Beszélnünk kell arról a bizonyos dologról, amiről minden évben ilyenkor beszélünk: tudom, hogy arra készülsz: januártól fogyókúrázol. Régen én is ilyenkor kezdtem a diétáimat. Gyűlöltem erről beszélni az akkori pszichológusomnak. Mert ő mindig rám nézett és azt mondta: Ó, de hát ez remek, drágám! És hány kilót szeretnél fölszedni a fogyókúrád során?”

Szerződést bontottam azzal a szemétládával. Senki nem beszélhet velem így!

Na, jó, oké... lehet, hogy ezt csak tíz évvel később tettem meg, miután segített hazatalálnom önmagamhoz, a mélyreható öngyógyításhoz, a saját szívemmel kötött barátságomhoz, ahhoz a nyugodt tisztáshoz, amely mindig is létezett a lelkem legeslegmélyén, és a többnyire egészséges táplálkozáshoz. Mindahhoz, amit olyan nagyon sikeresen elkerültem hosszú évek diétái, beteges zabálásai és megfelelési kényszere árán.

Most, ha úgy döntök, hogy diétázni fogok, már képes vagyok saját magamnak föltenni a kérdést: Remek, drágám. És hány kilót szeretnél fölszedni a fogyókúrád során?” Íme, az igazság: a fogyókúra hizlal. Az esetek 95 százalékában hosszú távon bizony így van. Minden visszajön, plusz két kiló. 

Talán hallottatok már róla (mondjuk, tőlem több százszor), hogy az elmúlt… nos, az eddigi életem nagy részében... volt egy egészen icipicike, elhanyagolható kis problémám az étellel és a testképemmel. Khm, szóra sem érdemes. Hosszú történet, visszanyúlik egészen a gyerekkoromig, amikor súlyosan sérült az önértékelésem, köze van egy beteges pánikszerű szorongáshoz, és ahhoz, hogy a szüleim képtelenek voltak a lelkem ápolására. Önéheztetéssel, önfenyítéssel pedig nem tudtam segíteni magamon. Gyűlölöm, de attól még igaz: csak a mély önszeretet használ, az egyesülés a valódi, legbelső lényeddel. Viszont egy olyan diéta, amely letilt az almáról és az avokádóról... biztos, hogy nem.

Borzasztó dolog ez a cinikus lelkünknek, de ahogy az lenni szokott, csak az elfogadás és a kegyelem gyógyít – mint valami spirituális WD40.

Szóval el tudod rakni egy hétre a szobamérlegedet? Oké, és négy napra? Igen, én is rá voltam kattanva a szobamérlegre… olyan ez, mintha minden reggel Dick Cheney alelnököt kérdezném arról, hogy mennyire vagyok értékes ember. (Reménytelen.) El tudod rakni a szűk gatyáidat, azokat, amelyek annyira kényelmetlenek, hogy estére mindened fáj bennük? Az isten szerelmére, viselj kényelmes nadrágot! A világ túlságosan kemény ahhoz, hogy a nadrágod határozza meg, hogy érzed magad a bőrödben. Komolyan, van nekem elég bajom az önbecsülésemmel anélkül is, hogy hagynám: a farmerom is beleszóljon a buliba, és mindenféle gondolatokat idéz elő a fejemben a fenekemről.

És ha már itt tartunk, olyan jó azt érezni: egészséges vagyok. Igen, biztosan van köztetek olyan, aki orvosi felügyeletre szorul a túlsúlya miatt. De olyan nincs, aki egy fogyókúra-guru, Jenny Craig felügyeletére szorulna! Mert az bizony nem lesz jó. Gyorsan leadsz majd egy csomó súlyt, aztán vissza is szeded az egészet. Plusz két kilót.

Lehet, hogy helyette érdemes lenne fölállni és sétálni napi fél órát.

Én imádok sétálni, szóval ez nem jelent problémát. Ami viszont nekem is komoly problémát jelent, az a cukor. Ha elkezdem enni, néha nem tudok leállni. Nincs bennem off gomb (ahogy az alkohollal kapcsolatban sincs). Ha tehetem, csokis mazsolát majszolok, és nem hagyom abba egész estig… hát csoda, hogy aztán feszült leszek és frusztrált? De hát az ember annyira kívánja a kaját! Tudod, mit? Csak próbáld ki: három-négy napig egyél sokkal kevesebb cukrot, és a kívánósság, meglátod, egyszer csak elmúlik. Ez nem fogyókúra! Ez olyan, mint amikor valaki allergiás a mogyoróra. Hát ne egyél mogyorót! Egyél helyette almát. Vagy avokádót.

Teljesen rendben van az, hogy ezt megteszed magadért, a testedért. Vagy, ha egyelőre itt tartasz, akkor azért imádkozol, hogy képes légy rá. Ha eszedbe jut, hogy kezdeni kellene magaddal valamit, akkor ne halogasd, ne nyomd le a szundi gombot. Helyette kezdd kicsiben, tányérról tányérra figyelj oda arra, hogy mitől leszel tényleg jobban. 

Sajnos ez is egy belső, öngyógyító folyamat.

Ha nem szereted magad 80 kilósan, akkor 70 kilósan, sőt: 60 kilósan sem fogod... Az a helyzet, hogy az öntisztelet és a saját magaddal kapcsolatban érzett elégedettség nem odakint lakik. Hanem odabent.

Utálom, hogy így van, sajnálom, hogy ezt kell mondanom, de ez az igazság.

Talán megpróbálhatnátok egy kicsit kevesebbet enni, egy kicsit többet mozogni, és olyan nadrágot hordani, ami nem bántja a testeteket és az érzéseiteket. Aztán ott van a víz, az tényleg megoldás a legtöbb problémára. Naponta három perc meditáció is megváltoztatja az életedet. És egy kis alvás napközben, amikor megteheted.

És még valamit a végére: a felekezetünkben néhány molett nőnek azt javasoltam, hogy főzzenek úgy saját maguknak, mintha egy nagyon kedves vendégnek – mondjuk, például a lelkészünknek – főznének. Neki biztosan nem mondanák azt, hogy hé, lelkész asszony, együnk állva a konyhában! Itt van ez a nagy doboz barbecue-s csipsz, ez mind a magáé! Nekem is van egy sajátom.” Aztán elkezdi mindenki a maga csipszét zabálni. Nem, nem. Ha ez lenne a helyzet, és a lelkész jönne vacsorára, akkor elővennék a legszebb tányérokat, szépen megterítenének, elrendeznék a finomságokat az asztalon, leülnének, és a vendég előtti tányért megtöltenék szeretettel, büszkeséggel és kötődéssel.

Hiszen ez az, amire vágyunk olyan régóta! Egész életünkben. És most, januárban megpróbálhatjuk létrehozni. Igen! Csatlakozz hozzám és a NEM fogyókúrázókhoz idén januárban. És áldjon benneteket az ég, ahogy a lelkésznőnk mondani szokta.

Anne Lamott (forrás: a szerző Facebook-oldala)

Kiemelt kép: iStock by Getty Images