Bent?

A legrosszabb helyzetben az örökmozgó kicsik vannak, olyan hároméves korukig ugyanis viszonylag kevés program szól nekik. Ezzel bőven eleget szívtunk mi is, mert csak a Ringató, esetleg a nagyobbaknak a bábszínház volt a jó opció, és persze maradt a játszóház. A helyzetet nagyban nehezíti, hogy most van egy másfél éves, és egy majdnem öt, így aztán valamelyik mindig hátrányt szenved, hiszen nehéz megfelelni egyszerre mindkettő – igen eltérő – igényeinek.

A beltéri programokat illetően mindenfelé lesznek színházi, bábszínházi előadások, például a Diótörőt nem csupán az Operában lehet megnézni, és nem kizárólag karácsony előtt, de a Dzsungel könyvétől az Óz, a csodák csodájáig más előadások is lesznek a budapesti színházakban a hat éven felülieknek. De vannak még karácsonyi (vagy poszt-karácsonyi) kézműves játszóházak és gyerek főzőtanfolyamok. (Ilyeneket én is szoktam itthon tartani a barátoknak, és már négyéves kortól nagyon élvezik a gyerekek, szóval hajrá). Mindig jó úti cél a cirkusz, nálunk ezek a programok váltak be.

A legeslegjobb választás viszont az úszás: ha olyan szerencsés lehetsz, hogy van a közelben gyerekmedencés uszoda, akkor, nosza, rajta! Én még egyedül is bevállalom a két gyerekkel, mert a nagyobb már olyan, mint egy kis ebihal, így csak a kicsire kell igazán odafigyelnem. Az igaz, hogy ilyenkor én nem jutok át a felnőtt medencébe, de majd akkor megyek, ha már elkezdődött az ovi. (Vagy már leérettségiztek... - FB., a szerk.)

Kint?

Ha van hó, akkor a játszótér is menőbb, de csak délután három előtt, mert azután rohamosan sötétedni kezd. De mi addig nagyrészt ki sem jutunk a lakásból, mert a kicsi alszik.

Mifelénk valami homályos (szó szerint) okból kifolyólag nem szeretik kivilágítani a játszótereket, így sötétedés után csak a bátrak szaladgálnak a mászókák között. Talán a hó majd izgalmasabbá teszi a sima játszóterezést, és persze lehet szánkózni, ami nálunk eddig nem annyira nyerte el egyik gyerek tetszését, de talán idővel rákapnak az ízére. Viszont most egy fikarcnyi hó sincs, úgyhogy meg vagyunk lőve...

Korcsolya?

A korcsolya mindig jó szabadtéri program, főleg, ha a szülők is tudnak korcsolyázni. Én persze nem, bár a húgom szerint bénázhatnék együtt a fiammal, és akkor tök hiteles lennék. Persze az lenne az ideális, ha a korizni tanuló gyerek maga előtt tolhatna például egy fakutyát ahelyett, hogy a szintén imbolygó anyukájába kapaszkodna kétségbeesetten. 

Fesztivál?

Nekem az ilyen-olyan fesztiválok, karácsonyi vásárok sosem jöttek be, mert túl sok a csábítás – játékok, nyalókák, cukorkák, lim-lomok – és nagy a tömeg, amit az én gyerekeim mindig hisztivel viselnek. Ezért aztán távol is tartjuk magunkat ezektől, hiába van gyerekkoncert vagy más program. De el tudom képzelni, hogy jó lehet, sőt, kicsit irigylem is azokat, akiknek ez bejön.

Kultúra Pesten és vidéken

Színvonalas koncertek és érdekes programok a MüPában és a MOMban biztosan vannak, és hogy ne csak Budapestről essen szó, néhány érdekes vidéki programot is felkutattam, bár nem volt egyszerű, mert sajnos se budapesti, se vidéki programtárak nincsenek, vagy ha vannak, korántsem teljesek, így célirányosan kellett keresgélni. Talán még mindig a városok szerinti Facebook-csoportok, és a szájról-szájra híradás a legmegbízhatóbb források.

Debrecenben az Agóra Tudományos Élményközpont szinte állandó programokkal vár...na, ha nem lenne zárva a két ünnep között. És ez sajnos általános; minden külföldi barátom ámulva nézi ezt a jelenséget, hiszen ilyenkor lenne valódi igény a programokra. Pécsett például ezt felismerték, és a pecsimami.hu oldalon legalább néhány – két ünnep közötti – programot ajánlanak, például családi délelőttöt is koncertekkel.

Győr, Miskolc, Szeged, Békéscsaba, Eger, ezekben a nagyobb városokban, megyeszékhelyeken próbáltam megkeresni, hogy milyen programok vannak, de a hosszas keresés sem hozott eredményt, és nehezen tudom elképzelni, hogy minden zárva lenne. Talán segíthetnénk egymásnak azzal, ha kommentben jönnének a programok.

Ha csak a saját gyerekeimből indulok ki, a szabadtéri programok mindig az első helyen szerepelnek, persze kizárólag akkor, ha az idő engedi. Így aztán mindig szóba jöhetnek az állatsimogatók, különböző vidéki tanyák, amelyek egy-két óra alatt elérhetők autóval. Egyelőre most ezekkel, és a már felsorolt programokkal tervezek, és várom a további ötleteket. (Légyszi-légyszi, a helyzet komoly, árasszátok az infót bőséggel!)

Horvát Sára

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: iStock by Getty Images/monkeybusinessimages