba. Szeretnél jót és hasznosat alkotni, de hogy a gyereked se „gazként nőjön” az udvaron, ezért lelkiismeret-furdalással megküzdve félállást vállalsz. Megígéred, hogy a gyerek nem lesz beteg, és minden nap tovább maradsz benn, és igen, innen szeretnél a hullamosó asztalára kerülni, majd, amikor aláírnád a szerződést, gyors fejszámolással megállapítod, hogy itt bizony te fogsz a férjedtől kölcsön kérni, erre a „hobbira", mert ebből a fizetésből a bölcsire és a benzinre bizony nem futja.

És a nap végén valaki, aki máshonnan jött és máshova tart, azt kérdezi, hogy miért csinálod. És nekem elfogytak az érveim. Valaki győzzön meg!

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Freepik/senivpetro