Azt már eddig is tudtuk, hogy a Szentesi tehet mindenről.

Minden ember életében eljön az a pont, nap, hét, hónap, amikor lendületet kap, hogy mostantól olyan dolgokra is szán időt, amikre amúgy nem. Ha az ember kollégája Szentesi Éva, aki emberfeletti erővel visszajött egy végstádiumos méhnyakrákból, akkor kurvagyorsaneltakarodsz a nőgyógyászhoz még akkor is, ha csak kifogyóban van a fogamzásgátlód, mert megtanultad, hogy orvoshoz járni fontos dolog. Úgyhogy elhatároztam, nem halogatok, elmegyek a dokihoz, kivárom a sorom acélidegzettel, kérek egy receptet, és majd csevegünk, mint mindig. Ezzel a lendülettel tárcsáztam, a doktor urat, és mondtam neki, hogy jövök. És mivel férfi a nőgyógyászom, bizonyos szavakat nem mondok ki. Akkor se, ha megkínoznak... vagy mást kínoznak meg. Azért, mert csak. Mert én egy hölgy vagyok. 

– Elnézést, hogy karácsony előtt csak úgy bepofátlankodom, de nincs véletlenül egy időpontja ma estére? Hazafelé menet épp útba tudnám ejteni a rendelőt.

– Hogyne lenne, jöjjön csak, minden délután itt vagyunk háromtól-nyolcig.

– Nem szeretném feltartani a sort, csak kifogytam a tablettából. Most fogyott el az első doboz, és csak a szokásosra lenne szükségem.

– Azért jöjjön be, ha tudjuk, megnézzük..

– De tényleg elég csak a recept, nem akarok gondot okozni... Majd az asszisztensével elintézzük ezt.

– Rendben, mi itt vagyunk, este 8-ig várjuk önöket (kiket még?!) szeretettel (szeretettel?! WTF...), jöjjenek csak be.

Akkora légpacsit adtam saját magamnak, hogy ilyen ügyesen szervezem az életem... még azt is elhatároztam, hogy nem is szállok békávéra, hanem sétálok, (mit séta, edzés!). Csípett a hideg az anyjaúristenit, de minden egyes szélfúvástól csak egyre eltökéltebbnek éreztem magam.

Még narancsért is beugrottam a boltba, hogy reggel kifacsarjam és megigyam, és nem ám valami szart vettem, hanem príma import spanyol narancsot. Tényleg, egészen meg voltam hatódva saját magamtól.  

Mindeközben lassan a rendelőbe értem, a csöngetésre azonban nem érkezett semmi válasz. Gondoltam, mégis, mit képzel ez magáról aztán valami szomszéd beengedett. Végre.

Majd miután már álltam az ajtó előtt egy ideje, gondoltam, legbecsesebb testrészem doktorát megcsörgetem, hisz csak egy receptért jöttem, amihez ő nem is kell, hiszen ott van az asszisztense.

Sokadjára végül felvette, addigra már baromira ideges voltam. Hogy mernek megvárakoztatni egy ilyen rendes és tökéletes embert, mint amilyen én vagyok?! Aki narancsot vesz... és sétál (sportol!) a télben. Úgyhogy köszönés gyanánt összeszorított fogakkal kipréseltem magamból pár udvarias protokoll mondatot, majd végül a tárgyra tértem:

– Elnézést, itt állok a rendelő előtt, csöngetek már egy órája, de senki sem nyit ajtót.

– (néma csönd) Hát, jöjjön be.

– De nem tudok, zárva van az ajtó.

– Zárva?

– Igen, zárva, itt állok a második emeleten a lifttől jobbra.

– Lift? Maga hol van?

– Hát... itt, az épületben.

– Jöjjön ki az épületből, itt vagyunk az aljában.

– Az nem lehet, hát ide van írva nagy betűkkel, hogy SZÜLÉSZETI- ÉS NŐGYÓGYÁSZATI RENDELŐ...

(Fél perc néma csönd – majd kitörő nevetés a telefon második oldalán)

– Elnézést, de én állatorvos vagyok, itt ilyesfajta vizsgálatot nem talál.

Totálisan megsemmisülve kullogtam haza a narancsaimmal, és a magam megnyugtatása miatt végiggondoltam, mégis mennyiféleképpen sülhetett volna el ez a beszélgetés ennél még rosszabbul. Például így:

– Elnézést, hogy karácsony előtt csak úgy bepofátlankodom, beugranék gyorsan egy receptért.  

– Hogyne, jöjjenek csak a cicussal, minden délután itt vagyunk háromtól-nyolcig.

– Cicussal? Hát, oké, ha így szeretné hívni, ám legyen. Ováriumnak vagy vaginának jobban örülnék.   

...

– Elnézést, hogy karácsony előtt csak úgy bepofátlankodom, beugranék gyorsan egy receptért.  

– Hogyne, jöjjenek csak a cicussal, hullik még a bundája a stressztől? Javaslom a B-vitamint, az vénymentes gyógyszer.

...

– Elnézést, hogy karácsony előtt csak úgy bepofátlankodom, beugranék gyorsan egy receptért.  

– Hogyne, jöjjenek csak a cicussal, csak nem véget ért már a ketrecnyugalom? 

(forrás: wifflegif.com)

Szőcs Lilla

Kiemelt Kép: New Girl (Twentieth Century Fox Home Entertainment, 2011)