1. Fotómontázs

Az egyik legegyszerűbb módja az év végi közös összegzésnek, ha végignézitek, kiválogatjátok közösen a 2016-os évben készült legfontosabb képeket, és közben átbeszélitek, felelevenítitek a közös emlékeket. A montázsra csak olyan képek kerüljenek fel, amelyekről a gyerek legalább három-négy gondolatot tud mesélni. Ezt a montázst aztán kinyomtatva ki tudjátok tenni a falra, és amikor ránéztek, eszetekbe juthat, milyen volt 2016. Lehet ezt akár úgy is, hogy a fényképek 2016-os számot formáznak, de ennek igazán csak a fantázia és a képzelet szabhat határt. Természetesen a fotókból készíthettek digitális montázst is, amit akár egy slide-formájában, vidám zenékkel megspékelve meg is oszthattok a világhálón. Így más is láthatja, milyen volt az évetek. és bármikor vissza tudjátok nézni később.

2. Képregény

Ha a gyerek ügyesen rajzol, kreatív, akkor ez az egyik legjobb megoldás. Közösen találjátok ki, milyen figurákkal lehetne a legjobban ábrázolni az elmúlt évet. A szereplők adottak, az események is. Már csak vicces, rövid párbeszédeket kell hozzá írni, megrajzolni a kis képregénykockákat, és kész is az emlék. A nevetés és szórakozás garantált. Később pedig milyen jó lesz közösen visszanézni, milyen képregények készültek az évek során.

3. Emlékbefőtt

Ezt a módszert akár a teljes év során tudjátok használni, bár a tapasztalat azt mutatja, hogy egy idő után a legtöbben elfelejtik, és akkor oda az egész. Úgyhogy talán egyszerűbb az év végén elkészíteni. Nem kell hozzá más, csak néhány cetli és egy befőttes üveg. A kis cetlikre azokat az élményeket kell felírni, amelyek 2016-ban a legemlékezetesebb, legszebb, legmeghatározóbb pillanatok voltak. A legjobb, ha a cetlik mellé tesztek apró tárgyakat is, amelyek arra az évre jellemzők. Miután kész, egy szép szalaggal átkötve, a dátumot ráírva mehet is fel a polcra a saját befőtted. Igényesen elkészítve dekorációnak sem utolsó. Én is csináltam ilyet az osztályommal, rengeteg emlék és szép pillanat került bele, amit az utolsó évben közösen nézünk majd meg.

Természetesen ezeken kívül is van még tengernyi módja annak, hogy összegezzétek, majd lezárjátok az évet. Mindezzel együtt azt gondolom, nem az számít igazán, hogy milyen módszerrel teszitek ezt. Hanem az, hogy valóban elvégeztétek a számvetést, lehetőleg a családdal együtt, közösen. Ez mindenki számára fontos, hisz minden esztendő tartogat rengeteg olyan pillanatot, amire még hosszú idő múltán is nagyon jó lesz visszaemlékezni.

Végezetül, íme, az én listám arról, hogy mi minden történt velem 2016-ban, és miért lehetek hálás:

1. Megjelent az első saját könyvem.

2. Sikeres érettségin vagyunk újfent túl, tele nevetéssel és vidám pillanatokkal.

3. Az előző osztályommal egy fantasztikus kirándulással zártuk a közös éveinket, majd egy szuper ballagással fejeztük be.

4. A nyár számtalan tábort tartogatott nekem, mindegyik felejthetetlen élmény volt.

5. A Jocó bácsi világa oldal továbbra is halad előre a kitűzött célok fel, egyre sikeresebben, lassan brand válik belőle, és rengeteg előadással, interjúval, rádió- és tévéfelvétellel jár.

6. Kaptam egy új gimnazista osztályt 30 igazi egyéniséggel. Nagyon szuper csapat, akik állandó figyelmet és munkát igényelnek.

7. Szeptembertől a WMN oldalára is írok. Kedves WMN! Azt gondolom, nem lehetek elég hálás nektek azért, hogy mindenben élvezem a támogatásotokat. Köszönöm!

És hogy mi várható 2017-ben? Remélhetőleg ugyanez, nagyobb intenzitással és még több élménnyel. De erről majd egy év múlva számolok be, kicsit részletesebben.

Sikerekben gazdag boldog új évet kívánok minden kedves olvasónak!

 

Balatoni József

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Shutterstock/Maglara